Titokzatos oltárt rejt ez az óceánparti barlang

Csúszósan cuppog a sár a cipőm alatt, ahogy rálépek az útra. Portinho da Arrábidához érve óvatosan elhajtom az útból a keskeny ösvényre boruló leveleket. A tavasz már itt van, a mezők sárga virágba borultak, a hegy gyomrába vezető lépcsősort mindkét oldalról dús, buja növény szövi be. Az Atlanti-óceán teljesen nyugodt, a vijjogó sirályok is máshol portyáznak, csend borul a tájra, ahogy a meredeken leereszkedek a szentélyhez.

A legenda szerint a különös barlangra akkor bukkantak rá a keresztény hajósok, amikor azon a szerencsés, viharos napon az észak-afrikai kalózok támadása elől menekültek.

Míg az utóbbiak hajótörést szenvedtek a sziklának csapódva, addig a portugálokat ebbe a titkos, anyaméh alakú üregbe vetette a víz. A barlangban aztán addig rejtőztek, amíg a viharos szelek el nem ültek, ők pedig behajózhattak a lisszaboni kikötőbe. Később a férfiak visszatértek, és Antiokheiai Szent Margitnak hálát adva, egy apró kápolnát építettek a mártír tiszteletére.

Az áldott állapotban lévő asszonyok és szülő nők védőszentje

Antiokheiai Szent Margit (275? – 304) keresztény vértanú ugyan egyike a katolikus tizennégy segítőszentnek, ám a kutatók nem tekintik valóságos személynek, fiktív szentként vonult be a történelembe. A fáma szerint a pogány pap, Aedesius leánya volt, aki szeretett édesanyját korán elvesztette. A gyermek anyja halála után, dajkához került vidékre, aki keresztény hitben nevelte.

Margit csak akkor került újra szülőházába, amikor felnőtt, ám apja iszonyatos haragra gerjedt, amint megtudta, hogy egy szem lánya keresztény lett. Margitot azonban az Úr nem hagyta magára, a földönfutóvá lett lányt a dajka fogadta magához. Ebben az időben érkezett Olibrius prefektus Asia tartományból Antiochiába, hogy a keresztényeket üldözze. Útja a legelő mellett vitte el, ahol Margit a többi gyermekkel épp a bárányokat őrizte.

5 fotó

A prefektus azonnal beleszeretett a feltűnő szépségű lányba, feleségül akarta venni, vagy ha ez származása miatt nem volt lehetséges, ágyasának fogadni. Ám a szent szűz, Olibrius elé állítva, megtagadta a parancsot azzal, hogy ő senkié nem lesz, hiszen Jézus Krisztus menyasszonya, és mindenki döbbenetére bátran kereszténynek vallotta magát.

A lányt megkínozták, tömlöcbe zárták, az ördög is megjelent előtte. Rettenetes sárkány képét öltve lenyelte, de Margit magasra emelte a feszületet, mire a fenevad gyomra megrepedt, ő pedig kiszabadult. Másnap tűzzel és vízzel próbálkoztak kínzói, ám így sem voltak képesek megölni a lányt. A szűz szenvedései láttán pogányok ezrei tértek keresztény hitre, ekkor rendelték el Margit lefejezését. Ahogy azonban a bárd a lány fejét vette, maga a bakó is holtan esett össze.

A szent szűz relikviáit jó 600 évvel később szedték össze, és vitték el titokban Olaszországba, ahol 1213-ban került végső nyughelyére Velencében.

Barlang és okkultizmus

A barlanghoz vezető lépcsőfokokat már félhomályban teszem meg. Mikor belépek az óceán vájta természetes, legalább húsz méter széles üregbe, a meggyújtott gyertyák még mindig lobognak. Erős, sós illat terjeng a kápolna körül, a párás levegőben csöpögnek a sziklák, egy-két helyen újabb és újabb mélyedéseket hoztak létre a karsztfalban az erózió és hullámok. A barlang aljáról felfelé növekvő cseppkőképződmények némelyike már eléri a plafont, míg másokat, jól láthatóan, letörtek, és magukkal vittek a vandálok.

Közelebb lépek az oszlopokra épített szentélyhez, amelyet a legenda ellenére valószínűleg a 17. században emeltek egy olyan pogány helyen, amely a vízhez kötődő vagy akár a lélek újjászületésének gondolatához kapcsolódó beavatási rítusok helyszíne lehetett.

A szentély mellett korábban három szobor is állt, Fogantató Boldogasszony, Szent Antal és a Szent Margit várta az ide érkezőket. Ez utóbbit végül az arrábidai kolostorba szállították, hogy ne vigyék el a fosztogatók, mint ahogy a másik kettővel megesett.

5 fotó

Közelebb hajolok, és szemügyre veszem az oltárra helyezett képeket. Szent Margit fényképe mellé egy fiatal nő sárgás fotóját tették, műanyagvirágok sora váltja egymást, elégett mécsesek, kirakott kövek, kagylók, olcsó karkötők és a modern mágia kellékei: gyógyfüvek, tálak, némi hamu.

A hátam mögött az óceán már vészesen emelkedik, a dagály hozta hullámok elérik a barlang bejáratát, a sziklára kitett áldozati gyümölcsös kosárkát lassan eléri a víz. Ideje, hogy én is visszainduljak.

Előveszem az apró mécsest, amelyet a zsebemben hoztam, gyors mozdulatokkal meggyújtom a lángot, némán gyászolva leteszem az oltárra Szent Margit elé. Egy pillanatig még állok, majd magam mögött hagyom a falon táncoló árnyakat, és felsietek a lépcsőn.