György, Fidél, Debóra2025. április 24., csütörtök
Kultúra

Díjnyertes magyar cipészmester műhelyében jártunk

2025.03.26.Sarusi István
National Geographic Magyarország

Egykoron mindennapjaink szerves részét képezték a cipőkészítéssel és javítással foglalkozó suszterek, ma már azonban nemhogy e németes hangzású szó, hanem a cipészmesterek is egyre kevésbé számítanak köznapinak.

Forrás: Sarusi István

Kovács Attila kisgyőri mestercipész mindent megtesz azért, hogy ne hagyja veszendőbe menni elei tudását. Ezért miskolci manufaktúrájában maroknyi csapatával nap nap után azon fáradozik, hogy az elkészült kézműves lábbelik stílusos időutazásra invitálják mindazokat, akik rájuk tekintenek.

„Gyerekként nem akartam cipész lenni” – eleveníti fel Kovács Attila, majd annak okaival folytatja.

Nagyon sokan foglalkoztak a mesterséggel, a legfőbb ok viszont az volt, hogy a kevésbé jó képességű gyerekekre a tanáraik, illetve az egészségi problémával élőknek az orvosok azt mondták: »jó leszel suszternek. Télen-nyáron jól elüldögélsz a műhelyben. Nem kell megerőltetned magad«.

Ledegradáló éllel használták a szakma nevét. Én ennél többnek éreztem magam. Állatorvos akartam lenni, de amikor elvégeztem a technikumot, rájöttem, az mégsem nekem való. Ez pont az élet elkerülhetetlen dolgainak egyike” – meséli.

Főleg, mivel családjában nem ő az első, hanem immáron a harmadik generáció, aki hivatásszerűen ragad bőrt és árt a kezébe. Nagyapja csizmadia volt, édesapja – és hét testvére közül még négyen – már cipészmesterek lettek, lévén az ő foglalkozása nagyapjáéból alakult ki, mint ahogyan azt a Magyar Néprajzi Lexikon releváns szócikke is igazolja:

„a korábban általános csizmadiamesterség mellett csak a múlt század első felében kezdett mezővárosokban, majd falvakban a cipészmester is megjelenni. Eleinte még gyakran egyet jelentett az ún. »német vargák«-kal, akik nyugati divatok szerint finomabb lábbeliket, férfi és női cipőket készítettek. Egy időben, amikor a »keleti« jellegű csizma minden formai és technikai eleme nyugatiakkal cserélődött fel, finom csizmák készítésére is áttértek a cipészek. A cipész eszközei: szabódeszka, musta (= réznehezék), bicskia és dikics (kések), árak, szurkos cérna vagy fonál és sörték a varráshoz (tű helyett), csiptető a szárvarráshoz, lábszíj a varráshoz vagy szögezéshez, ráspolyok, kármentők, dörgölőfák és fafütyülők. A 19. sz. második felétől napjainkig a cipészmester a magyar falusi kisiparosság egyik legjellegzetesebb alakja volt. Városi divatokhoz igazodó cipészek egyes vidékeken jelentős ízlésformáló hatással voltak a paraszti, elsősorban a női lábbeliviseletre.”

4 fotó

Ha nem egyenes ági leszármazás alapján nézzük, akkor a Kovács családban még tovább vissza lehet vezetni a lábbelikkel foglalkozó rokonok személyét: a mester nagyapjának nagybátyja és az ő leszármazottjai például szintén ezzel foglalkoztak.

Elméletben és gyakorlatban

Majdhogynem megfordult a világ, mert napjainkban már nemigazán apáról fiúra száll e szakma, hanem iskolában lehet tanulni, méghozzá egyetlen egy helyen, Martfűn. „Elvétve azért még működnek családi vállalkozások Magyarországon, ahol iskolarendszeren kívül, tehát mégis az apáról-fiúra elvhez hasonlóan sajátíthatók el e hivatás fortélyai: akár ortopédcipő-készítőknél, vagy olyan kisebb műhelyekben, ahol néptáncosoknak készítenek karaktercipőket” – pontosít Kovács Attila, majd hozzáteszi: sajnos ma már egyre kevesebben foglalkoznak ezzel a mesterséggel, mert a fiatalok számára ez nem vonzó, fehérhollóként akadnak már csak páran.

Holott igény lenne, mint minden minőségi munkára, legyen az asztalos, kőműves vagy éppen cipőkészítő.

„Szeretnénk, ha egyre több fiatal választana kézműves szakmákat” – teszi hozzá.

Kovács Attila érthető elfogultsággal azért mégis a bőrrel való foglalatoskodás felé való orientálódást javasolja. „Gyönyörű szakma mindamellett, hogy megvannak a nehézségei: annak ellenére, hogy nagyon sokan tényleg azt gondolják, jól elmatatgatunk a bőrrel, de egyáltalán nem könnyű nyolc órát eltölteni egy kicsiny széken ücsörögve. Ez főleg az impulzívabb emberek számára kevéssé vonzó.”

Viszont akiket leköt az alkotás, és megmozgatja annak sikerélménye, hogy kézzel foghatót hozott létre, mindenképpen van keresnivalója ebben a szakmában. Legyen az egy szimpla bőrkarkötő vagy virág, netalán tán cipő, amely bár a legbonyolultabb, ám viszonylag rövid idő alatt sikerélményt nyújt a bőrrel való foglalatoskodás – némi odafigyeléssel, esetleg valakinek a szakmai útmutatásával. „Mindez nagyon jól lemérhető, amikor augusztus 20-án fent vagyunk a Mesterségek Ünnepén a Budai várban, ahova a 16 éves fiam is elkísér. Öt éve folyamatosan ő mutatja meg a gyerekeknek, hogyan kell bőrkarkötőt készíteni. Leírhatatlan az az öröm, amikor korosztálytól függetlenül viselik ezeket a kis apróságokat.”

Jobban belegondolva: kreativitás, precizitás, adott esetben a türelem is szükségeltetik ahhoz, ha valaki ebben a szakmában gondolkodik. „Én magam sem tudtam volna ezt szebben megfogalmazni. Ha valaki egy felsőrészen dolgozik, akkor már félkész, kiszabott elemekből kell alkotnia, minta alapján.

Ám ha komplexebbet szeretnénk, akkor a cipőtervezésbe kreativitás nélkül nem szabad belefogni, ahogy térlátás hiányában sem.

Meg kell komponálnia a színeket, ki kell találni, milyen talpat, sarkat kap a leendő lábbeli. Azért fontos a kitartás, mert e műveletsorokat végig is kell vezetni. Kézügyességének a tervek megfelelő kivitelezésében van jelentősége. Úgy gondolom, ezek együtt adják e szakma szépségét” – erősíti meg konkrét munkafolyamatok tükrében a fenti tulajdonsághalmazt a mester.

Mindezek mellett egy cipésznek tisztában kell lennie a láb anatómiájával is, annál is inkább, mert sokszor panaszkodnak az emberek, hogy kényelmetlen a lábbelijük. Azonban ennek okáról már vajmi keveset tudnak, de nem úgy, mint a mester.

„Általában a divat diktálta sorozatgyártott cipők nem minden lábra adaptálhatóak, ugyanis az ilyen cipők nem mindig veszik figyelembe a láb ergonómiáját: akár egy helytelen orrformával, amikor egy meglehetősen szűk cipőbe zsúfolják a lábat, vagy női cipőknél a sarok, nem is feltétlenül annak magassága, hanem annak aránya a döntő a talpív hosszának kialakításához képest. Olyankor érzi nehéznek a lábát a viselő, vagy egészen egyszerűen fájdalmas számára a járás. Ez főként női cipők esetében jelentkezik, amikor nem megfelelő a láb alátámasztása.”

7 fotó

Viszont a lábégés már nem róható a design, sokkal inkább az anyagválasztás számlájára, ugyanis műanyag, nem természetes anyagfelhasználás esetén szellőzetlen a lábbeli. Ezt már a gyártásnál, sőt, eleve tervezésnél is figyelembe kell venni. De hogyan is zajlik e folyamat?

Kézzel fogható elképzelések

„Első soron rámán varrott férficipőket készítünk kézzel.

Ez nagyon idő- és munkaigényes folyamat: egy pár cipő, a teljes tervezési folyamatot is figyelembe véve, nyolcórás munkanappal számolva átlagosan egy hét alatt készül el.

Tervezés, szabás, felsőrész-készítés, rámázás, sarkalás és az egyéb kisebb kikészítő munkálatok összességében ennyire hosszadalmasok” – teszi hozzá Kovács Attila.

Éppen azért van így, mert ezek a lábbelik pontosan úgy készülnek, mint 100 évvel ezelőtt. Megbízhatóságuk és tartós voltuk okán mentették át a jelenbe ezen technikákat: itt nem csupán a ragasztóra van bízva a cipő(talp) élete, hanem hozzá is van varrva a felsőrész. E tartóssághoz kell idomulni az anyagválasztásnak is, hogy bírják a szó legszorosabb és átvitt értelmében egyaránt vett gyűrődést – amikor járás közben hajlik a cipő, vele együtt gyűrődik az anyag.

Egykoron, bő egy emberöltővel ezelőtt a bőrkikészítés sem úgy történt, mint manapság. Amint begyűrűzött életünkbe a vegyészet és az emberek részéről megnőtt a lábbelikre való igény, akkor felgyorsultak a folyamatok, lényegesen többet tudtak előállítani a gyárak, mint a mesteremberek.

Következésképp lerövidültek az alapanyagok – így a bőr – kikészítésének ideje is. Annak előtte másfél évig zajlott (földbe ásott gödörben cserezték a bőrt, aminek a tetejére cserfakéreg, cserszömörce és falevelek kerültek – innen a gödörcserzés fogalma); amit mostanság négy hét alatt elvégeznek.

„Ára van az ennyire gyors megoldásoknak, mégpedig, hogy roppant hamar elkopik az ilyen lábbelik talpa – figyelmeztet a cipészmester. „Ehhez képest az általunk használt anyagokat is ugyanúgy készítik ki, mint valamikor régen.”

Egy-két szóra érdemes megállni az anyagválasztásnál, lévén Kovács Attila roppant különleges bőröket használ: krokodil- és struccbőrt, de gyík, vagy éppen a különböző halbőrök, mint az angolna, lazac, rájabőr, cápabőr, vízi és szárazföldi kígyóbőrök, sőt, békabőrök is akadnak az alapanyagok között. „Persze, ezekre kisebb az igény, mint a legáltalánosabban elfogadott borjúbőrre. Utóbbi elfogadottságához, viselhetőségéhez, kedveltségéhez az járult hozzá, hogy hosszú élettartamú, ám az imént felsorolt bőrök inkább különlegesebbek, mint a borjúbőrnél időtállóbbak” – emeli ki. Mára már a cipő is önkifejezési forma – és ez áll a különleges bőrfelhasználás(ra való igény) hátterében.

Vannak emberek, akik munkájukhoz választanak cipőt: üzleti körökben ez éppen olyan fontos, mint a kőművesnek az acélbetétes munkavédelmi bakancs. Hiszen egy komoly üzletemberről az első találkozás alkalmával, a külsőségei alapján próbálnak némi információt szerezni az üzletfelek. Cipőjének milyenségéből igényességére, társadalmi státuszára vonatkozó következtetéseket lehet levonni – éppúgy, mint hogy milyen autóval érkezett, vagy milyen óra ketyeg csuklóján. Szemben egy sztenderd marhabőr-cipővel, egy ilyen különleges darabbal viselőik jobban ki tudják fejezni stílusukat, hovatartozásukat.

7 fotó

Egy városi legenda szerint a nők egy-egy férfitársunk lábbelijét alaposan szemügyre veszik. „Nem csak ők, régebben anyai nagyapám, aki nem ebben a szakmában volt érintett, egyszerű földművesként élt, szintén vallotta: »mindegy fiam, hogyan vagy felöltözve, csak tiszta legyen a ruhád és a cipőd«. Akinek rendben volt a lábbelije és tiszta volt a keze, az arra utalt, hogy igényes, magára adó ember” – egészít ki Kovács Attila.

Hitvallás

„Büszke vagyok, hogy ezt a szakmát folytatom. Felnőttként jöttem rá arra, hogy mindenhol szükség van jó képességű szakemberekre, festőre, ácsra, kőművesre. Ha mindannyiunknak megvan a magához való józan paraszti esze, szép dolgot adunk ki a kezünkből. Ezért nagyon fontos megbecsülni a szakmákat. Minden fejben dől el legelőször.

Örülök, hogy ezt a szakmát viszem, mert ez nekem nem munka, hanem egyben hobbi, szórakozás, szenvedély, kenyerem, hivatásom.

Ebben kézzel fogható megerősítést jelentenek a díjai. „Aki nem csupán munkaként tekint egy elvégzendő feladatra, hanem szenvedéllyel, szívvel-lélekkel az megmutatkozik a munkájában” – vallja.

Gyermekeinek is azt tanácsolja: szeressék, amit csinálnak, mert ha így van, az megmutatkozik munkájukban, akkor lesznek sikeresek az adott területen, mindeközben élvezni fogják tevékenységüket, legyen az bármi. „Ha valaki valamit szeret, folyamatos érdeklődéssel viszonyul hozzá. Állandóan hajtja a kíváncsiság, az érdeklődés motorja is, hogy megtudja, hol tart éppen. Erre jók a versenyek: amikor elér valamit, az inspirálja” – így Kovács Attila.

Amikor 2007-ben először elment a németországi nemzetközi bajnokságra, ahonnan egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza, de a következőről, amit 2010-ben rendeztek meg, már három arannyal és egy ezüsttel, plusz egy serleggel gazdagodott.

Ez a 2023-as bajnokságban csúcsosodott ki: négy pár cipővel négy aranyat és egy serleget nyert.

Úgy kell elképzelni e megmérettetést, mint egy borversenyt. Ha egy bor eléri az adott pontszámot, akkor aranyérmet kap, egy kategóriában több aranyérem születhet.

„Három kategória van: férfi-, női cipőkészítés és cipőjavítás. Két-két pár férfi és női lábbelivel lehet indulni. Ha 100-ból legalább 95 pontot elért egy versenymunka, azt serleggel jutalmazzák az aranyérmen felül” – magyarázza a mesterember. Most 12 nemzet volt jelen három kontinensről, Európából, Ázsiából, Amerikából.

4 fotó

„Megállni nem szabad, aki megteszi, lemarad. Viszont eddig végig szakmám legjobbjai között lehettem. Azt gondolom, hogy elsősorban nem csak magamnak, de a világnak, és a szakmának is bizonyítottam. Részt fogok venni a későbbiekben is ezeken a megmérettetéseken, csak nem ilyen intenzitással, lehet, csak egy pár cipővel. Azt gondolom, hogy szakmai teljesítőképességem határaihoz értem. Nyilvánvalóan, ahogy az idő telik, – elméleti síkon és tapasztalás szempontjából – tovább fejlődöm, de fizikai teljesítményben ezt már nem valószínű, hogy túl tudom haladni. Lassacskán eljön az az idő, amikor az oktatás, mások segítése, a konzultációk kerülnek előtérbe” – vázolta a közeljövő terveit Kovács Attila.

Négy gyermekéből a 34 éves lánya séf, míg 31 éves fia aranyműves. Két kisebb fia 21 és 16 évesek, még nem döntöttek, hogy ezzel szeretnének-e foglalkozni. „Kérdés az, hogy lesz-e segítségük, mert egymaga nem sokat ér ebben a szakmában az ember. Ha lesz egy ilyen csapat, akkor tovább megy majd a szakma. A lehetőség adott, de a döntés az övéké.”

A régi mesterségeket bemutató sorozatunk további cikkeit itt olvashatja.

Négy órán át készül ez a különleges tésztaétel

Négy órán át készül ez a különleges tésztaétel

Vizen úszó mécsesek, lampionokkal kivilágított UNESCO óváros, ahol egy régi mesterség utolsó képviselői élnek: ez Hội An, Vietnám gyöngyszeme, az egykori kikötő és kereskedőnegyed.

Ősi konfliktusról árulkodik ez a tömegsír

Ősi konfliktusról árulkodik ez a tömegsír

A nyughelyből 24 férfi, nő és gyermek csontjai kerültek elő.

Ókori herceg sírjára bukkantak

Ókori herceg sírjára bukkantak

A nyughely Vaszer-If-Ré egyiptomi herceg számára készült, és számos leletet tartalmaz.

A birodalomtól távol bukkantak római településre

A birodalomtól távol bukkantak római településre

A helyszín nagyjából 140 kilométerre feküdt az egykori limestől.

Elveszett, ókori várost találtak Egyiptomban

Elveszett, ókori várost találtak Egyiptomban

Elképzelhető, hogy a települést Tutanhamon apja, Ehnaton fáraó építtette.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket