Bernát, Bernardin, Felícia2025. május 20., kedd
Kultúra

Kiemelik az aquincumi Mithras-szentélyt

2025.04.05.NG
National Geographic Magyarország

A különleges építményt restaurálják, majd a közönségnek is bemutatják.

Forrás: Vadaro / Wikimedia Commons / Közkincs

Kiemelik és bemutatják az aquincumi katonaváros Mithras-szentélyét – számol be az MTI. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) szakemberei által feltárt romfalakat daruval kezdték el kiemelni március 3-án, az óbudai építkezés befejezéséig szakszerűen tárolják, majd egy védőépületben mutatják be a nagyközönségnek.

Láng Orsolya, a BTM Aquincumi Múzeumának régész-főmuzeológusa a területen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Mithras-szentélyt egy épülő lakópark területén tártak fel a közelmúltban. Csorba László, a BTM főigazgatója szerint most olyan partnerekkel dolgozhatnak együtt, akikkel meg lehet találni a megoldást az értékőrzésre, ami nélkül egy közösség nem létezik.

„Végtelenül fontos, hogy amit találunk, az megmaradjon, és továbbra is segítse az identitás építését” – nyilatkozta. Hozzátette: a modern világnak ugyanakkor vannak olyan kihívásai is, amelyekkel ezt a szándékot egyeztetni kell, ennek eredményeként lehetséges az örökségelemekből tudást, érzelmi élményt meríteni, és azt a modern technika segítségével közkincsé tenni.

Kutasi Gábor, a területen beruházó Biggeorge Property fejlesztési igazgatója elmondta: az építési területen 2017 óta folytatott régészeti feltárások során 2023 őszén bukkantak rá a múzeum szakemberei a Mithras-szentélyre. A múlt év végén a feltáró munkák lezárultak, ezen a héten pedig az emlékek kiemelése, és megfelelő védelmet biztosító raktárterületekre való szállítása zajlik.

A területen a Waterfront City ötödik ütemének beruházását követően 2027-ben tervezik bemutatni a restaurált Mithras-szentélyt, parkosított környezetben, megfelelő védelemmel ellátott épületben.

A római kori emlék mindenki számára szabadon látogatható lesz.

Viszonylag ép marad

Az egykori Óbudai Szeszgyár, jelenleg az épülő lakópark területén feltárt római kori romok több méterrel a jelenlegi járószint alatt vannak, ezért a bemutatásuk csak magasabbra emelve oldható meg. A romfalakat ezért a helyszínen „felszeletelik”, daruval kiemelik, az építkezés befejezéséig, mintegy másfél évig szakszerűen tárolják, majd egy erre a célra kialakított védőépületben mutatják be a nagyközönségnek.

A kisméretű, teljes egészében csak 2024-ben feltárt szentélyt Mithras tiszteletére, a népszerű misztériumvallás gyakorlásának helyszíneként építették több mint 1800 évvel ezelőtt. Egyszer átépítették, majd a 260. évi szarmata betörést követő zűrzavaros időszakban a szentély is beszüntette működését az elnéptelenedő külvárosban.

A szentély értékesebb berendezési tárgyait, így a kultuszképet és a kultuszedényeket elszállították, később az épület teteje beszakadt, falai föld alá kerültek a többi római kori épületmaradvánnyal együtt. Bár az Óbudai Szeszgyár megépítése, kibővítése és közművesítési munkái során bolygatták a területet, a Mithras-szentély viszonylagos épségben vészelte át az elmúlt 150 évet.

A feltárás során a falakon kívül négy, stukkó- és festéknyomot hordozó oltárkőre bukkantak, amelyek egyikén még a festett, csak a Mithras-kultuszhoz kapcsolható TRA(n)SITO(!) (az Istenség Áthaladásának szóló) ajánló felirat is megmaradt.

További fontos lelet még egy fríg sapkás alakokat ábrázoló ólom votív (fogadalmi ajándék), egy nagy patás háziállat koponyája az alatta elhelyezett háromlyukú mécsessel és egy kőtál töredéke. A szentély falát egykor díszítő falfestmény leomlott darabjainak összeillesztése során egy férfi portréja rajzolódott ki, aki talán Mithras lehetett.

Bár Aquincum tágabb környezetében több Mithras-szentélyt is feltártak már, az egykori katonaváros területén ez az első ilyen maradvány. Mithras tisztelete a katonák körében igen népszerű volt, a misztériumkultuszok sorában azok közé tartozott, amelyekből különösen sokat merített a kereszténység.

Miért isznak tojásos kávét a vietnámiak?

Miért isznak tojásos kávét a vietnámiak?

Vietnám mindössze 200 év alatt lett kávénagyhatalom, az erőteljes robuszta íze, a lassú főzési módszer és az egyedien elkészített receptek mind hozzájárultak ahhoz, hogy mára speciális kávékultúra alakult ki itt.

A tatárjárás korából származó tömegsírt találtak

A tatárjárás korából származó tömegsírt találtak

A tatárok a gyerekeket és a kutyákat sem kímélték.

Megvizsgálták a skóciai sziget rejtélyes kőköreit

Megvizsgálták a skóciai sziget rejtélyes kőköreit

Skye szigetének ősi lakói izgalmas leleteket hagytak maguk után.

Elrejtett kincset talált két túrázó

Elrejtett kincset talált két túrázó

A szakértők úgy vélik, hogy a tárgyakat a második világháború idején rejtették el.

Feltárás kezdődik a Noé bárkájának vélt formációnál

Feltárás kezdődik a Noé bárkájának vélt formációnál

A törökországi Durupınar-formációt egyesek Noé bárkájának lelőhelyeként azonosítják, a régészeti szakma azonban igencsak kritikus az elmélettel kapcsolatban.

National Geographic 2025. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket