Így táncoltatják különleges csónakjaikat a vietnámi halászok

Még akkor sem voltam biztos abban, hogy részt akarok venni Hoi An közösségi média szülte turistaattrakciójában, amikor a 63 éves evezősöm, Doan nevetve besegített a kör alakú bambuszcsónakba, amelynek vitenámi zászlót festettek az oldalára.

Nagy elánnal a fejembe akart nyomni egy giccsesre festett háromszögkalapot, ahogy mindenkinek tette, de nem engedtem, csak a mentőmellényért nyúltam. Tudtam, a folyón járőröznek a rendőrök, és a csónakosokat megbüntetik, ha nem adják utasaikra a felszerelést.
A Bay Mau pálmaerdeje között futó folyón előadott híres (vagy inkább hírhedt) „pörgő hajótánc” miatt jött a hazai és külföldi utazók nagy része, amely amellett, hogy pusztán a szórakoztatásra szolgál, valójában az egykori halászok elképesztő ügyességét dicséri. Doan szerint nem hagyhattam ki ezt a nem mindennapi produkciót, és mivel fél időért fél áron vitt el, gondoltam, mit veszíthetek.
200 éve telepítették
Vietnám közel 3000 km hosszú tengerpartján élők évszázadok óta foglalkoznak a halászattal, elsődleges élelemforrásuk mindig is a víz volt. A klasszikus közép-vietnámi halászhajót, a thuyen thungot bambuszból vagy gyékényből fonták, kiszárított állati ürülékkel erősítették meg, majd viasszal és kókuszolajjal tették vízhatlanná.
Bár a csónakok ma már üveggyapot felhasználásával készülnek, funkciójuk mit sem változott.
Mivel nagy teherbírásúak és könnyen mozognak, így megfelelő közlekedési eszközt jelentenek a sűrű folyórendszerben és a központi, tengerparti régióban.
A legenda úgy tartja, a csónak nem mindennapi formáját a vietnámiak furfangosságának köszönheti. A kolonizáló franciák újabbnál-újabb adókat vetettek ki a területen, nem kímélve a vagyontalan halászokat és csónakjaikat sem, a helyiek pedig egy nap összeültek, hogy megvitassák, mi módon járhatnának túl a franciák eszén. Ekkor jött az ötlet, hogy készítsenek olyan vízi járművet, amely nem hasonlít az adóval sújtott, klasszikus formájú hajókra, így azok után fizetni sem kell. Amikor megszületett a kerek vízi alkalmatosság, a gyarmati ellenőröknek fogalma sem volt, hogy amit ők méretes kosárként jegyeztek be, valójában csónak volt.





Doan mesteri módon evezett a folyón. Ahogy magyarázta, a kerek járművet nem könnyű kormányozni, speciális, hosszú lapát kell hozzá, amelyet a hajó elején használ, azzal párhuzamosan. Ha nem így tenne, akkor a ladik csak körbe-körbe forogna.
Besiklottunk a Thu Bon folyó egyik mellékágába, a pálmák teljes baldahint alkottak a fejem felett. Magunk mögött hagytuk a tömeget, meg a karaokehajót, és békésen ringatóztunk a vízen. A sodrás egy kis vöcsök fészekhez vitt minket, a Hoi An óvárosától mintegy 3 km-re fekvő Cam Thanh faluba 200 évvel ezelőtt betelepített erdő ugyanis nem egy madár- és halfajnak ad otthont.
A háború alatt a vietnámiak búvóhelye volt
Az erdőt nemzedékek óta ugyanazok a családok kezelik, köztük csónakosom is, ahogy mondja, a terület ideális éghajlatának és a természetes, vizes környezetnek köszönhetően a pálmaliget ma már magától 100 hektár fölé nőtt, és még mindig terjed. A falusiak nemcsak tisztelik, hanem gondoskodnak is róla, folyamatosan tisztítják a területet, ezzel mondva köszönetet, hogy a mocsaras vidék és a rajta megfogant erdő megvédi őket a tengeri áradástól, és megőrzi az UNESCO bioszféra-rezervátumát, a Cham-szigeteket.
A terület nem pusztán a növény- és állatvilág szempontjából, de az itt lezajlott történelmi események miatt is érdekes. A Bay Mau-erdőt ugyanis a Quang Nam tartományi párt különböző tisztviselői menedékhelyeként használták a francia gyarmatosítás alatt, a zöld, magas kókuszpálmák biztosították a rejtekhelyet és védelmet.
Az amerikai ellenállás idején a hely ismét menedékként szolgált, erődítményt, akadályokat és természetes árokrendszert nyújtott a helyieknek, akik kerítést építettek, és bambuszcöveket és aknákat helyeztek el, hogy megakadályozzák az amerikaiak behatolását a területekre.
A Bay Mau-erdő mai napig közel áll a vietnámi katonák szívéhez, a hadsereg győzelmeihez és dicsőségéhez kapcsolódik.
Tánc a vízen
Jó fél órája kanyarogtunk a pálmafák közt, amikor hirtelen hangos kurjongatásra lettem figyelmes. Kieveztünk a lombok közül, és akkor megláttam.




Két kerek ladik pörgött a bámészkodó csónakok között tajtékot verve a folyón. A lapátot olyan mesterien forgatták a halászok, hogy szinte alig lehetett látni a speciális mozdulatokat.
Egy harmadik hajó is nekikezdett a gyomorrázó táncnak, a benne ülő franciák erősen markolták a ladikot.
Aztán a folyóra kihúzott stégen a karaoke is elkezdődött, és köré gyűltek az szorosból felbukkanó ladikok.
Mielőtt a parádé csúcspontjára hágott volna, intettem Doannak, hogy visszaindulhatunk. Mikor újra a csendes holtágak egyikéhez értünk, egy halászba futottunk.
Némán felénk biccentett, aztán kitette a rákoknak szánt hálót. Az egykori halászközösség tökéletes módot talált arra, hogyan lovagolja meg a közeli Hoi An hírnevét. Bár hajnalban még mindig kijárnak a Thu Bonra, a valódi bevételt ma már, mint a legtöbb területen, a turizmus hozza a Cam Thanh faluba.