A vízbefúltak démona lakja ezt a folyót

Valahol a Tam Coc melletti rizsföldeken jártunk. Magunk mögött hagytuk a naplementére készülő várost, ahol az utcára már kiköltöztek a frissen facsart gyümölcslevet és a pho levest kínáló bódék. Épp a motorunkkal szlalomoztunk a rizsföldeken, a napok óta tartó eső akkora kátyúkat vájt a földbe, hogy át kellett rajta tolni a járművet.  A karsztkúpok magányos óriásként figyelték az igyekezetünket, vibrált a táj, a meredeken kapaszkodó fák a zöld ezer árnyalatában játszottak.  Hirtelen egy alomnyi kacsa rohant ki az útra, gazdájuk, aki a hegyekkel szemközti éttermet vezette, bottal próbálta visszaterelni a hangos csapatot az udvarra.

Az észak-vietnámi Ninh Binh tartomány szívében, a Vörös-folyó deltájának déli pereménél fekvő Tràng An Tájkomplexum három védett területet foglal magában: Hoa Lu ősi fővárosát, a Tràng An-Tam Coc-Bich Dong Tájvédelmi körzetet és a kettőt összekötő Hoa Lu különleges felhasználású erdőit. A régió 2014-ben, Vietnámban elsőként került az UNESCO világörökség listájára úgy, mint kulturális és egyben természetvédelmi tájegység.

Maga a mészkőmasszívum 6226 hektáron terül el, amelyet egy szintén 6000 hektáros pufferzóna ölel körül, ahol csak korlátozott mezőgazdasági földhasználat engedélyezett.

Bár a térségben mai napig 14 ezer ember él, akiknek többsége a karsztkúpok között felszántott földeken rizstermesztéssel foglalkozik, maga a régió lakatlan, érintetlen, és ugyanazt a vadságot tükrözi, mint évezredekkel ezelőtt.

Ninh Binhbe, hozzám hasonlóan, azért érkeznek a legtöbben, hogy a sokszor 200 métert is elérő sziklák és pagodák között hajózzanak, ugyanis a területet a folyók és barlangok bonyolult rendszere köti össze. Három útvonalon indulhat el az ember, én másnap korán érkezve a Tràng An mólóra, a legrövidebbet, a 2,5 órásat választottam, amelyen három barlangon és három pagodán át vezetett minket a folyó.

10 fotó

Ma da, a démon

Már egy jó fél órája eveztünk a vízen, amikor Hien az első barlang bejáratához navigált minket. Le kellett hajtanom a fejemet, ahogy egyre beljebb és beljebb haladtunk a hegy gyomrában, a mennyezet olyan alacsony volt, hogy szinte súrolta a vállamat. A cseppköveken ragyogott a lámpák fénye, a kinti 31 fokos hőség után üdítően hatott a hűvös környezet. Csendben siklottunk a vízen, némán figyeltük, ahogy egy-egy denevér cikázik a sötétben, a halk, egyenletes lapátolást semmilyen más nesz nem törte meg.

Kinyújtottam a karomat, hogy megérintsem a smaragdzöld vizet, de Hien óvatosan hátba bökött az evezővel. „Ne tegye!”  – mondta, mire gyorsan visszahúztam a kezemet, és kérdőn hátrafordultam.

Jön Ma Da, a vízbefúltak bosszúálló démona

– mondta evezősöm nagyon komolyan.

„Nagyanyám úgy mesélte, hogy Ma Da az áldozatok lelke, aki puffadt holttestekként bukkan fel, hosszú hínárhaja lebeg körülötte. Mivel a szerencsétlen vízbefúltak kínok között haltak meg, nem találnak békét, és csak akkor tudnak újjászületni, ha a köztes világban más veszi át a helyüket. Ma Da ezért a tavakban és folyókban ólálkodik arra várva, hogy lerángassa a gyanútlan úszókat.”

Tràng An legendákkal és mítoszokkal övezett történetében a vízi démon históriája csak egy volt a sok közül. A mese, amely arra figyelmeztet, hogy az úszni nem tudó gyerekek ne merészkedjenek a vizek közelébe, Hien esetében is jól működött, mert szentül hitte, amit mondott.

A fulladásos halálesetek egyébként egyáltalán nem ritkák Vietnámban, még az olyan nagyvárosokban sem, mint Hanoi vagy Saigon. Most is emlékszem, amikor a Vörös-folyó partján sétálva buddhista szerzeteseket láttam, akiket a gyászoló család bérelt fel, hogy imát mormoljanak szeretett rokonaikért.

Az évmilliók alakították a mészkőkúpokat

Kiérve a barlangból a mészkőkúpok közé eveztünk. Odasiklottunk az egyik óriás alá, az oldalán növő esőerdő sűrű levelein csak szűrve érkezett a fény. A tájvédelmi körzetet körülvevő folyó és növényzet egy egyedülálló ökoszisztémának ad otthont, olyan ritka fajok fordulnak elő benne, mint a karcsúmajomformákkhoz tartozó Delacour-langur vagy a cibetmacska.

10 fotó

A drámai csúcsok geológiai története több mint 250 millió évre nyúlik vissza. A perm-triász időszakban a régió a tenger alá került, ahol az üledékrétegek felhalmozódtak, mészkővé alakultak, majd a tektonikus aktivitás következtében kiemelkedtek a vízből. Formájukat az erózió és az időjárás alakította, a meredek sziklákból és mély völgyekből álló lenyűgöző táj tökéletesen reprezentálta, hogy mire képes a víz és az idő.

Tràng An azonban nemcsak geológiai szempontból érdekes, hanem értékes betekintést nyújt az évezredekkel ezelőtt itt élt emberek történetébe is. Mióta 2014-ben az UNESCO védelme alá vette a területet, megannyi felfedezést tettek a régészek.

A 30 ezer éves cserépedényeken kívül többek között emberi csontvázakat is találtak a barlangokban és a térségben, ami azt bizonyítja, hogy a hegyeket és völgyeket a vadászó-gyűjtögető népek lakták, akik szezonálisan mozogtak egyik helyről a másikra. A barlangok menedékként és tárolóhelyként szolgáltak, megvédve a korai lakosokat az időjárás viszontagságaitól, ugyanakkor hozzáférést biztosítottak a szerszámokhoz és a kézművességhez szükséges anyagokhoz is.

A törzsek története a neolitikumon és a bronzkoron át folytatódott, később, a 10. században itt alakult meg Vietnám ősi fővárosa, Hoa Lu is, templomokat, pagodákat, rizsföldeket és kis falvakat hozva létre a vizes területen.

Ezeréves pagodák és templomok a grottóban

A barlangok után kikötöttünk a Den Suoi Tien Pagodánál, velünk egyszerre helyiek szálltak ki a csónakokból, felsiettek a lépcsőkön, aminek az alját a folyó nyaldosta, és letették a sárga virágból meg gyümölcsből álló felajánlásaikat a „Mennyek Patakjának” oltárára. A templom egyébként Szent Quy Minh Dai Vuongnak és hitvesének tiszteletére épült ezer évvel ezelőtt, ahol a párra emlékezve minden tavasszal fesztivált rendeznek.

A helyiek feldíszített csónakjaikkal járják végig a folyót, hogy tíz barlangon és a Tündérpatakon át a pagodához érkezzenek.

Útközben közös imával fohászkodnak a nemzeti békéért, a kedvező időjárásért, a bőséges termésért és Ninh Binh-ben élők boldogságért.

7 fotó

Utoljára a Hanh Cung Vu Lam citadellához evezünk, ami a környező templomokhoz hasonlóan eredetileg katonai bázisként funkcionált. A folyón lebegő faépületet a Tran dinasztia sarja, Tran Thai Tong készíttette, hogy a csaták és az ország történelmét meghatározó események után itt leljen békét.

Kiegyenesítettem a lábamat a csónakban, a háromórásra nyúló hajókázástól már jócskán elgémberedett. Hallgattam a madarak énekét, amibe csak a szél hangja vegyült, és amikor Hien nem figyelt, mégiscsak megérintettem a vizet.

Ma Da talán aludt, mert azon túl, hogy egy arra úszó kisvöcsök hirtelen megrebbent, semmi különös nem történt. Felvettem a padom alá tett evezőt, és Hiennel egy ritmusban én is nekiláttam a tempós lapátolásnak, hogy a szikár asszonynak ne egyedül kelljen visszavinnie minket a mólóra, ahonnan kora reggel elindultunk.