Kiderült, miért voltak szőrösek egyes középkori kéziratok

Csak nagyon ritkán maradtak fenn a középkori kéziratok eredeti borításukkal együtt, ezért a borítókról eddig nem is sokat tudhattunk.

A francia Clairvaux-i ciszterci apátságban, és más kortárs ciszterci rendházakban születtek azok a különleges kéziratok, amelyek elemzése eléggé különös eredménnyel zárult. A 12-13. században készült kéziratok közül számos borítása egykor szőrös volt, mégpedig azért, mert fókabőrbe kötötték őket. A Royal Society Open Science folyóiratban közzé tett kutatási eredmények szerint számos fókabőr igen nagy távolságról, például Grönlandról érkezett, és a középkori kereskedelmi útvonalakról is árulkodik.
A ciszterci apátságokban készült és őrzött kéziratok belső, finom borítása báránybőrből volt, ám a szőrös külső borításáról korábban azt gondolták, talán vaddisznóé lehetett. Ezért is volt különösen meglepő, amikor egy könyvek restaurálásával foglalkozó könyvkutató történész-művészettörténész megvizsgálta az egyik Clairvaux-i kéziratot.
A külső borítás olyan bőrből volt, amilyet korábban még nem látott, ezért részletesebb kutatásokba kezdett. Kollégáival együtt 21 kéziratot elemeztek, amelyek ciszterci rendházakban készültek 1135-1250 között.
A bőröket számos modern technikával vizsgálták, azokból vett mikroszkopikus mennyiségű mintákon fehérje- és DNS-elemzést végeztek. Az eredmények a fókákra mutattak! Borjúfóka, szakállas fóka, grönlandi fóka voltak az azonosítható fókafajok. Ezek némelyike esetében a DNS-elemzésből sikerült azt is kideríteni, hogy mely régióból származhattak a bőrök, amelyeket a könyvek védőborításához felhasználtak.

A grönlandi fókák bőre Grönland és Izland vizein élő fókáktól eredhetett, míg a borjúfókák bőre skót és skandináv vizekről érkezhetett a francia szerzetesekhez. A szakállas fóka esetében ugyan nem sikerült megfelelő genetikai mintát kinyerni, ám az egyértelműen ismert erről a fajról, hogy szigorúan a sarkvidék lakója, és jóformán el se hagyja a Jeges-tenger területét. A fókabőröket olyan helyszíneken használták fel az apátságok könyvkészítői, amelyek a középkori kereskedelmi útvonalak közelében voltak.
A bőrök fénykorukban világos, fehéres-szürkék lehettek, mára azonban barnássá váltak, és a szőrnek a legtöbbön csak egész kis maradványai vannak. A fókaszőrzet azonban nagyon jellegzetes, lapított szőrszálakból áll, így még a kis csonkokból is azonosítható. A ciszterciek fehéres, világos árnyalatokat kerestek (a habitusuk is fehér), ezért nagyon valószínűnek tartják a kutatók, hogy emiatt elsősorban bébifókák bőre volt kelendő köreikben.
A kutatók még további 43 fókabőrbe kötött kéziratot találtak, amelyeken részletes vizsgálatokat nem végeztek azon felül, hogy beazonosították a bőr fóka voltát.
A fókabőrbe kötött iratok korszaka is jellegzetes: a legtöbbet 1200 körül készítették, majd 1300-tól drámaian lecsökkent a számuk. Ez egybeesik azzal, hogy a klíma egyre hidegebbé vált a kis jégkorszak kezdetével.
A grönlandi viking települések is ekkor néptelenedtek el, és jelentősen átalakult a sarkvidék közeli vizeken a halászat, vadászat is. Valószínű, hogy a szerzeteseknek fogalmuk se volt róla, hogy a bestiáriumokban csak „tengeri borjú” néven emlegetett fóka bőrét használták könyveik védőborításaként.