Sárkány őrzi ezt a vietnámi barlangot

A helyiek a sziklaüreg fölött tornyosuló hegyet csak Sárkány-hegyként emlegetik, a mitikus lény ormon való elhelyezése pedig az ég és a föld kapcsolatát tükrözi, valamint azt az ősi hiedelmet, hogy az állat megóvja a területet a gonosztól.

A táncosnők barlangja

Jó fél úton jártam már, 250 meredek lépcső maradt utánam, a sárkány feje ki-kikandikált a felhők mögül, kanyargós teste békésen nyújtózott végig a hegy sziklás tetején. Megálltam, hogy pihenjek, és ne kapkodva vegyem a levegőt, mire bal oldalon egy lezárt teraszt vettem észre.

Egy csapat félmeztelen fiatal sétált el mellettem, amikor nem látták, arrébb hajtottam az ágakat, és átmásztam a köveken.

Tam Coc rizsteraszai zöldelltek a mélyben, közöttük, mint egy hatalmas, barna kígyó tekergett a Ngo Dong folyó, körülötte kétszáz méter magas mészkőhegyek emelkedtek.

A csónakok, mint apró vízipókok futottak a felszínén, és a cikázó fecskék is már elkezdték építeni a fészkeiket.

A körülbelül 100 kilométerre Hanoi fővárosától, Khe Dau Ha faluban található barlang Ninh Binh UNESCO világörökségének ökoturisztikai komplexumához tartozik. Az egykor kevéssé ismert vidék ma már a természeti szépségének és egyedi építészetének köszönhetően gyorsan a térség egyik legvonzóbb turisztikai célpontjává nőtte ki magát.

Hang Múa a Múa-hegy lábai alatt alakult ki az évmilliók során, neve, amely táncoló barlangot jelent, a Tran-dinasztia (1225-1400) idejéből ered. A legenda szerint a császár, aki azét kereste fel Ninh Binh-t, hogy a csúcsokban gyönyörködjön, elrendelte, hogy az ágyasai itt adják elő csábító koreográfiáikat a naplementében. Bár ezeknek a táncoknak ma már nyoma sincs, a név megmaradt, egyedi kulturális vonást adva a helyszínnek.

6 fotó

Hang Múa fő attrakciója ma azonban már nem maga a barlang, hanem a hegy tetején trónoló sárkány, a pagoda és a rizsföldekre nyíló kilátás, amelyek a kínai nagy falat utánozva, a kőlépcsőket megmászva érhetők el. A Tran királyi család a Vietnám és Mongólia közötti háború idején költöztette át a fővárost Ninh Binhbe, ekkor bukkantak a barlangra is.

Lótusztó az Instásoknak

Magam mögött hagyva a Tam Coc kilátót, újra elindultam a csúcs felé. A meredek kaptatón nehéz volt a járás, az építkezéshez elsődleges anyagként a környéken oly gyakori mészkövet használták, amelyet egykor ugyan gondosan megcsiszoltak és elrendeztek, ezzel garantálva a látogatók biztonságát. Ma már a lábak csúszósra koptatták a köveket, így minduntalan meg kellett kapaszkodnom az oldalsó sziklában, hogy biztonságosan felhúzzam magam a középen lassabban haladók mellett.

Felérve az oromra, jobbra indultam el, a buddhista pagoda felé, amelynek mindegyik emelete a természetes elemeket testesítette meg.

Négyzet alakú, széles alja a földet ábrázolta, a felé épített kerek mutatta a vizet, a hegyes részek a tűzet és a lángot, a tetők pedig a szelet képviselték.

Feljebb haladva a táj teljesen átalakult, a buja, zöld mezőkből fehér mészkőcsúcsok meredeztek. A vidék friss, hűvös levegőt fújt az arcomba, a magasságváltozás miatt a fejemben éreztem a nyomáskülönbséget.

A pagodához érve tökéletesen ráláttam a lótusztavakra. Bár még egy hónap kellett ahhoz, hogy a növények teljes pompájukban virágozzanak, az Instagram-fotókhoz már kitették a vesszőből font szíveket, meg hintákat is, ám a bimbók és szirmok híján inkább mocsárnak nézett ki a galamb alakban kiépített mező, mit egy jól megtervezett lótuszos szelfipontnak.

A szemközti csúcson, a sárkánynál, az Avalokitesvara Bodhisattvát ábrázoló szobor előtt sor alakult ki, mert csak egyesével lehetett felmászni a hegyes kövekre az állat fejéhez, így inkább leültem a pagoda tövébe, és messziről néztem a többiek igyekezetét.

A vietnámi sárkány

A sárkányok szimbolikus lényei az itteni folklórnak és mitológiának, nemcsak a nemzet eredetmondájában játszanak fontos szerepet, hanem a változatos vietnámi identitást, spiritualitást és egységét is megtestesítik.

9 fotó

A legenda szerint Lac Long Quan, a tengerben élő sárkánykirály beleszeretett Au Coba, a hegyek között született tündérkirálynőbe. Szokatlan nászukból száz fiú született, akiknek fele a vizek mellé, míg a másik fele a hegyekbe költözött. Őket tekintik a helyi emberek őseinek.

Bár a szerelmesek nagyon különböző világokban nevelkedtek, nászuk az ellentétek közötti szakadék, vagyis a víz és föld, sárkány és tündér, tenger és hegy áthidalójává lett, utódaik pedig Vietnám földrajzának valamint a tengerparti és a szárazföldi régiók kulturális keverékének példaképei.

A sárkány a jólét és a vízzel való mély kapcsolat szimbóluma is, a hétköznapokban a jangot testesíti meg, az univerzumot, az életet, a létezést és a növekedést.

Ma ismert ábrázolásához több dinasztia is hozzáadott vagy épp elvett, eredetileg krokodilszerűen kelt életre a szobrokon és cserepeken, később a kígyó, a macska, a patkány és madár együttes képében is sokszor megjelent.

A legnépszerűbbet, a Múa-hegyen is trónoló sárkányalakot a feudális kultúra alapjait lerakó Lý-dinasztiának köszönhetjük. Mivel a buddhizmus ekkor már széles körben elterjedt, ennek az időszaknak a sárkányai a nágákra, a szent szövegeket őrző istenekre hasonlítanak. Karcsú, lekerekített testük, amely 12 részből áll az év hónapjait szimbolizálva, lágyan, hosszú, kanyargós alakban ível, és fokozatosan elvékonyodik a farok felé.

Lefelé baktatva a hegyen, leguggoltam az egyik kőlépcső mellett. Az áttörő növények közt már állva egy furcsa követ pillantottam meg. Mint egy sárkány tarajos háta, cikkcakkos volt a széle, biztonságosan a zsebembe csúsztatta, majd amikor leértem a koi halakkal teli tóhoz, újra elővettem, hogy alaposabban megnézzem.