Zarándokhellyé vált a miskolci kutyaszobor

Csontritkulása ellenére szerte a világban több száz ember köszönheti életét Mancsnak, a mentőkutyának.

Mancs, Miskolc méltán híres mentőkutyája 2004-ben egy gimnazista lány kezdeményezésére kapott szobrot a forgalmas sétáló utca melletti Szinva-parton – olvasható Miskolc Megyei Jogú Város honlapján. A németjuhászra először az 1999-es törökországi izmiti földrengéskor figyelt fel rá a közönség, ahol egy hároméves kislányt mentett ki a romok alól.
Később a salvadori és indiai földrengés utáni mentőmunkáit is siker koronázta.
Széleskörű és speciális szakmai képzésének köszönhetően minden helyzetben megállta a helyét, annak ellenére, hogy születésekor diszpláziát, egy csontfejlődési rendellenességet diagnosztizáltak nála, egyik hátsó lábát használni sem tudta.
Szerencsére a későbbiekben sikeresen kikezelték az állatorvosok.
Teljesítményei és bevetései Magyarország egyik legjobb mentőkutyájává tették. 2006-ban tüdőgyulladásban pusztult el, halála után a szobor zarándokhellyé vált, amelyet ma is gyakran díszítenek virágok és mécsesek.
Az életnagyságú bronzszobrot Szanyi Borbála alkotta, emléklapján ez olvasható: „Mancs a miskolciak híres életmentő kutyája. 1996 óta – a Spider mentőcsoport tagjaként – több száz emberéletet mentett meg a világ számos országában.”