Kutyájával eltemetett viking nőre bukkantak

A szakértők úgy vélik, hogy az elhunyt magas társadalmi státusszal bírt.

Egy viking kori nő és feltételezett házi kedvence, egy kistestű kutya maradványaira bukkantak egy észak-norvégiai szigeten – számol be az IFLScience. A leletek egy hajósírban voltak, a gondosan elhelyezett kutya a nő lábainál hevert.
Anja Roth Niemi régész szerint a felfedezés példátlan a viking sírok esetében.
Mint hozzátette: egyes beszámolók alapján a jómódú korabeliek mindent megtettek beteg kutyájuk megmentése érdekében, tehát már ebben a társadalomban erős kötelék volt ember és eb között.
A nyughelyből számos sírmellék, köztük ezüstszállal díszített bronz melltűk és bálnacsontból készült, szövőeszköznek tűnő tárgyak is előkerültek. A nőt behajlított térdekkel, a csípő előtt keresztbe tett karokkal fektették a hajó egyik oldalához.
A maradványok 900 és 950 közé datálhatók. Niemi szerint a halott magas társadalmi státuszú volt, csak az elit részesülhetett ilyen temetésben. „Úgy véljük, hogy az itt eltemetett nő jelentős szerepet töltött be a helyi közösségben, talán az egész régióban” – tette hozzá.
A leleteket fémkeresők észlelték Senja szigetén mindössze 20 centiméterrel a felszín alatt, a csónak nagyjából 5,4 méter hosszú. A feltárást az Északi-sarkvidéki Egyetemi Múzeum régészei végezték júniusban.
A maradványok egy része, például a nagyobb combcsontok kifejezetten jó állapotban konzerválódtak. A szakemberek még a ruházat textiltöredékeit és más szerves anyagok nyomait is detektálták. „Észak-Norvégia különösen kedvező feltételekkel rendelkezik a csontvázak konzerválódása szempontjából” – nyilatkozta Håkon Reiersen, a Stavangeri Egyetem munkatársa, hozzátéve, ennek ellenére ritka, hogy a maradványok ilyen jó állapotúak legyenek.
A jövőbeli elemzések remélhetőleg további részleteket tárnak fel a leletekről. A szakértők céljai között szerepel, hogy meghatározzák az elhunyt korát és általános egészségi állapotát.