75 éve épült Magyarország legkegyetlenebb munkatábora

Pontosan hetvenöt éve, 1950. július 19-én hozták létre a magyar kommunista diktatúra leghírhedtebb kényszermunkatáborát a mátrai Recsk község közelében. A szovjet Gulag mintájára működő táborban 1950 és 1953 között mintegy kétezer ember raboskodott – derül ki a Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának az évfordulóra készült anyagából.

Nem tudjuk, hányan vesztek oda a recski pokolban

A második világháború után Magyarország a szovjet érdekszférába került, 1948-ban pedig a Moszkvához hű Magyar Dolgozók Pártja (MDP) átvette a hatalmat, a többpártrendszert felszámolták, szovjetmintára diktatúrát építettek ki. Az új rendszer a társadalom komplett rétegeit megbélyegezte, ellenségnek tekintette, köztük az arisztokratákat, a gyárosokat, a kispolgárokat, a kulákokat, középparasztokat, a gyanús értelmiségieket és sok más honfitársunkat is.

Törvényen kívül helyezésüket változatos formában valósították meg, ilyen volt a kitelepítéssel járó rendőri felügyelet alá helyezés, a deportálás, az internálás, valamint a mintegy száz létesített munkatábor egyikébe hurcolás. A leghírhedtebb kényszermunkatábort a rettegett és gyűlölt Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a legteljesebb titoktartás mellett hozta létre a Mátra északi oldalán, a Heves megyei Recsk község közelében.

Az 1950. július 19-én megnyílt létesítménybe főleg politikai okokból, bírósági ítélet nélkül kerültek a rabok, akikkel már megérkezésükkör közölték, hogy őreiknek nem kell elszámolniuk velük.

A nagyjából téglalap alakú, mintegy 1600 méter hosszú és 600 méter széles területet három méter magas, kettős drótkerítés vette körbe, az ötven méterenként felállított tornyokban géppuskás őrök teljesítettek szolgálatot. A nyolc lakóbarakkot a foglyok építették főként fából, a munka szabotálásával és különböző fegyelmi vétségekkel gyanúsítottakat büntetőbarakkban különítették el.

A rabok a közeli Csákánykő-hegy felszíni bányájában télen-nyáron, mindennap legalább 10-12 órát dolgoztak. A nagyon kemény andezit fejtését és törését primitív kézi szerszámokkal kellett elvégezniük, a terv teljesítésére veréssel ösztönözték őket. A rendszeres verés, éheztetés mellett a kínzási módszerek közé tartozott a vizes fogdában állás és a gúzsba kötés is. A foglyok fáztak, éheztek, orvosi ellátásban szinte nem részesültek. Sokan legyengülve vagy betegségben vesztették életüket, akadtak, akik a munka közben balesetben haltak meg, másokat az őrök lőttek agyon. A halálos áldozatok számát ma sem ismerjük pontosan, többségüket a váci rabtemetőben temették el.

Megpróbálták eltűntetni a tábor nyomait

A külvilágtól hermetikusan elzárt munkatáborból három év alatt mindössze két embernek sikerült megszöknie. Egyikük 1950 augusztusában átjutott Csehszlovákiába, de miután családtagjait itthon letartóztatták, feladta magát. 1951 májusában egy nyolc fős csoport is kijutott, de csak egyiküknek sikerült Nyugatra szöknie.

Ő a Szabad Európa Rádió adásában beszámolt a recski tábor létezéséről, és több mint ezer rabtársa közül több száz nevét sorolta fel, sokuk hozzátartozói akkor hallottak először halottnak hitt családtagjaikról.

Sztálin 1953. március 5-én bekövetkezett halála után az új szovjet vezetés a hidegháború helyett a békés egymás mellett élés politikáját kezdte követni. A változásokról tudomást venni nem akaró Rákosi Mátyást Moszkvába rendelték és lemondatták a miniszterelnökségről, az új kormányt Nagy Imre alakította meg 1953. július 4-én.

Az új szakaszt meghirdető kormányprogram része volt a kirívó törvénytelenségek megszüntetése is. Az Elnöki Tanács július 25-i amnesztiarendelete után egy nappal kormányhatározat jelent meg az internálások és a kitelepítések megszüntetéséről, a táborok feloszlatásáról. A recski tábort 1953. szeptember 23-án hagyták el az utolsó foglyok, zsebükben a fogságot utólag igazolni próbáló ítélettel.

Sokan közülük rendőri felügyelet alá vagy börtönbe kerültek, és szigorúan megtiltották nekik, hogy recski éveikről beszéljenek. Az első beszámolók csak az 1956-os forradalom után emigrált túlélők tollából, külföldön jelenhettek meg, a legismertebb Faludy György Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi kötete.

A magyar Gulagot, amelynek még említése is tilos volt a hivatalosságban, 1957 márciusában lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyomuk se maradjon, a helyszínt csak a rendszerváltás után az egykori rabok elbeszélése, illetve fényképek alapján sikerült azonosítani.

Az áldozatok emlékére a tábor helyszínén 1991-ben emlékművet állítottak, 1996-ban emlékparkot hoztak létre. Faludy György szavai szerint

Kell, hogy Recsknek tisztes emléke maradjon… mert újabb harminc év múlva ezt már nem lehet elhinni, és kell hogy a derék, tisztes tanulságot ebből levonják!