Százak halálát okozhatta a rejtélyes táncjárvány

Ha járványról beszélünk, akkor általában valami fertőző, sok embert érintő betegségre gondolunk, nem pedig nevetésre, ugrándozásra és táncra, mint ahogyan az Franciaországban, a hírhedt strasbourgi táncmánia kitörésekor történt.

A legelső dokumentált eset 1374-re tehető, de több is előfordult a térségben, a Rajna folyó és a Mosel folyó vidékén a 14. és a 17. század között. A források legrészletesebben az 1518-ban történt „járvány” kitörését őrizték meg. Az összes közül, ez járt a legtöbb halálos kimenetellel is – olvasható a The Public Domain Review oldalán.

Egy Troffea nevezetű nő július 14-én kezdett el táncolni az utcán, zene és látszólag mindenféle indok nélkül, addig míg össze nem esett a kimerültségtől, majd egy kis pihenés után tovább folytatta – írja a Britannica. A mánia körülbelül 4-6 napig tartotta lázban.

Ezen a ponton már a hatóságok is aggódni kezdtek és elküldték a közel 50 kilométerre lévő Saverne-ban abban bízva, hogy az ott található Szent Vitus-szentélyben majd feloldozást nyer átka alól. Páran, akik szemtanúi voltak furcsa előadásának, rövidesen utánozni kezdték őt. Napokon belül 30 koreomániás ropta Strasbourg utcáit és számuk csak nőtt.

Néhányan olyan monomániás állapotba kerültek, hogy csak a halál tudta megállásra kényszeríteni őket.

Az akkori egyház szerint Szent Vitus átka és démoni megszállás állt a háttérben, a korabeli orvosok viszont betegségként tekintettek rá, amelyet a túlmelegedett vér okoz. Kezelési javaslatuk ugyanaz volt, mint a többi esetnél is: ha a páciensek táncolni akarnak, táncolják ki magukat.

Olaj a tűzre

A városi tanács ácsokat és cserzőket utasított céheik ideiglenes táncparketté alakítására, de a ló- és gabonapiacokon is állítottak fel nyilvános pódiumokat erre a célra. Azért, hogy az „elátkozottakat” mozgásban tartsák, több tucatnyi zenészt béreltek fel. A hatóság terve az volt, hogy az emberek így kellően kifárasztják majd magukat ahhoz, hogy abbahagyják.

Tervük rendkívül balul sült el.

A járókelőket és bámészkodókat megbabonázta a táncolók mozgása és sokan csatlakoztak: egy hónapon belül a tömeg 400 főre duzzadt.

A városi tanács elrendelte a színpadok lebontását és szeptemberig betiltott majdnem minden zenével és tánccal járó mulatságot.

A „fertőzötteket” Troffea után küldték, akit a Szent Vitus szentélyben meggyógyítottak. A szinte halként vergődő betegeket Szent Vitust ábrázoló fafaragások alá fektették, kezeikbe apró keresztet tettek és piros cipőt húztak a lábukra. A cipő aljára és tetejére szentelt vizet spricceltek és olajjal keresztet rajzoltak.

Ezt a rituálét egy füstölővel erősen telített helyiségben, latin szövegek kántálásával vitték véghez, ami hatásosnak bizonyult. Hamarosan egyre több ember érkezett Strasbourgból, hogy elnyerje Szent Vitus megbocsátását.

Egy héten belül a koreomániások száma szinte nullára csökkent. Amilyen gyorsan felütötte a fejét a járvány, olyan gyorsan el is tűnt: több mint egy hónapon keresztül tartott július közepétől nagyjából augusztus végéig vagy szeptember elejéig. Tetőzésekor több mint 15 ember halt bele naponta, bár a végleges áldozatok száma nem ismert, akár több száz haláleset is valószínűsíthető.

Lehetséges magyarázatok

Paracelsus svájci orvos, aki 8 évre rá látogatott el Strasbourgba, azt vallotta, hogy az ember „nevető vénái” csiklandós érzetet keltenek, amelyek a végtagokból a fejbe emelkedve elhomályosítják az ítélőképességet és csapongó mozgásra kényszerítenek, amíg a felbőszült vér le nem csillapodik – írja a BBC.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Németalföldi táncmániások Pieter Brueghel festményén.

Forrás: Közkincs

Az Opus Paramirum című művében viszont Troffea előadását színjátéknak bélyegezte, melynek célja az asszony férjének zavarba ejtése és idegesítése volt. Érvelése szerint a többi nő látta, hogy a trükk működött, ezért csatlakoztak hozzá.

Eme nőgyűlölő szemlélet mellett két másik, modernkori teória is helyet kapott. Az egyik azt taglalta, hogy a helyiek valószínűleg ergotot, azaz a gabonaféléket támadó anyarozs gombát tartalmazó kenyeret fogyaszthattak, ami rángatózást és hallucinációkat okozhat. Ez a népi nevén Szent Antal tüzeként is ismert fertőzés. Ezt az elképzelést John Waller amerikai történész cáfolta, a betegség ugyanis korlátozza a végtagok vérellátását is, ezért lehetetlen lett volna a táncolás.

A második felvetés is az ő nevéhez fűződik. Az uralkodó rossz körülmények, így a sorozatos rossz termés, a bizonytalan politikai helyzet és a szifilisz feltűnésével járó szorongás megalapozta, hogy kitörjön a járvány a strasbourgi szegények körében.

A sok kibírhatatlan fizikai és mentális szenvedés táncolás formájában csapódott le.

Az emberek transzba kerülésük után fájdalmaik és gondjaik megszűntek. Egy pszichés fertőzésnek nyilvánítja, amely elkapja a közösen szenvedőket.

Napjainkban a rave-partikat lehetne párhuzamba állítani a jelenséggel, ezeken – esetenként szintetikus szerek segítségével – sokszor napokig tartó táncolásokat tartanak.