Emuk ellen indított hadjáratot Ausztrália, a madarak nyertek

A háborúkat általában katonák vívják egy másik, szintén emberekből álló haderő ellen. Éppen ezért számít világviszonylatban is furcsának az ausztrálok 1932-ben indított hadjárata az ország egyik legelterjedtebb, legismertebb állatfaja ellen, amelynek ráadásul a végkimenetele is igencsak meglepően alakult.

A fentebb említett élőlény az emu (Dromaius novaehollandiae), a világ második legnagyobb röpképtelen madara – olvasható a Britannica oldalán. A struccalakúak közé sorolt, impozáns megjelenésű faj Ausztráliában őshonos, több mint 1,5 méter magasra és akár 45 kilogrammosra is megnőhet.

A kauzárokhoz hasonlóan teste zömök, lába pedig hosszú. A hímek és a nőstények is barnás színűek, sötét szürkével a nyakukon és fejükön. Sebességük akár az 50 kilométer per órát is elérheti. Táplálékukat gyümölcsök és rovarok teszik ki, de a terményeket is károsíthatják, ez volt a fő oka annak, hogy harcba indultak ellenük az ausztrálok.

Farmerek és madarak

A mára hírhedté vált küzdelem oka egészen az első világháborúig vezethető vissza – írja a The Collector. Ez volt Ausztrália történelmének legvéresebb és legtöbb életet követelő konfliktusa, az áldozatok száma még a második világháborúén is túlmutatott – ez egy akkoriban 5 millió fős országnak nagy veszteséget jelentett. A Gallipoli-félsziget 1915-1916-os ostromára egyenesen vérfürdőként gondolnak az ausztrálok mind a mai napig.

Sok katona sérülten vagy megváltozott munkaképeséggel tért haza, ami megakadályozta őket az elhelyezkedésben. A kormány eleinte semmilyen segítséget nem nyújtott a veteránoknak, ám ahogyan a veszteségek híre terjedni kezdett, úgy nehezedett egyre nagyobb nyomás és egyre több követelés a döntéshozókra. Megoldásként a vidékeket kisebb, nagyjából 10 hektáros parcellákra osztották – amely még a megélhetéshez is kevés volt –, majd bátorították a volt katonákat, hogy kezdjenek el földet művelni.

Több ezren fogtak neki a kihívásnak, de hamar rá kellett jönniük, hogy a kezdeményezés a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve: a föld minősége borzasztónak bizonyult, ráadásul a kártevők is folytonos veszélyt jelentettek. Arról nem is beszélve, hogy legtöbbjük soha nem foglalkozott még ehhez hasonló munkával.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Forrás: Pixabay

A letelepedők közül 5 ezren Nyugat-Ausztráliában kaptak helyet, ahol az éghajlati adottságok rendkívül kedvezőek voltak a búza termesztéséhez.

Ez volt ugyanakkor az a környék is, ahová szaporodáskor az emuk a partvidékektől beljebb vándorolnak.

Így történt, hogy nagyjából 20 ezer egyed jó táplálkozási és tojásrakási lehetőséget látott a farmokká alakított vidéken – írja a Nomads.

Az emuháború

Az emuk csupán egyet jelentettek a megannyi probléma között. A kezdő gazdálkodók élete hamar katasztrofálissá vált, az emberek a szegénység szélére sodródtak, miközben alig tudtak termelni valamit.

Ennek hatására az alkoholizmus és az öngyilkosságok aránya az egekbe szökött. A 1929-es tőzsdei összeomlás következtében kialakult nagy gazdasági világválság ráadásul rosszabbul érintette Ausztráliát, mint az Amerikai Egyesült Államokat: zuhanó búzaárak és munkanélküliség sújtotta az országot, közben ráadásul aszály is kialakult.

A madarak a farmokat és veteményeseket 1918-ban kezdték el tömegesen látogatni, megrongálva a kerítéseket és ezzel utat engedve más terményre éhes állatoknak, például a nyulaknak. Ennek következtében 1922-ben elvesztették védett faji státuszukat és irtandó kártevőknek jelölte őket a kormány.

A farmerek fegyvereket ragadva, kétségbeesetten próbálták elűzni földjeikről a növényeket fogyasztó és letaposó emukat, de hiába. A madarak nagy egyedszámú csapatokban jelentek meg, testük pedig a tapasztalatok alapján meglepően ellenálló volt a golyókkal szemben. A szemtanúk többszöri találat után érezték csak, hogy leterítették a madarakat.

A nehézségek közepette a védelmi miniszter egy gépfegyverekkel felszerelt csapatot rendelt ki az Ausztrál Királyi Tüzérségből a farmerek megsegítésére.

Ilyen körülmények között, 1932. november 2. vette kezdetét az emuháborúként elhíresült művelet.

A hadsereg taktikája, a rajtaütésszerű támadás kudarcot vallott, a katonák elképzeléseivel ellentétben a madarak a támadáskor összetartás helyett szétszóródtak, ezzel nehezebb célponttá váltak. A távolság is nehezítette a helyzetet, az állatok hamar lőtávon kívülre tudtak kerülni.

A madarak győztek

Nehéz megmondani, hogy hány emu hullott el pontosan, legtöbbjük ugyanis elmenekült még a regisztrálás előtt. A harmadik napra nagyjából 30 egyedet öltek meg a 20 ezer darabot számláló csoportból.

A hivatalos jelentés szerint az első hadműveletben 300 emu vesztette életét. November 13-án újabb akció vette kezdetét, ennél már nagyjából heti 100 elpusztított példányt jelentettek.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Az emuháború egyik áldozata.

Forrás: Közkincs

December 10-én aztán visszahívták a katonákat, hivatalosan 986 azonnal megölt emut és 2500 további, sérülések miatt elpusztult állatot számláltak. Ezek az adatok nagy valószínűséggel túlzóak voltak.

A harc „sikerének” ellenére a probléma nem oldódott meg, a gyakorlati következményeket nézve azt mondhatjuk, hogy a madarak arattak igazi győzelmet.

A farmerek, 1934-ben, 1943-ban és 1948-ban is segítséget kértek, ám a kormány minden egyes kérelmet elutasított. Fegyverszünet 1999-ben „köttetett”, amikor a fajt ismét védetté nyilvánították.

Az emu ma Ausztrália egyik legismertebb állata, meghatározó helyi szimbólum, amely még az ország címerében is szerepel.