Tinédzserként és 80 évesen is merülnek Korea híres búvárnői

A legtöbb ország modern patriarchális berendezkedésétől távol áll, sőt idegennek hat az a maroknyi teljesen vagy félig matriarchátus közösség, amelyek még ma is léteznek. A Dél-Korea partjainál található Csezdsu-sziget is ilyen, ahol – főleg régen – a nők kulcsfontosságú szerepet játszottak a társadalmi struktúrában.

Csedzsu Dél-Korea legnagyobb szigete, valamint legkisebb tartománya is egyben. Turisták által kedvelt célpont, 2021-ben 32,3%-kal járult hozzá az ország turisztikai bevételéhez, emellett népszerű a frissen házasodott koreaiak körében is – olvasható a The New Indian Express oldalán.

A henjók a sziget női búvárai, akik különböző puhatestűek, moszatok és más tengeri herkentyűk gyűjtögetésével tartják fenn magukat.

Ez a hagyomány több mint ezer évre nyúlik vissza.

A 17. századra a merülők már csak nőkből álltak, a férfiak lemorzsolódásának okára számos teória született. Van, aki szerint sokan a tengerbe vesztek, egy korabeli dokumentum szerint azonban amikor a királyi kormányzat részesedést kért a csigafogásokból, a férfiak felháborodásukban távoli helyeken kerestek munkát, hátrahagyva a női búvárokat, mint fő családfenntartókat.

Gyermekként kezdenek el tanulni

A henjók szabadtüdős merülést végeznek, azaz nem használnak oxigénpalackot. Bárki, aki a tüdején kívül extra segítséget használ, nem nevezhető igazi henjónak – írja a Medium.

A lányok képzése már egészen fiatal korban, 11 évesen kezdődik, 17 éves korukra válnak profi merülőkké, a tudás pedig generációról generációra öröklődik.

A tradicionális merülő ruha, a mulot három részből állt:

• nadrágból (mulszodzsungi);
• a kabátból (muldzsokszam)
• és egy hajkötőből (mulsugun).

Vízállóságának minimalizása érdekében a mulszodzsungi pamutból készült egy oldalnyílással, melyen keresztül könnyen lehetett ruhát váltani a test megmutatása nélkül – olvasható az Arts and Culture oldalán. A mulzdsokszam szintén pamutból állt, mely a felsőtestre, a nadrág fölé került. Szabása egy könnyed nyári kabát és egy póló keveréke, megóvja őket a napégéstől és a hidegtől.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Henjók tiszteletére állított szobrok Csedzsun.

Forrás: Pixabay

Az 1970-es évek elején kezdtek el használni gumi búvárruhát, amely nagyban megnövelte a bevételt. Csedzsu kormánya más modern felszereléssel, búvárszemüveggel és uszonyokkal is próbálta segíteni a munkájukat, az újítások dacára ugyanakkor merülési technikájuk változatlan maradt.

Fenntartható megoldások

Azzal, hogy tüdejük kapacitását használják és csak limitált ideig tartózkodnak víz alatt (2-3 perc, de ez alatt akár 20 méter mélyre is lemerülhetnek) szabályozzák a gyűjtögetésüket, elkerülve a túlhalászatot és a tengeri élővilág megzavarását. Egyéb módszereket is használnak, a csigák szaporodási időszakában csak 7 centiméteres vagy annál nagyobb példányokat hoznak felszínre, hogy ne akadályozzák a folyamatot.

Évszaktól és időjárási körülményektől függően 7 órát töltenek naponta a vízben, évi 90 napon keresztül – írja az Unesco. A merülők tapasztalat szerint három csoportba oszthatók be hagun, dzsungun és szangun, utóbbi ajánl fel vezetést a többiek számára: ne erőltessék túl magukat, képességeiken belül cselekedjenek, a legfontosabb pedig a biztonság.

Mivel nehézgépek nélkül merülnek, minimalizálják a termelési költségeket, ezzel egy olcsó, fenntartható és gazdaságilag életképes gyakorlatot hozva létre.

A kormány is biztosít oktatást és támogatásokat, valamint ösztönzi az idegenforgalmi kezdeményezéseket a hagyomány fenntartásának érdekében.

Ehhez a szakmához számos rituálé és hiedelem is kapcsolódik. Sámánista hitük szerint a sárkányistenre támaszkodnak, aki a tengereket uralja – írja az Arts and Culture. Gyakran ellátogatnak a part mentén található a Heszindang szentélybe, ahol táncolnak, imádkoznak és áldozatokat mutatnak be biztonságuk és a bőséges halászat érdekében. A henjók között találhatóak sámánok is, így egész évben végeznek rituálékat hasonló célokkal.

Eltűnőben lévő hagyomány

Havonta néhány nap közösen is merülnek, ilyenkor a begyűjtött zsákmányt a nap végén igazságosan osztják szét maguk között – kortól és tapasztalattól függetlenül. Egy másik szokásuk az úgynevezett halmoni bada, amely „nagymama óceánt” jelent. Ez egy olyan sekély része a víznek, ahol az idősek és a gyengék is tudnak merülni.

Munkásságuk egyik legnagyobb elismerése, hogy 2016-ban felkerültek az UNESCO az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének Reprezentatív Jegyzékébe.

A hagyomány viszont haldoklik.

Míg a múltban 15-20 ezer hanjó dolgozott, addig mára számuk 3200-3300-ra csökkent, többségük ráadásul 50 és 80 év közötti. A mai fiatalok életkörülményei jobbak, élnek a tovább tanulás adta lehetőségekkel, azonban az UNESCO elismerésnek köszönhetően az újoncok és az érdeklődök száma megnőtt.

Mindamellett, hogy a megfelelő szakmai utánpótlás miatt is aggódnak, a klímaváltozás őket is nagyban érinti – olvasható a The Guardian oldalán. Az abalon csigák táplálékát képező tengeri moszat egyre kevésbé van jelen felmelegedés következtében, így kevesebb a zsákmány.

A különleges hagyomány megőrzéséhez talán hozzájárulhat, hogy az utóbbi években megnőtt a koreai kultúra és szokások iránti érdeklődés. Ennek jegyében több film is készült a henjók különleges világáról.