Szoknyákkal cselezték ki a török basát

A bő ezernégyszáz lelkes Bény (szlovákul Bíňa) északnyugati peremén rábukkanhatunk egy 1927–1928-ban épült kis kápolnára. A gyalogosan, a keresztút állomásai között megközelíthető, Lourdes-i Szűzanya kápolna (ahol a hívek pünkösdhétfőn, Szűz Mária mennybevétele napján és Szűz Mária születésének ünnepén vehetnek részt szentmisén) körül fák sokasága magasodik. A kápolna melletti, már nem használható kút kapcsán azt tartja a jól hangzó legenda, hogy az egykor itt járó Szent László király a szomjazó katonáinak a földbe szúrt kardjával fakasztott vizet.

Még mindig e helyen maradva, szintén a kápolna mellett láthatjuk egy 10. vagy 11. századi eredetű földvár valamikori háromsoros sáncrendszerének maradványát. Bent a községben áll egy, a 10. és 12. század között (egyes vélekedések szerint csak a 13. században) emelt, a tizenkét apostol tiszteletére szentelt, az idők során felújított, tizenkét boltíves és némileg különböző méretű falfülkés körtemplom.

E rotundán belül fennmaradtak 13. századi freskótöredékek. Szintén 13. századi a kéttornyú, késői román stílusú Szűz Mária templom.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

A bényi körtemplom és a Szűz Mária tiszteletére szentelt templom.

Forrás: Csibrányi Zoltán

A körtemplomtól északra háromszáz méterre található a községi Tájház. Itt egyrészt emléket állítottak a helyi illetőségű Csókás Ferenc (1927–2002) néprajzkutatónak. Őt a helyi kultúra kitartó kutatójaként tisztelik, sokat tett azért, hogy a régi idők tárgyakból legalább mutatóba megmaradjanak szép darabok, hogy általuk a következő nemzedékek valamelyest elképzelhessék, milyen volt az élet az elődeik számára.

A török basa és a magyar nők

A tájházban láthatunk sok más mellett régi takaréktűzhelyet (sparherd) és más konyhai eszközöket, falvédőket, egy 1901-ben készült asztalterítőt, rokkát, az udvaron szekeret, és természetesen megtekinthető jó néhány darab a népviseletből.

Az úgynevezett kurtaszoknyák hosszát illetően ismeretes az a mesébe illő elbeszélés, amely szerint a hódoltság idején az esztergomi török basa rajongott a nők, lányok lábainak szépségéért, és az ő elvárására kellett a szoknyák hosszán rövidíteni,

de a fifikásabb nők kicselezték a kívánalmát azzal, hogy bár az aljából levágtak, ugyanakkor csípőben megnagyobbították és ilyenformán az egésznek ugyanannyi maradt a hossza.

Valószínűbben inkább az anyagspórolás szükségessége lehet a mögöttes ok.

Amúgy az Alsó-Garam mentén hat olyan faluról tudni (Bart, Bény, Garampáld, Kéménd, Kisgyarmat, Kőhídgyarmat), amelyekben a népviselet részét képezte a kurtaszoknya. Ilyen jellegű, ráncos pörgős kurtaszoknyák csak ezekből a falvakból ismertek.

Bár a hat falu női népviselete alapjaiban azonosnak tekinthető, mégis vannak olyan egyedi jellegzetességeik, mintáik, amelyek alapján a régi időkben a környékbeliek egyből felismerték, hogy melyik faluból származik az adott darabot viselő nő. A bényi kurtaszoknya és a hozzá járó piros csizma egészen rendkívüli szépséget mutat. E piros csizmák, amelyeket csak nagyobb ünnepeken, templomba, esküvőkön viseltek, két részletükben is különlegességnek számítanak.

Az egyik az, hogy a boka felett ráncolt csizmák fordítva is felvehetők, azaz nincs jobbos és balos, bármelyik lábra felhúzhatóak. A csizmák talpán pedig – kis fémkampókra akasztva – fémcsörgők (elvileg pénzérmék) csüngenek.

Aki betér a községi hivatalba is az annak a folyosóján láthat egy 1975-ös festményt, amelyen Pallos Sándor (1918–1986) táncoló kurtaszoknyás lányokat örökített meg. Röviden azt is jegyezzük meg, hogy az említett falvakban a férfiak népi viseletében palóc jellegzetességek érhetők tetten.

6 fotó

A Dél-Szlovákia Érsekújvári járásában, a Garam alsó folyásánál elterülő Bény község Budapesttől nagyjából 70 km-re, autóval nagyjából másfél órányi távolságra van. Nemcsak az odaszakadt magyarság múltjának megismerésére kíváncsiak számára éri meg az odalátogatást.