Mivel foglalkozik a gölöncsér?

Jól mutatja a gerencsérség ritkaságát, milyen keveset említ róluk a Magyar Néprajzi Lexikon: „gerencsér: Ny-Dunántúlon, főleg Vas megyében azoknak a fazekasoknak az elnevezése, akik tűzálló agyagból nemcsak fazekat, hanem más edényeket is készítenek. Az ország több vidékén, pl. az Alföldön is a gerencsér fazekasmesterség minden szakágát magába foglaló – fazekas, korsós, tálas népi iparos olykor lebecsülő, csúfondáros elnevezése.”

Nem minden fazekas gerencsér, de minden gerencsér fazekas? Gömöri János, A Kárpát-medence kézművessége a magyar honfoglalás előtt című tanulmányának fazekasokról írt fejezetéből kiderül a két szakma kialakulásának sorrendje, egymásutánisága.

„A kézzel formált fazekakat feltehetőleg elkészíthették akár az asszonyok is, a lábbal hajtott korongon formált edények azonban már gyakorlott fazekasmesterek műhelyeiből kerültek ki.

A régészek több helyen találtak avar kori fazekas kemencéket. Egy Szekszárd melletti avar faluban egymástól 50 méternyire két nagy munkagödröt és oldalukba beépített kemencéket tártak fel. Az egyik munkagödörben három agyag rostélyoskemence volt egymás mellett. A másfél köbméternyi kis égetőterű kemencékben 700-800 Celsius fokot is el tudtak érni. A 7. század elejétől az avar kor végéig állítottak elő a településen jó minőségű kerámiát, többek között az ún. szénbeépítéses technikával is. A feltáró Rosner Gyula néprajzi analógiák alapján kiderítette, hogy az avarok a fazekak fekete felületi színezetét azáltal érték el, hogy az égetés utolsó fázisában, a tűztérben, nagy mennyiségű éghető anyagot halmoztak fel. Ennek meggyújtása után elzárták a levegőnyilásokat. Az avar kori kerámialeletek egy része a kézzel formált kerámiaedények különböző típusai, keleti, sztyeppei eredetűek. Megfelelőiket a kutatók a belső-ázsiai, dél-szibériai és kelet-európai nomádok szállásterületein is megtalálták. Más kézműipari termékekkel együtt, természetesen, jobb minőségű kerámia is eljutott a balkáni-bizánci területekről az avarokhoz, ezek a minták azonban a helyi fazekasműhelyek munkáit érzékelhetően nem befolyásolták. Igen jelentős mértékben viszont a helyben talált germánok, az alföldi és erdélyi gepidák és a dunántúli longobárdok fazekasmesterei hatottak az avar fazekasiparra. A jó agyagnyerő helyek közelében, mint Szeged, Győr és Csákberény környékén az avarok több száz éves fazekasipari hagyományokat követtek. A korai Árpád-kori falvak leletanyagában, még a magyar honfoglalás után is, fel-felbukkannak egyes avar kori kerámiatípusok.”

Ritka és sajátos

Sokunk számára – joggal – tűnik fel, hogy dél-alföldies hangzású a címfoglalkozás. Valóban, Szalma Valéria Magyar Kézműves Remek Díjas gölöncsér sokáig Tömörkényen, Csongrád közelében élt. Öt éve mégis Baranyába, Pécsváradra települt, mert az élete egy darabig Paradicsompusztára dobta.

„Nagyon sok barátságom kötött Baranyába” – hangzik az indok, mielőtt a konkrét mesterség bemutatására térne. „Aztán mégis, valamiféle megfelelési kényszerből a társadalmi elvárásoknak, az Alföldön éltem, mondván ott a család, nekem pedig ott a helyem, ahol születtem. Nem! Amikor lehetőségem adódott, hogy visszaköltözzem a tolnai-baranyai tájra, rögvest szedelőzködtem” – teszi hozzá.

Azért esett a választása a Dombay-tó környékére, mert csöndes, kedves, barátságos hely, főleg a nyaralókkal. Remek természeti környezetnek tartja újdonsült lakhelyét, ahol könnyen el tud mélyülni – ez pedig már az alkotómunka feltétele.

„Ráadásul a Dombay-tó egy régészről, mégpedig Dombay Jánosról (1900-1961 – a szerk.) kapta nevét, aki a baranyai bronzkori (i. e. 3. évezred közepétől i. e. 8. század közepéig – a szerk.) leleteket tárta fel, többek között itt is, ahol ma ez a piciny mesterséges tó áll. Kerámiakészítőként magam is az ősi kultúrák nyomait kutatom: a Kárpát-medence bronzkori leletanyagát dolgozom föl” – tér rá egy huszárvágással munkásságának ismertetésére Szalma Valéria.

Agyag- és betűgörgető

Mivel szegedi születésű, és ahogy mondja, telegurigatta ö betűvel a világot, így lett az őrségi fazekasok jelzőjéből gerencsérből gölöncsér. „Nagyon sokszor a fazekalót nevezik gerencsérnek, nem csak a fazekasság ezen ágát. Maga a »ger« szó kört, forgó tengelyen létrehozott agyagedényt jelent. Mivel sem fazekasnak, sem keramikusnak nem tartom magam, ezt a kifejezést biggyesztettem magamra” – vázolja.

Technikájában ugyanaz maradt e tevékenység, mint amelyet 30 éve elkezdett a dél-alföldi megyeszékhelyen: marokedényeket készít.

Alapanyag tekintetében nincs különösebb preferenciája, szívesen próbál ki helyi agyagokat is. Gyakran megesik, hogy „saját” anyagból kérik a tárgyakat: öcsödiek az ottani, szankiak pedig szanki agyagból. Függetlenül az alapanyag származási helyétől, a produktumokra esetenként applikációkat helyez, majd kaviccsal polírozza őket.

Furcsa mód, ám idevágóan érdemes definiálni a marokedény fogalmát is. Logikusan következne, hogy az elkészült darab maroknyi méretére utal, de ez nincs így, mert ennél terjedelmesebbeket is e megnevezéssel jelöl a mester. Mint mondja, itt csupán arról van szó, hogy maroknyi agyagból készíti el őket.

Matyóhímzés a farmeron?

„Félreértés ne essék, ez korántsem olyan triviális, mint amilyennek első blikkre hat. Sokan bele-belecsípnek e foglalkozásba, ám amikor meglátják, mennyi munka van vele, pláne, ha a történeti hűséget is szem előtt tartanák, akkor még az önkifejezésre is vajmi kevés lehetőség adódik.

Éppen ezért a fazekasságba belekóstoló kezdők számára a gölöncsérség amolyan farmernadrág-zsebén megjelenő matyóhímzés kategóriája

– érzékelteti a kézműves. Tanítóként arra törekszik, hogy – ellentétben a felgyorsult élettel – a foglalkozásokon eleinte saját kezének használatára vezesse rá a gyerekeket, és csak később vezeti be az eszközhasználatot.

„Szerencsére jók a tapasztalataim ezzel kapcsolatban, mert egyre kíváncsibbak, mit tudnak kézzel megalkotni. Nem akarnak fazekasszerszámokhoz nyúlni, inkább az általam gyűjtött kagylóhéjakat, csigahéjat, ágat, követ veszik kézbe” – támasztja alá Szalma Valéria elvi meglátását idevágó gyakorlati tapasztalatával.

Legegyszerűbb tárgya, amellyel foglalkozásain is kezd, a marokedény, majd a harmadik alkalommal a fölrakásos edény plasztikus díszítéséig jutnak el az érdeklődők. Ez utóbbi már a kelták jellemző megoldása, időben ez 8000 esztendőt fed Jézus születésével bezárólag.

Korlátok között szabadon

Időben nem, befektetett energia tekintetében viszont mindenképpen sokat jelent, mire egy agyagdarabból edény formálódik, az megszárad, majd az apró egyenetlenséget eldolgozza az alkotó, hogy legvégül kiégesse a munkadarabot. Ez az időigényes munkafolyamat is hátulütő a többi keramikus számára – egészen egyszerűen nem tudnak kibontakozni mindeközben.

Nyilvánvaló módon ezek dísztárgy voltukon túl használatra is alkalmasak. Lehet bennük ételt, italt tárolni, savanyító tálaktól egészen a méztárolókig széles a repertoár.

„Égetéskor utókezelést kapnak, ekkor méhviasszal beeresztjük a testet. Hideg folyadék tárolására szolgáló edényeknél kiváló záróréteget eredményez a méhviasz. Meleg ételek, italok tárolására nem alkalmas az ily módon kezelt edény, mert hő hatására leoldódik felületéről a méhviasz. Éppen ezért mindig felhívom a leendő vásárlók figyelmét arra, melyik edényt kezeltem méhviasszal, melyiket nem” – hangsúlyozza a készítő.

Hozzáteszi: ami nincs méhviaszolva, az a tárgy is megtartja a folyadékot, csakhogy bizonyos idő után átnedvesedik. Ebben az esetben aratókorsóként funkcionálnak. Gyakorta misztifikálják túl az emberek az aratókorsót, majd mikor rájönnek, hogy külső felületén elszíneződés jelenik meg a párolgást követően hamar eltekintenek használatától. Holott a benne lévő folyadék hűsen tartását „oldja meg” ilyetén a tárgy – említi szakmájának egyik ellentmondását Szalma Valéria.

Munkásságának egyik kihívása pontosan ez: hiteles ősi edényeket előállítani úgy, hogy a modern kor embere egyaránt szívesen használhassa azokat.

A szakember a vásárló-rétegével kapcsolatban minden kétséget eloszlat kijelentésével: „Nagyon szűk réteg keresi ezeket a termékeket.”

Ősiség, internet, utópia és megalománia

Természetes, hogy felmerül bennünk a kérdés: akkor vajon hobbi vagy hivatás-e választott életpályája. Mint fogalmaz: olyan hobbit sikerült választania, amely – ha szerényen is –, de eltartja.

„Ez rapszodikus, mert 3-4 olyan hónap van minden esztendőben, amikor nincs bevételem, ugyanis nincsenek sem vásárok, sem rendezvények, ahol árulni lehetne” – meséli. Szent György napjával, április végével elindulnak a vásárok, májusban ballagás, nyári fesztiválokon éri el a csúcspontját az értékesítés. Szőlőszüret után ismét leáldozóban az eladás.

Tekintve, hogy ősztől kora tavaszig naponta dolgozik, fel tud halmozni akkora készletet, amelyet később eladhat. Mostanság inkább még csak ismerkedik az internetes értékesítés lehetőségével, így előfordulhat a jövőben, hogy múltat idéző edényeknek ilyetén talál gazdát. Mindazonáltal a legutópisztikusabb az lenne, ha a kézművességben megjelenhetne a mecénás rendszer.

„Mindig egyéni megalománia kérdése, mekkora méretben maximalizálódik egy edény” – szögezi le.

Korábban egészen embermagasságú portéka megalkotására is vállalkoztam, míg napjainkban már inkább a kisebb fizikai méret felé fordulok.

Nem vonzanak a gigantikus darabok, mert a parányiakba is bele tudok sűríteni annyi gondolatot, sőt, utóbbiakat könnyebb szállítani. Persze, ha valakinek méretes edényre van szüksége, állok elébe” – mondja.

12 fotó

Figyelni kell a piacra is: mi az, amit keresnek, anyagilag áldoznak rá. Folyamatos balanszírozást jelent, hogy előre is vigyen a kész termék, meg is tartsa a hagyományos elveket; tudja rajta érvényesíteni az egyéni önkifejező szándékát, de történetileg is hiteles maradjon. Állandó kompromisszum, kihívás az arany-középutat megtalálni.

„Szerencsés vagyok, mert olyan derűs lélekkel, kitartással és alázattal áldott meg a jóisten, hogy könnyen tudom ezt művelni. Szeretek ezzel foglalkozni, olyan varázslatot találok ebben a tevékenységben, amely megtart. Nem hiszem, hogy lenne bármi, amitől ennél többet el kéne várni” – teszi hozzá Szalma Valéria, aki nem rejti véka alá, hogy büszke minden egyes alkotására.

Noha tudja, van közülük néhány, amelyet saját mércéje szerint jobban is elkészíthetett volna, ennek ellentmond az az elismerés, mikor muzeológusok, régészek elégedettséggel szólnak tárgyai kapcsán. Előfordul, hogy szebbnek ítélik őket, mint a restaurátorok munkáját, holott maga is az ő iránymutatásukat és kísérleti régészeti táborok tudásanyagát veszi alapul alkotói munkálkodásában.

Szívesen emlékszik arra, amikor két évvel ezelőtt hívták meg Albersdorfba, Németországba. Ezen az újkőkori kísérleti régészeti táboron hihetetlenül sokat tanult, miközben inspirálódott – azon felül, hogy tanfolyamon oktatta saját kerámiakészítési-technikáját.

„Mint ősi tevékenység, egyedül a tanításban látok rá lehetőséget, hogy ne vesszen ki az idők során” – vallja a mester. Kissé kibővítve a kört, globálisan értve ezt a többi nagy múltú mesterségre: egyfajta adatbankként tekint az idők során megszerzett tudásra.

Ennek továbbadása jelenti az új generáció számára a gyarapodás kulcsát.

„Nem kell félni a jövőtől!” – bíztat mindannyiunkat Szalma Valéria gölöncsér.

Régi mesterségekről szóló további cikkeink itt érhetők el.