130 év után hazatér a jávai ember

A híres fosszíliát a 19. század végén tárták fel a mai Indonéziában, a holland kormány most úgy döntött, visszaadják a leletet.

Jelentős fosszília-gyűjte ad vissza Hollandia Indonéziának, teljesítve ezzel egykori gyarmatának kérését – számol be a Reuters. A visszaszolgáltatott leletek közé tartozik a jávai ember, a Homo erectus 19. század végén feltárt híres kövülete.
A kormány összesen 28 ezer leletet adott át az úgynevezett Dubois-gyűjteményből, amely fontos forrás az emberi evolúció kutatásában. Eugène Dubois holland paleoantropológus és geológus volt, 1891-ben ő tárta fel Jáva szigetén a később Homo erectussá átkeresztelt Pithecanthropus erectus maradványait, amelyek 1895-ben érkeztek meg Hollandiába.
A hollandiai Gyarmati Gyűjtemények Bizottsága arra a következtetésre jutott, hogy az érintett, jelenleg a Leideni Egyetemen őrzött gyűjtemény soha nem vált az ország tulajdonává. Sőt, a fosszíliák beszerzésének körülményei azt sejtetik, hogy a kövületeket az indonéziai lakosság akaratával ellentétben vették el, megkárosítva a közösséget.
Ez a hatodik alkalom, hogy Hollandia a bizottság ajánlásai alapján ad vissza leleteket egykori országuknak. Két évvel ezelőtt például több mint 200 műtárgyat juttattak el Indonéziába.
A nyugati múzeumok hagyományosan ellenálltak az efféle visszaszolgáltatási akcióknak, gyakran azzal érvelve, hogy a maradványok őshazájában nem rendelkeznek a megóváshoz szükséges forrásokkal. Az utóbbi években viszont átalakulni látszik ez a gyakorlat.































































































































































































