Kiderült, miként mozgatták meg a Húsvét-sziget híres szobrait

5 fotó

Egy új tanulmány segíthet megérteni a Húsvét-sziget, azaz Rapa Nui hatalmas kőszobrainak rejtélyét – számol be az Arkeonews. A szakembereket régóta foglalkoztatja a kérdést, hogy az elszigetelt polinéz közösség kerekek, daruk és igavonó állatok nélkül hogyan tudták megmozgatni a világhírű, akár 80 tonnás tömeget is elérő moaikat a nehéz terepen.

A friss eredmények alapján a hatalmas szobrokat nem vonszolták, hanem sétáltatták.

Az elmélet egyébként egyáltalán nem új, korábban a helyiek beszámolója alapján Thor Heyerdahl is megfogalmazta.

A 13. és 16. század között Rapa Nui lakói mintegy ezer moait faragtak vulkáni tufából. Ezek a magas alakokat az európaiak sokáig egyszerű fejeknek hitték, valójában azonban teljes, idővel betemetett testtel rendelkeznek. Mindegyik egy-egy ős szellemét jeleníti meg, és a közösség hatalmát szimbolizálja.

A moaik mozgatása sokáig fejtörést okozott. Az első európai felfedezők természetfeletti erőket emlegettek, a későbbi kutatók rönkfákon való görgetést vagy szánkókat feltételeztek, ám a szigeten nem volt elegendő fa, és a szobrok talapzatán látható nyomok sem illeszkedtek a húzás elméletéhez.

A rejtély megoldásához modern fizikára, 3D-modellezésre és kísérleti régészetre volt szükség. Carl Lipo, a Binghamtoni Egyetem régésze és Terry Hunt, az Arizonai Egyetem kutatója nagy felbontású képalkotóval elemezte a szobrokat, és két kulcsfontosságú részletet fedezett fel: a D alakú talapzatot és az enyhe előredőlést.

A szobrok súlypontját úgy alakították ki, hogy oldalirányú húzásra kissé előrebillenjenek, mintha lépnének egyet. A kutatók egy 4,3 tonnás másolatot is készítettek, amelyet 18 önkéntes három kötél segítségével mindössze negyven perc alatt száz métert tudott „megsétáltatni”. Ahogy a szobor egyik oldalról a másikra dőlt, lassan haladt előre – akárcsak egy hűtőszekrény, amelyet ringatva tolnak. „Amint megmozdul, szinte életre kel” – mondta Lipo, hozzátéve: csak ritmus és fizika kellett.

A vizsgálatok alapján a sziget régi útjai sem véletlenszerűek voltak. Ezek a 4–5 méter széles, enyhén homorú ösvények segítették a moaik stabil mozgását, megakadályozva, hogy oldalra billenjenek. Lipo szerint minden egyes szoborhoz külön utat építettek, így a szállítás és az építés szorosan összekapcsolódott, rituális jelentést is kapott.

A helyiek legendái arról szólnak, hogy az ősök szobrai „maguktól” sétáltak a tengerpart felé. A tudomány most azt sugallja, hogy ez a hagyományos elbeszélés nem állhatott távol a valóságtól. A mozgás valóban olyan volt, mintha a szobrok önálló életre kelnének. A felfedezés megerősíti, hogy az egykori Rapa Nui-i társadalom igen találékony és jól szervezett volt.

Fontos hozzátenni, hogy a most leírt módszert valószínűleg nem minden szobor esetében alkalmazták.