Emberi koponyákból hoztak létre maszkokat ezek az ősi emberek

Egy új tanulmány alapján emberi koponyakupákat és csontvázmaszkokat készítettek 5000 évvel ezelőtt a mai Kína területén – számol be a Live Science. A faragott koponyák egy részét korábban fedezték fel kerámiák és állati maradványok között, a tárgyak pontos rendeltetése rejtély a szakértők előtt.

A csontok a Liangcsu-kultúrához köthetőek, ehhez a társadalomhoz tartoztak a legkorábbi kelet-ázsiai legkorábbi városok. A maradváynok szénizotópos kormeghatározás alapján a leletek i. e. 3000 és 2500 között, a kínai neolitikum idején keletkeztek.

A múltban több liangcsui temetőt is felfedeztek, de egyikben sem találtak faragott csontokat. A régészek ezúttal öt helyszínen több mint 50 emberi csontot találtak csatornákban és árkokban, a leletek a formázás jeleit mutatták.

„Az a tény, hogy sok megmunkált emberi csont befejezetlen volt és a csatornákba dobták, arra utal, hogy nem tisztelték a halottakat” – állapította meg Junmei Sawada, a japán Niigatai Egészségügyi és Jóléti Egyetem munkatársa és a csapat tagja. Erőszakra vagy a holttestek szándékos szétbontására utaló nyomokat nem találtak, ami azt jelzi: a csontokat a bomlás után dolgozták fel.

A leggyakrabban megmunkált maradvány a koponya volt, ezekből sokszor kupákat, illetve maszkszerű tárgyat hoztak létre.

Koponyakupákat már korábban is felfedeztek a kultúrához köthető sírokban, úgy tűnik, ezeket vallási vagy rituális célokra használták. A maszkokhoz hasonló leletek viszont eddig nem kerültek elő.

Mivel a megmunkált csontok közül sok befejezetlen, gyakorlatilag szemétnek tekinthető, ez alapján feltételezhető, hogy az emberi csontokhoz való hozzáférés nem volt különösebben korlátozott. A furcsa tárgyaknak a gyors urbanizációhoz lehetett közük: idővel az emberek nem ismerték minden szomszédjukat, nem tekintették őket közvetlen közösségük részének, és emiatt a holttestekhez való kötődés is gyengült.

További érdekesség, hogy az emberi csontok tárgyként való felhasználása viszonylag gyorsan alakult. A szénizotópos adatok alapján a gyakorlat nagyjából 200 évig élt, majd hirtelen eltűnt. Sawada szerint a jövőbeli kutatások segíthetnek jobban megérteni a jelenséget.