Genomok írják át az ősi Szibéria történetét

Egy friss tanulmány alapján az emberek a véltnél sokkal korábban kezdtek el vándorolni Szibéria és Észak-Kína között – számol be a The Independent. Kelet-Ázsia északi része – Szibéria, a Mongol-fennsík és Észak-Kína – kulcsszerepet játszott az emberiség történelmében, a gazdag erőforrások miatt a Bajkál-tó régiója például kiemelt fontosságú volt a kultúra és technológia korai fejlődése során. Ennek ellenére sok a kérdőjel a térség ősi lakóival kapcsolatban.

Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy az eurázsiai sztyeppén és Észak-Kínában élő korai közösségek kevésbé kapcsolódtak egymással a pásztorkodás és a fémművesség elterjedéséig, nagyjából az i. e. 3. évezredig. Ennek oka az volt, hogy nem volt kellően erős bizonyíték a két terület lakói közötti nagyszabású interakcióra.

Cuj Jincsiu, a Csilin Egyetem munkatársa és kollégái most egy korábban ismeretlen, 7700 évvel ezelőtti észak-déli folyosót feltárva felforgatják az eddigi meggyőződéseket. A csapat 42 ősi genomot értékelt három régészeti lelőhelyről, ezek 4300-7700 évesek.

Kulcsfontosságú volt ez az ősi populáció

Kiderült, hogy létezett egy összekötő kapocsként működő populáció a Bajkál-tó és az észak-kínai Jan-hegység térségében a pásztorkodás megjelenése előtt több ezer évvel. Ez a Szitajmengkuj-ing nevű lelőhelyhez köthető népesség a korai kőkorszakra datálható, és egyértelmű, a Bajkál-tavi populációkhoz kapcsolódó genetikai jeleket hordozott.

„Szitajmengkuj-ing populáció a kritikus kapcsolat” – mondta Cuj, hozzátéve: ez a csoport volt a döntő közvetítő. A szakértők a lelőhely és a szibériai területek közötti kulturális kapcsolat bizonyítékait is bemutatták, az egyik, Szitajmengkuj-ingben talált kerek aljú edénytípus például korábban csak a Bajkál-tó környékéről volt ismert. A temetkezési szokások – a férfiak oldalra döntése egymást átfedő végtagokkal – szintén jellemző volt a Bajkál-tóra.

Úgy tűnik, a Jan-hegység egyértelműen dinamikus határvidék volt, valódi interakciós tér.