A tengerből került elő egy keresztes lovag kardja

A középkori, egy szentföldi lovaghoz kötődő kardot Izrael vizeiben fedezték fel.

Kivételes felfedezés történt Izrael mediterráneumi partjainál: egy, a keresztes hadjáratok idejéből származó, kiváló állapotú kardra bukkantak a vízben – számol be a Live Science. Shlomi Katzin, a Haifai Egyetem Tengerparti Civilizációk Tanszékének hallgatója úszás közben lett figyelmes egy csapat fémdetektoros búvárra, és mivel attól tartott, hogy műkincstolvajokkal van dolga, elzavarta őket. Katzin ekkor figyelt fel a markolatra a homokban. Mivel 2021-ben már talált egy hasonló leletet, felismerte a tárgy jelentőségét, és azt továbbította Deborah Cvikelnek, a Haifai Egyetem búvárrégészének, majd ő értesítette az Izraeli Régészeti Hatóságot.
„Ez egy rendkívül ritka lelet, amely fényt derít a keresztesek jelenlétére az ország partjain” – mondta Cvikel. Mint kiemelte, csak néhány hasonló kard ismert a keresztes hadjáratok korából (1095–1291) az országban, a lelet pedig hozzájárul annak megértéséhez, hogy milyen volt a korabeli harcosok élete, illetve miként használták a kikötőket.
A mintegy 1 méter hosszú kard a 12. századra datálható. A kutatók kórházi CT-vel vizsgálták a tárgyat, az eljárásnak köszönhetően nem kellett roncsolniuk a leletet – ezt a fajta nem invazív módszer ma már bevett gyakorlat a régészetben, nemrég egy magyarországi ókori múmián is alkalmazták.
Miről árulkodik a tengerbe merült kard?
Az eredményekből kiviláglott, hogy a tengeri környezet miként hatott a fegyverre, valamint hogy miként használhatták eredetileg. Úgy tűnik, egy egykezes kardról van szó, felépítése pedig francia eredetre utal.
„A középkorban a kard a lovagok és a lovagi rend, valamint a keresztény hit szimbólumává vált” – mondta Lantos Sára, a Haifai Egyetem Régészeti és Tengerészeti Civilizációk Tanszékének kutatója. „Egy ilyen szimbolikus és személyes tárgy felfedezése és tanulmányozása ritka lehetőség, amely gazdagítja a keresztes hadjáratok korszakának anyagi kultúrájáról szóló ismereteinket. Ezenkívül egyedülálló lehetőséget nyújt számunkra, hogy megismerjük a francia lovagok életét a Szentföldön” – tette hozzá.
Mivel a korszakban a hasonló fegyverek rendkívül értékesek voltak, feltételezhető, hogy a tengerből előkerült kardokat véletlenül hagyták el.





































































































































































































