Megtalálhatták az igazi d’Artagnan sírját

A három testőr főszereplőjét ihlető katona 1673-ban, Maastricht ostrománál vesztette életét.

Olyan sírra bukkantak egy hollandiai templom padlója alatt, amely egyes szakértők szerint a valódi d’Artagnan maradványait őrzi – számol be a BBC. A legendás francia muskétás nagyjából 350 éve halt meg, az ő alakja ihlette id. Alexandre Dumas világhírű regényének, A három testőrnek a főszereplőjét.
Jos Valke, a maastrichti Szent Péter és Pál-templom diakónusa segített feltárni a csontvázat. Véleménye szerint 99 százalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a maradványok Charles de Batz de Castelmore-hoz tartoznak, aki XIV. Lajos, azaz a Napkirály közeli tanácsadója, és d’Artagnan gróf néven volt ismert.
Így halt meg az igazi d’Artagnan
D’Artagnan 1673-ban, Maastricht ostrománál vesztette életét – egy golyó találta el a torkát. Hosszú ideje tartja magát a szóbeszéd, hogy a nyári hőségre való tekintettel nem szállítják el a holttestét, hanem a helyi templomban temették el, közvetlen bizonyíték viszont eddig nem került elő.
Valke diakónus szerint eddig a padlószint alatt nem végeztek ásatást, ám miután néhány csempe eltört, kicsit bepillantottak a burkolat alá. Miután egy falra bukkantak, úgy döntöttek, értesítik a régészeket. Rövidesen felfedezték a csontvázat azon a helyen, ahol korábban az oltárasztal állt.
A testben a halálos sebet okozó golyót is megtalálták, de egy 1660-as, XIV. Lajos miséjén részt vevő püspöktől származó érme is előkerült. Wim Dijkman nyugalmazott régész szerint a további találgatásokhoz érdemes megvárni a csontváz részletesebb elemzését.





































































































































































































