Újabb felfedezés írja át az Amerika első lakóinak történetét

A chilei Monte Verde nevű lelőhely 1977 óta foglalkoztatja a kutatókat.

Egy új tanulmány átírhatja az amerikai kontinensen való emberi megtelepedés történetéről kialakított képet – számol be a The Guardian. Az elmúlt években a földrészen több olyan lelet is előkerült, amely árnyalja a korábbi elképzeléseket.
Az évekig uralkodó elmélet az úgynevezett Clovis-kultúrára összpontosított, amely nagyjából 13 ezer évvel ezelőtt, a Bering-földhídon keresztül érkezett meg Ázsiából. 1977-ben aztán Dél-Chilében, Puerto Montt közelében felfedeztek egy izgalmas lelőhelyet: a Monte Verde a datálás alapján 14 500 éves, tehát megelőzi a feltételezett átkelést. Ez az ellentmondás régóta foglalkoztatja a szakmát.
Dr. Todd Surovell, a Wyomingi Egyetem antropológia és munkatársai ugyanakkor a közelmúltban arra jutottak, hogy Monte Verde a vártnál sokkal újabb. „Monte Verde volt az alapja annak az elképzelésnek, hogy az emberek már Dél-Amerikában voltak, mielőtt a Clovis-komplexum megjelent Észak-Amerikában, és egész pályafutásom során ez volt a helyzet” – mondta Surovell.
Ugyan a kutatót régóta foglalkoztatta a lelőhely, idővel szkeptikussá vált a nagy anomáliával szemben. A szakértő csapatával most úgy véli, a leleteket tévesen egy korábbi geológiai réteghez kötötték, és valójában „csak” 6000-8000 évesek. Surovellék az első feltárás óta az első független felmérést végezték el a területen.
Érdemes hozzátenni, hogy Mexikótól északnyugat-Argentínáig és Uruguayig további, a Clovis-kultúrát megelőző lelőhelyeket is felfedeztek, ezeket azonban még nem igazolták. Surovell szerint az érintett helyszíneket is meg kell vizsgálni.





































































































































































































