Évezredeken át használták az ősi emberek ezt a szent helyet

Egy új tanulmányban egy, a Pontuszi-sztyepphez tartozó, a mai Ukrajna területén található rituális helyszínt elemeznek – számol be a Heritage Daily. Az eredmények alapján a lelőhelyet hosszú időn át újrahasznosították.

A revovai 3-as kurgán eredetileg a kőrézkor idejére (i. e. 4500–3300) datálható, majd a jamnaja kultúra tagjai az i. e. 4. évezred végén temetkezési halommá alakították át. A kutatók szerint ez az átalakulás egy szélesebb körű és szándékos mintát tükröz, a jelenségre a szent terek folytonosságaként hivatkoznak. A korábbi rituális helyszínek későbbi temetkezési gyakorlatokba való integrálását nem opportunista gyakorlatnak, hanem szándékos stratégiának tartják.

Évezredeken át használták a kurgánt

A rétegtani elemzés négy egymást követő fázist mutatott, ezek közel két évezredet ölelnek fel (i. e. 3711–1748). A legkorábbi fázist egy előkészített rituális emelvény jelöli, ezt a felső talajréteg eltávolításával alakítottak ki, hogy a lenti agyagos talaj láthatóvá váljon. A struktúrát félköríves árok veszi körül, középpontjában pedig szétesett, eredetileg valószínűleg szerves anyagokból készült edénybe elhelyezett emberi maradványok állnak. Úgy tűnik, a kurgán eredetileg nem temetkezési, hanem szertartási helyszín volt, ezt a tűznyomok is megerősítik.

A korai bronzkorban a már meglévő halomban sírokat hoztak létre. Érdekes módon az egyik nyughelyet olyan gondosan alakították ki, hogy azzal ne zavarják a korábbi maradványokat. A halom körül elhelyezkedő későbbi temetkezések megfelelnek a jamnaja temetkezési gyakorlatnak.

A szénizotópos vizsgálat megerősíti a folyamatos használatot. A kiegészítő paleogenetikai adatok kulturális cserére, illetve a különböző népességek közötti interakciót sejtetnek.

Szvitlana Ivanova, az Ukrán Tudományos Akadémia régésze és kollégái szerint eredményeik segítenek jobban megérteni a sztyeppei mobilitást és társadalmi szerveződést. A vándorló pásztorközösségek számára a rituális helyszínek hosszú távú felhasználása segíthetett az identitás tájban való megerősítésében, a területi jelenlét legitimálásában és a múlthoz fűződő kapcsolatok kifejezésében.