Több százezer éves leletek árulkodhatnak a szimbolikus gondolkodásról

Olyan, a Homo erectus által készített kőeszközökre bukkantak, amelyek igen célzott válogatásról árulkodnak.

Egy új tanulmány alapján olyan őskori kőeszközöket találtak Izraelben, amelyekben különféle földtani jelenségek, így fosszíliák és geodák figyelhetők meg – számol be a Live Science. A kutatók szerint a korabeliek szándékosan választottak ilyen alapanyagokat.
A leletek a Szahnín-völgyből kerültek elő, ahol 2024–2025 között Muataz Shalata helyi lakos több leletet is felfedezett, majd értesítette Ran Barkait, a Tel-Avivi Egyetem munkatársát. A 2025-ös célzott felmérés során több mint 200 szakócát azonosítottak, köztük tíz olyat, amelyek különleges geológiai elemeket tartalmaznak.
A kutatók szerint az eszközöket a Homo erectus készíthette 500–200 ezer évvel ezelőtt. A különleges kövek használata azonban nem volt praktikus: a fosszíliák és üregek gyengítették az anyagot, és nehezebbé tették a megmunkálást. Éppen ezért a jelenség arra utalhat, hogy a korabeliek tudatosan választották ezeket az elemeket.
Szimbolikus jelentőséggel bírhattak a tárgyak
A kutatócsoport – Barkai vezetésével – azt feltételezi, hogy a korai emberek különleges jelentőséget tulajdoníthattak ezeknek a formáknak, akár kozmikus vagy szimbolikus erőt is társíthattak hozzájuk. Az eszközök főként nagytestű állatok, például elefántok feldolgozására szolgáltak, amelyek kulcsszerepet játszottak az akkori közösségek túlélésében.
A csapat egy érdekes összefüggést is felvet: a kutatók szerint ősi rokonaink tudatosan telepíthették eszközkészítő helyszíneiket az elefántok vándorlási útvonalai mentén, vízforrások közelében. Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy nem minden szakértő ért azonban teljesen egyet az értelmezéssel.
Sarah Wurz, a Witwatersrandi Egyetem kutatója nem vett részt a vizsgálatban. A szakértő a leletek fontosak, de a szimbolikus jelentés alátámasztásához további bizonyítékokra van szükség.
A kutatók a jövőben ásatásokat is terveznek a területen, hogy pontosabb képet kapjanak arról, milyen szerepet játszhattak ezek a különleges kőeszközök az emberi gondolkodás korai fejlődésében.





































































































































































































