A tragikus Franklin-expedíció újabb áldozatait azonosították

Egy új tanulmány alapján csaknem 180 évvel a hírhedt Franklin-expedíció után sikerült a tragédia újabb négy áldozattá beazonosítani – számol be a Live Science. A kutatók élő leszármazottak genetikai mintáit vetették össze az Északi-sarkvidéken talált emberi maradványokkal, így derült fény több elhunyt személyazonosságára.

Az 1845-ben induló expedíció célja az északnyugati átjáró végighajózása volt – a tengeri folyosó az Atlanti- és a Csendes-óceánt köti össze. Az angol Sir John Franklin vezette küldetés két hajója, a HMS Erebus és a HMS Terror azonban 1846-ban beszorult a jégbe a kanadai sarkvidéken. Franklin 1847-ben meghalt, a túlélő 105 fős legénység pedig 1848-ban gyalog próbált eljutni a szárazföldre, sikertelenül. Az eset a sarkkutatás történetének legnagyobb katasztrófája volt.

A Franklin-expedíció történetének felderítése már a korszakban megkezdődött, de máig sok a megválaszolatlan kérdés. A legújabb technológiáknak köszönhetően a szakértők napjainkban az expedíció egyre több tárgyi emlékéhez férnek hozzá, miközben az elhunytak beazonosítása is felgyorsulni látszik.

Miről árulkodnak a Franklin-expedíció maradványai?

A most azonosított áldozatok közül három személy, William Orren matróz, David Young kadét és John Bridgens tisztiszolga az Erebus legénységéhez tartozott. A negyedik elhunyt Harry Peglar, a Terror fedélzetének altisztje volt, ő az első olyan Terror-legénységi tag, akit DNS alapján sikerült beazonosítani.

Peglar maradványait mintegy 200 kilométerre találták meg a jégbe fagyott hajóktól, tehát rendkívül messzire jutott a kietlen sarkvidéki régióban. Douglas Stenton, a Waterloo-i Egyetem munkatársa és kollégái úgy vélik, Peglar magányosan halt meg, ráadásul egy inas egyenruhájában.

Nevéhez egyébként olyan dokumentumok is kapcsolódnak, amelyeket még 1859-ben találtak meg egy másik holttest mellett. Ezek az iratok versek és a hajókon történtek leírásai voltak.

A szakértők szerint az Erebusnál elhunyt három férfi valószínűleg nem egyedül halt meg, a maradványok elhelyezkedése alapján ugyanis más túlélők is a közelben lehettek. Douglas Stenton, a Waterloo-i Egyetem antropológusa kiemelte: az azonosítások a leszármazottak számára is fontosak, mert pontosabb képet adnak rokonaik utolsó napjairól és haláluk körülményeiről.