Kőkori rejtélyről árulkodnak ezek a sérült emberi csontok

Szakértők egy csoportja ismét elemzés alá vetette Dánia egyik legrejtélyesebb kőkori lelőhelyének anyagát – számol be az Arkeonews. A Kelet-Jylland egyik fjordjának partján található Dyrholmnál mintegy 160 darab szétszórt emberi csontot tártak fel 1920-as és 1930-as, majd 1970-es években.

Több leleten vágásnyomok, törések és más szokatlan elváltozások láthatók. Egyes kutatók korábban felvetették, hogy ezek a kannibalizmus jelei lehetnek.

A Kieli Egyetem csapata a közelmúltban új módszerrel kezdte el vizsgálni a maradványokat. Dyrholm különösen fontos helyszín, mert időben korszakhatáron feküdt: a települést már az Ertebølle-kultúra idején, nagyjából i. e. 5400 és 3950 között is lakták, majd a korai tölcséres szájú edények kultúrájának népei is használták i. e. 3950 és 3400 között. Ebben az időszakban Észak-Európában a vadászó-halászó-gyűjtögető életmód fokozatosan átadta helyét a földművelő társadalmaknak.

Kannibálok lehettek Dyrholm lakói?

A csontok nem szabályos temetkezésekből kerültek elő, ehelyett szétszórva feküdtek a lelőhely nagy területén állatcsontokkal és más hulladékokkal keveredve. A szénizotópos vizsgálatok alapján az emberi maradványok nem egyszerre kerültek oda, hanem akár több száz éven át ismétlődő események eredményeként.

A legkülönösebbek maguk a csontok, sokukon vágásnyomokat, friss töréseket, hosszanti hasításokat és olyan sérüléseket detektáltak, amelyek a csontvelő eltávolítására utalhatnak. Egy gyermek koponyáján olyan nyomokat is kimutattak, amelyeket egyes kutatók skalpolásként értelmeznek. Több csonton ragadozók harapásnyomai is megfigyelhetők.

Ezek miatt korábban felmerült, hogy a helyszínen őskori kannibalizmus nyomai maradtak fenn. A kutatók azonban ma már óvatosabban közelítenek a kérdéshez, a vágásnyomok és a feldarabolt csontok ugyanis nem feltétlenül jelentik azt, hogy az embereket elfogyasztották. Az elváltozások utalhatnak akár rituális feldolgozásra, másodlagos temetkezési szokásokra vagy a holttestek hosszabb ideig tartó, többlépcsős kezelésére is.

Ezért különösen érdekes Dyrholm

A modern értelmezések szerint a kőkori közösségek halottkultusza a véltnél sokkal változatosabb lehetett. Elképzelhető, hogy a testeket ideiglenesen fákra vagy emelvényekre helyezték, később pedig csontjaikat más helyszínekre vitték át. A vízpartok, fjordok és folyótorkolatok sok őskori kultúrában nemcsak gazdasági központok voltak, hanem szimbolikus, rituális jelentőséggel bíró terek is.

Berit V. Eriksen és kollégái úgy vélik, Dyrholm nemcsak az egykori halotti szokásokról mesélhet, hanem arról is, miként gondolkodtak a korabeliek a testtel, az ősökkel és a halállal kapcsolatban. Bár a helyi leletek talán sosem adnak egyértelmű választ, így is segíthetnek megérteni a kőkori társadalmak világát.