Híres bajvívó emlékét őrzi balatoni várromunk

A Balaton-felvidék egyik leglátványosabb romvára, a Csobáncon található helyszín nemcsak természeti környezetével, hanem viharos történelmével is kiemelkedik a hazai várak közül. A vulkanikus hegy tetején álló erősség nevét valószínűleg a birkákat őrző pásztorokról, a csobánokról kapta – olvasható a Várlexikon oldalán.

Története a 13. századig nyúlik vissza: első ismert említései alapján már a tatárjárás utáni időszakban állhatott itt egy megerősített kőépület. A középkor során a Gyulaffy család birtokába került, amely évszázadokon át meghatározta a vár sorsát.

Híres bajvívó volt a vár kapitánya

Csobánc a török korban vált igazán fontossá. Buda 1541-es elfoglalása után a dunántúli végvárrendszer részeként többször is az oszmán támadások célpontja lett, ám ostromai rendre kudarcba fulladtak.

A vár legismertebb kapitánya a híres bajvívó, Gyulaffy László volt, aki nemcsak a törökökkel, hanem magyar riválisaival is gyakran összetűzésbe került. A korabeli feljegyzések szerint 1554-ben a törökök éjszakai rohammal próbálták elfoglalni Csobáncot, de a védők visszaverték őket, még annak ellenére is, hogy az ostrom során a vár egyik fala súlyosan megsérült.

A történet egyik legérdekesebb epizódja 1562-es, ekkor Gyulaffy László párbajban megölte a környéket rettegésben tartó török vezért, Pajazit vajdát. A győzelem után a környékbeli várak katonái összefogtak, és sikeresen visszafoglalták a török kézre került Hegyesd várát is.

Csobánc ekkoriban fontos katonai központnak számított, bár a hadmérnök Giulio Turco 1572-es felmérése alapján a vár már akkor is viszonylag kicsi és korszerűtlen erődítmény volt.

Így pusztult el a csobánci vár

A Rákóczi-szabadságharc idején újra fontos szerep jutott a helyszínnek. 1707-ben egy mindössze néhány tucatnyi kuruc hajdúból és fegyveres nemesből álló védősereg verte vissza a császáriak támadását.

A legenda szerint a védők kövekkel és puskákkal harcolva súlyos veszteségeket okoztak az ostromlóknak. Bár a korabeli beszámolók valószínűleg eltúlozták a császári veszteségeket, a sikeres védelem így is a kuruc korszak egyik emlékezetes epizódjává vált.

A vár pusztulása azonban nem sokkal később bekövetkezett. A szabadságharc végén maguk a visszavonuló kurucok rongálták meg és gyújtották fel annyira, hogy többé ne lehessen használni.

A 18. század eleji források már romos, elhagyott erősségként említik a csobánci várat. A ma látható romok így nem a császári hadsereg rombolásának, hanem a háborús idők tudatos pusztításának emlékét őrzik a hegytetőn.