Máig vita övezi a Fülöp-szigetek modern „kőkori” közösségét

Az 1970-es évek elején világszenzációként robbant be a hír egy rejtélyes, „kőkorszaki” népcsoportról, amely állítólag teljes elszigeteltségben élt a Fülöp-szigetek déli részén fekvő Mindanao dzsungeleiben – eleveníti fel az IFLScience. A tasaday – magyarul gyakran taszadáj – népként ismert közösség története azonban hamarosan az antropológia egyik legvitatottabb ügyévé vált: egyesek szerint valóban elszigetelt őslakos csoportról volt szó, mások viszont úgy vélik, az egész történet gondosan felépített átverés lehetett.

A tasadayokat a sajtó 1971-ben fedezte fel magának: a beszámolók szerint mindössze 26 ember élt barlangokban, minimális ruházatban, kőeszközöket használva. A hírek azt állították, hogy nem ismerték a mezőgazdaságot, vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, és saját nyelvet beszéltek.

A felfedezés gyorsan nemzetközi érdeklődést váltott ki. A National Geographic Society dokumentumfilmet is készített róluk, újságok, televíziók számoltak be a csoportról az utolsó kőkorszaki közösségként.

Külföldi kutatók nem vizsgálhatták a tasadayokat

A történet központi alakja ifjabb Manuel Elizalde volt, egy befolyásos filippínó vállakozó-politikus, aki az expedíciót vezette. Elizalde táborokat alakított ki, ahol újságírók, hírességek és politikusok figyelhették meg a tasadayok mindennapjait, a kutatók és antropológusok többségét azonban távol tartották.

A helyzet még furcsábbá vált, amikor Ferdinand Marcos elnök 1972-ben lezárta a térséget a külvilág elől. A látogatásokhoz külön engedély kellett, amelyet külföldi antropológusok gyakorlatilag sosem kaptak meg. A terület csak Marcos bukása után, 1986-ban nyílt meg újra.

Ekkor kezdtek elterjedni a csalásról szóló vádak. Egy svájci újságíró arról számolt be, hogy helyiek szerint a tasadayok valójában közeli népcsoportok – manobók és tbolik – tagjai voltak, akiket pénzzel és földígéretekkel vettek rá arra, hogy kőkorszaki közösséget alakítsanak.

További pletykák alapján egyes tasadayok iskolázottak voltak, sőt rokoni kapcsolatban álltak a környék lakóival. Ezeket az állításokat ugyan sosem sikerült egyértelműen bizonyítani, de a gyanú egyre nőtt.

Ma már hivatalos szinten is elismerik a tasadayokat

Jean-Paul Dumont francia antropológus 1988-ban azt írta: a Fülöp-szigeteki kormány aktívan hozzájárulhatott a tasadayok körüli mítosz felépítéséhez. Szerinte túl sok volt a politikai kontroll és a korlátozás ahhoz, hogy a történetet teljesen hitelesnek lehessen tekinteni.

Segítsd te is a National Geographic munkáját! A Google új, Preferred Sources funkciója lehetővé teszi, hogy a Google-fiókkal rendelkező felhasználók megjelöljék preferált, megbízható hírforrásaikat. Magazinunk számára nagy segítséget jelentene, ha minél többen a National Geographicot is ezek közé választanák.

Ha támogatnád munkánkat, jelentkezz be Google-fiókodba, majd az alábbi linkre kattintva jelöld meg a National Geographic oldalát preferált forrásként!

A későbbi nyelvészeti vizsgálatok árnyaltabb képet festettek. Lawrence Reid amerikai kutató arra jutott, hogy a tasadayok nyelve valóban eltért a környező csoportokétól, de nem annyira, hogy több száz éves teljes elszigeteltséget bizonyítson. Szerinte a csoport valószínűleg csak néhány generációja, nagyjából 150 éve élhetett viszonylagos izolációban.

1988-ban Corazon Aquino elnök hivatalosan is elismerte a tasadayokat a dél-fülöp-szigeteki lumad őslakos közösségek egyikeként. A vita azonban máig nem zárult le teljesen.

A legtöbb kutató ma úgy véli, hogy a két szélsőséges történet között lehet az igazság: a tasadayok valószínűleg valóban elszigetelten élő közösséget alkottak, ám nem annyira érintetlenül és nem olyan régóta, ahogyan azt a 1970-es évek beszámolói állították.