Házassági ajánlat sajt formájában: különleges hagyomány él a szlovén hegyekben

Június eleje van, és a szlovén Velika Planina-fennsík alpesi legelőin megszólalnak a tehénkolompok. A pásztorok érkezését jelzik ezen a szinte már földöntúlinak tűnő tájon, ahol Európa egyik legnagyobb pásztortelepülése található. Összesen 140 kunyhó szóródik szét a legelőkön, tetejük hagyományos lucfenyő zsindely, amely szinte a földig ér.

Tény, hogy egy átlagos magasságú embernek nem túl kényelmes lakóhely, de a célnak tökéletesen megfelelnek. Június közepétől szeptemberig otthont ad azoknak a pásztoroknak, akik feljönnek ide azért, hogy vigyázzanak a tehenekre és pásztorételeket főzzenek, hogy néhány hónapra a hegyek lassabb ritmusához igazítsák az életüket.

A hegy, amelyet évszázadok óta közösen őriznek

A mai túrázók számára természetesnek tűnő, az út mellett legelésző tehéncsordák nem voltak mindig az alpesi táj szerves részei. Bár a szlovén hegyi legeltetés kezdetei sok ezer évre nyúlnak vissza, ám az Alpok erdővel borított lejtőin csak igen lassan alakultak ki a feltételei. A ma füves legelők nagy részét egykor sűrű fenyves fedte, amelyet évszázadok alatt vágtak és ritkítottak meg annyira, hogy utat engedjenek a nyári jószághajtásnak.

Az alpesi legeltetés első írásos emlékei 973-ból származnak, a magashegyi térségekben azonban már jóval korábban, a vaskortól kimutatható az ember jelenléte. A hegyi legelők főként a kisméretű parasztgazdaságok számára jelentettek létfontosságú tartalékot, hiszen a nyári havasi legeltetés tehermentesítette a völgyben művelt földeket.

Eközben az erdei legeltetés ugyanakkor gyakran ütközött a faanyagért versengő vasiparral és bányászattal. A 18. századtól ezért törvényekkel igyekeztek korlátozni a legeltetést és ösztönözni az újraerdősítést, a közös használatú földek pedig fokozatosan tagsághoz kötött jogrendszerbe rendeződtek.

A 19–20. század fordulóján ezekből alakultak ki azok az agrárközösségek, amelyek a legelők, erdők és parlagok közös kezeléséért feleltek. A használati jogot pedig nem az egyénhez, hanem a gazdasághoz kötötték.

A második világháború utáni jugoszláv államosítás formálisan felszámolta ugyan ezt a rendszert, a gyakorlat azonban sok helyen tovább élt. Aztán Szlovénia 1991-es függetlenedése után hosszas, máig sem teljesen lezárt folyamat indult a közös birtokok visszaszolgáltatására. Ennek egyik legszemléletesebb, ma is működő példája a Velika Planina-fennsík közös hegyi legelő- és pásztorrendszere.

4 fotó

Pásztorok, akik ötszáz éve élnek itt

Velika Planina pásztorfaluja egyszerre élő gazdasági tér és szabadtéri múzeum: a lucfenyő zsindellyel fedett, földig érő tetejű kunyhók között ma is pásztorok terelik a csordákat ugyanazokra a nyári legelőkre, amelyeket évszázadok óta használnak.

„A hegyen körülbelül kétszáz kunyhót találhatunk, amelyek közül hatvanhárom alkotja a pásztorok települését. Június közepétől szeptember közepéig a pásztorok körülbelül 380 tehenet hoznak az Alpokba. Ilyenkor ez a hely egy élénk alpesi településsé változik, amely olyan érzést kelt, mintha egy mesébe csöppentünk volna.

A pásztorok minden hajnalban ötkor kelnek, megfejik az állatokat, majd kiterelik őket a domboldalakra. Ez a hely körülbelül ötszáz éve az otthonuk, és a fennsíkot a közösség közösen használja.

A pásztorok nem birtokolják a földet, hanem meghatározott mennyiségű közösségi munkát végeznek minden egyes tehén után, amelyet felhajtanak a hegyi legelőre

– hangsúlyozta az idegenvezetőnk, Alenka Nedelko, miközben körbevezetett minket Európa legnagyobb pásztorfalujában.

Így született újjá az alpesi falu

A közel ezer hektáros Velika Planina hét pásztortelepülésből álló, egyedülálló magashegyi karsztfennsík a Kamnik–Savinja-Alpokban. A második világháború alatt szinte az összes kunyhó leégett, ám a közösség kitartott.

A hagyományos építési módokat követve újjáépítették a falut. Így maradhatott fenn ez a jellegzetes, ovális alaprajzú, alacsony, földig érő zsindelytetős építészet, amely ma Velika Planina jelképének számít.

Útközben megálltunk néhány percre a Havas Mária-kápolnánál, amely a pásztorfalu fölötti dombon áll, és szinte ugyanúgy a táj részévé vált, mint a zsindelyes kunyhók. Az 1930-as évek végén emelték Jože Plečnik tervei alapján, és a környező pásztorházak formavilágához igazították, ám a német katonák a második világháború végén a faluval együtt ezt is felégették.

A helyiek évtizedekig küzdöttek a visszaépítés engedélyeiért. Végül 1988-ban, közös összefogással húzták fel újra, és augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén szentelték fel. A nyári legeltetési szezonban vasárnaponként rendszeresen tartanak itt szentmisét, karácsony éjjelén pedig különleges éjféli mise tölti meg az apró kápolnát.

Házassági ajánlat sajt formájában

A hagyományos trnič sajt is ugyanúgy készül, mint a régi pásztorok idejében 500 éve. Lassan, kézzel, nyári tejből, sok türelemmel.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

Így készül a trnič sajt.

Forrás: Jeki Gabriella

„Ennek a helyi alapélelmiszernek a megalkotása azzal kezdődik, hogy a pásztorok több napig állni hagyják a friss tejet, amíg az megsavanyodik. Ebből készítik el a túrót, amelyet alaposan lecsöpögtetnek. A szárazabb túróhoz sót és a savanyú tej tetejéről leszedett, zsíros tejszínt kevernek, így kapnak egy rugalmas, gyúrható masszát. Ebből kézzel formázzák a jellegzetes, körtére vagy hagymára, más megközelítésben a női keblekre emlékeztető, felül csúcsos, alul lapos kis sajtgombócokat.

A hasonlóság nem véletlen, hiszen a hagyomány szerint szerelmi ajándéknak szánták őket.

A még puha sajtok felületét aprólékosan kifaragott fa pálcikákkal, úgynevezett pisavákkal mintázzák be. Minden pásztor a saját motívumát használja, mintha aláírást tenne a trničre.

Ezután a sajtokat a kunyhó tűzhelye, az ognjišče fölé, egy polcra akasztják vagy fektetik. Itt két-három hét alatt kiszáradnak, ahol enyhe bükkfával táplált füstöt kapnak ahhoz, hogy kemény, parmezánra emlékeztető állagúvá váljanak, amelyet reszelve vagy vékonyan szeletelve használnak fel – mesélte Alenka Nedelko, aki a történet mesélése közben saját maga is megformázott egy előkészített trnič sajtot, amit egyedi, különleges mintázattal látott el.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

A pásztorok a trnič sajtot a legelés végén adták a választott asszonyaiknak, egy másikat viszont megtartottak maguknak. Az azonos díszekkel díszített két darab trnič ugyanis a vonzalmat, a szeretetet és a hűséget szimbolizálta. Különleges és egyedi módja ez egy házassági ajánlatnak.

A szellemi kulturális örökségnek tekintett trnič sajt mára bekerült a Szlovén Kulturális Örökség Jegyzékébe. Egy olyan szerelmi üzenetként, amely a Velika Planina-fennsík történetét ehető formában meséli tovább nekünk.