Eltűnt balatoni sziget őrzi a törökökkel dacoló várat

Az emberi tevékenység, így a vízszabályzások következtében a Balaton vidéke ma egészen más arcát mutatja, mint évszázadokkal ezelőtt. Az északi parton, Szigliget környékén járva talán bele sem gondolunk, hogy a ma a szárazföldhöz tartozó vulkanikus hegykúp a rajta magasodó várral egykor önálló szigetet alkotott.

A tó fölé magasodó vár története a 13. század közepén kezdődött, amikor IV. Béla a tatárjárás pusztítása után országszerte kővárak építését szorgalmazta – olvasható a helyszín hivatalos oldalán. A király felismerte, hogy egy újabb mongol támadás esetén csak az erős, kőből emelt erődítmények képesek hatékony védelmet nyújtani. A várat ugyan már korábban is említik a források, mai méretét viszont csak a következő évszázadok során, folyamatos bővítések révén nyerte el.

A középkorban számos birtokos kezén megfordult, történetét adományozások, zálogba adások és fegyveres konfliktusok egyaránt alakították. A királyi tulajdonban lévő várat III. Péter veszprémi püspök például a 13. század végén elfoglalta, a Pok nemzetség monostorának ott őrzött kincseit pedig elhurcoltatta.

A 14–15. században a Móriczhidai, majd más nemesi családok kezében volt az erődítmény, amely körül ekkor már jelentős település fejlődött ki. A vár és a falu sorsa szorosan összefonódott, hiszen a lakosság a fenntartásához szükséges szolgáltatásokkal és munkával is tartozott földesurának.

Így védték a szigeten álló várat

A 16–17. században a török veszély miatt ismét felértékelődött Szigliget stratégiai jelentősége. Bár a törökök soha nem foglalták el a várat, rendszeresen erősítették a falakat, és jelentős helyőrség állomásozott a helyszínen.

A Lengyel család kapitányai nemcsak a vár védelméről gondoskodtak, hanem a Balatonon is hajókat építtettek, hogy megakadályozzák a törökök vízi támadásait. Egy 1647-es feljegyzés szerint még a környék lakosságát is mozgósították a sajkák elkészítésére, amelyek fontos szerepet játszottak a tó védelmében.

A török hódoltság megszűnésével a vár katonai szerepe fokozatosan háttérbe szorult. A 17. század végén villámcsapás okozta tűzvész pusztította el jelentős részét, majd II. Lipót 1702-es rendelete nyomán – amely számos magyarországi vár tervszerű lerombolását írta elő – tovább gyorsult az erődítmény pusztulása. A Rákóczi-szabadságharc idején már nem használták katonai célokra, köveit pedig a környék házainak építéséhez hordták el.

A vár romjai alatt fekvő település eközben fokozatosan átalakult. A mocsarak lecsapolása, a mezőgazdaság fejlődése és az új házak építése nyomán Szigliget egyre nagyobbá vált, a 19. században pedig már új birtokosok irányították a vidéket.