Ez a magyar vár ellenállt a tatároknak

A ma Szlovákia területén magasodó vár egyik érdekessége, hogy már a mongol invázió előtt felépült.

A történelmi események miatt a Magyar Királyság egykor meghatározó várai közül több ma már az országhatáron túl található. Ezek közé tartozik a vulkanikus sziklaperemre épített, a mai szlovákiai Fülek (Fiľakovo) vára, amely évszázadokon át őrködött a Felvidék déli kapuja fölött. Falai tatár ostromot, királyi hadjáratokat, török cseleket és kuruc harcokat is megéltek, története pedig szinte végigkíséri a magyar középkor és kora újkor legfontosabb eseményeit.
Fülek vára azon kevés magyar erősségek közé tartozik, amelyek már a tatárjárás előtt álltak. A Várlexikon szerint II. András a Kacsics nemzetségnek engedélyezte felépítését, majd az 1241–1242-es mongol invázió idején a vár sikeresen ellenállt a támadóknak. Első ismert említése éppen ebből az időszakból származik: az 1242-ben a pápához írt levél felsorolja azon várakat, amelyek menedéket nyújtottak a lakosságnak.
A korai történelem azonban nemcsak hőstettekről szólt. A vár ura, Kacsics nembéli Folkus a tatárok elől menekülőket fosztogatta, ezért IV. Béla elkobozta birtokát. A következő évszázadokban a vár számos főúri család és király kezén megfordult, többek között a Monoszló, a Bebek és a Perényi család birtokolta. Mátyás király 1483-ban ostrommal foglalta vissza a lázadó Perényiektől.
Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.
Hogyan foglalták el a törökök a füleki várat?
A 16. században Fülek stratégiai jelentősége tovább nőtt. A Bebek család itáliai hadmérnökök tervei alapján megerősítette a várat, ám 1554-ben a törökök egy merész csellel mégis elfoglalták: Kara Hamza szécsényi bég csapatai egy őrizetlen szemétledobó nyíláson át jutottak be a felsővárba. Közel 40 évig oszmán kézen maradt, mígnem 1593-ban Pálffy Miklós és Teuffenbach Kristóf csapatai egyhetes ostrom után visszafoglalták.
A 17. században Fülek a végvárrendszer egyik legfontosabb központjává vált, egy időben Nógrád vármegye igazgatási szerepét is betöltötte. Erős helyőrség védte, falai között vármegyei gyűléseket tartottak, miközben folyamatosan javították és korszerűsítették erődítéseit.
A vár történetének utolsó nagy fejezete 1682-ben érkezett el. Ibrahim budai pasa, Thököly Imre kurucai és Apafi Mihály erdélyi fejedelem egyesített serege elfoglalta az erősséget. Bár a védők szabad elvonulást kaptak, a törökök háromnapos fosztogatás után felrobbantották a várat. Fülek ezzel elveszítette hadászati jelentőségét, romjai azonban ma is a Felvidék egyik legimpozánsabb középkori erősségét idézik.










































































































































































































