9000 éve elhunyt terhes nő maradványait őrizte egy barlang

A nő testén belül a magzat csontjai is fennmaradtak, ami ilyen korú leleteknél rendkívül ritka.

Mintegy 8000–9500 éves temetkezésre bukkantak egy svédországi, a Balti-tengeren található sziget egyik barlangjában – számol be a ScienceAlert. Mint kiderült, a csontok egy fiatal nőtől származnak, aki a jelek szerint terhes volt: benne egy magzat maradványai is előkerültek. A szakértők szerint ez lehet az egyik legősibb olyan temetkezés, amelyben a magzat a várandós anya testében konzerválódott.
A csontokat a ma lakatlan Lilla Karlsö sziget Suder Vagnhus nevű barlangjának egy rejtett melléküregében találták meg. A helyszínt csak 1992-ben fedezték fel a főbarlang egyik falának törmeléke mögött. Egy korábbi vizsgálat során egy 14. századi juh koponyáját fedezték fel itt, majd a kis üreget ismét lezárták. A régészek 2023-ban kezdték meg a rendszeres feltárását.
A csontok elhelyezkedése alapján a nő halálakor terhes volt. Alexander Sjöstrand, az Uppsalai Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a magzat a hasüregben feküdt, körülötte az anya bordáival, ami arra utal, hogy még a méhben helyezkedett el a temetéskor. Feje az anya lábai felé nézett, arca pedig az anya gerince felé fordult, ami megfelelhet a szüléshez közeledő magzat szokásos testhelyzetének.
A magzat jól megőrződött csontjai alapján a kutatók meg tudták becsülni a fejlődési korát is: nagyjából 32–34 hetes lehetett, vagyis a nő a terhesség harmadik trimeszterében járt. Az anya valószínűleg 14–19 éves lehetett, és a fennmaradt csontok alapján úgy tűnik, hogy oldalára felhúzott lábakkal, zsugorított helyzetben temették el.
Nagyon ritkák az ősi magzati csontok
A kutatók egyelőre nem tudják, mi okozta a fiatal nő halálát, és azt sem, volt-e köze ehhez a terhességének. „Vannak elképzeléseink, de még túl korai lenne ezekről nyilvánosan találgatni” – mondta Sjöstrand.
A felfedezés fő különlegessége, hogy a magzat és az anya maradványai is viszonylag jó állapotban konzerválódtak. A magzati és csecsemőcsontok kicsik és törékenyek, ezért sokkal nehezebben vészelik át több ezer év viszontagságait.
„A 8000 éves vagy annál régebbi esetek rendkívül ritkák, és csak néhány olyan példát ismerünk, ahol a magzat ilyen jó állapotban maradt fenn” – mondta Sjöstrand. A szakértő szerint a mostani leletegyüttest ezért a maga korában és állapotában az egyik legkülönlegesebb ilyen felfedezés lehet.
Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.
A barlangban ráadásul további emberi csontokat is feltártak. Egy vagy két másik személy, köztük legalább egy fiatal gyermek maradványai is előkerültek, ami arra utalhat, hogy a barlangot nem egyszeri alkalommal használták temetkezési helyként. A közeli Stora Karlsö szigetén található Stora Förvar barlangból mintegy 15, hasonló korú ember csontjai ismertek.
A lelet pontos korát egyelőre nem határozták meg. A rétegtani viszonyok és a közeli lelőhelyek maradványaival való összehasonlítás alapján 7000–10 000 éves kor valószínű, ezen belül a 8000–9500 éves időszakot tartják a legvalószínűbbnek. Szénizotópos elemzéssel ennél pontosabb keltezést kaphatnak, DNS-vizsgálattal pedig azt is ellenőrizhetik, hogy a nő és a magzat genetikailag valóban anya és gyermeke volt-e.
Az ásatás még nem ért véget. „Az anya csontváza töredékes, de jó állapotban van, és még nem tártuk fel teljesen” – mondta Sjöstrand. A csípő, a lábak és a váll további részeinek megtalálása segíthetne pontosabban rekonstruálni a temetkezés módját.










































































































































































































