Az egyenlőség tehette naggyá ezt az ősi várost

Úgy tűnik, Mohendzsodárónak nem volt szüksége valódi elitre a virágzáshoz.

Mohendzsodáro, az Indus-völgyi civilizáció egyik legnagyobb települése a korai városi közösségek között is egészen különlegesnek számít. Egy új tanulmány alapján a település fejlődésével és gazdagodásával párhuzamosan nem nőtt, hanem még csökkent is a vagyoni egyenlőtlenség – számol be a ScienceAlert.
A kutatók 309, a mai Pakisztán területén fekvő mohendzsodárói lakóház méretét elemezték. Mivel a nagyobb házak általában több építőanyagot, munkát és fenntartási költséget igényeltek, a szakértők úgy vélték, hogy az épületek alapterülete alkalmas a háztartások vagyoni helyzetének becslésére.
A vagyoni különbségeket a közgazdaságtanban és a régészetben is használt Gini-együtthatóval mérték, amelynél a 0 a teljes egyenlőséget, az 1 pedig a teljes egyenlőtlenséget jelenti. Mohendzsodáro értéke 0,44 volt, jóval alacsonyabb, mint a bronzkori görög Knósszoszé (0,86) vagy a maja Palenquéé (0,75).
Ráadásul a város fejlődésével az egyenlőtlenség tovább mérséklődött. „Az ókori városból származó adatok azt mutatják, hogy ahogy a település fejlődött, csökkent a legnagyobb és legkisebb házak közötti különbség” – mondta Adam Green, a Yorki Egyetem régésze. Későbbi időszakában a hatalmas településen a vagyoni különbség már az első földművelő falvakra jellemző szintre csökkent.
Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.
Ezért is volt olyan különleges az Indus-völgyi civilizáció
Mohendzsodáro különlegességére már korábban is felfigyeltek a régészek. A korszak más nagy civilizációival ellentétben itt nem kerültek elő olyan monumentális királyi paloták, gazdag sírok vagy uralkodókat ábrázoló hatalmas szobrok, amelyek egy szűk elit rendkívüli gazdagságáról árulkodnának. Ehelyett a városban kiterjedt csatornarendszert, szabályos utcahálózatot és más, széles körben hozzáférhető infrastruktúrát építettek ki.
„Miközben az ókori egyiptomiak piramisokat építettek istenkirályaiknak, a görögök pedig hatalmas palotákat emeltek Knósszoszban, az Indus civilizációja egészen mást hozott létre” – mondta Green. A kutató szerint az egyenlőbb társadalom ráadásul nem feltétlenül járt a gazdasági teljesítmény csökkenésével. „Abban az időszakban, amikor az egyenlőtlenség a legalacsonyabbnak tűnik, a termelékenység növekedni látszik” – mondta.
Más vizsgálatok szintén arra utalnak, hogy az Indus-völgyi civilizációban számos intézmény nem egy szűk elit, hanem a közösség egészének érdekeit szolgálhatta. A kereskedelmet segítő pecsétek és a szabványosított súly- és mértékegységek több közösségben és társadalmi rétegben is elterjedtek, egyes régészeti bizonyítékok pedig arra utalnak, hogy a városlakók közös tereken vehettek részt a település ügyeinek megvitatásában.
„Az Indus civilizációja világosan megmutatja, hogy egy városi társadalom nagy léptékben is lehet rendkívül termelékeny és innovatív úgy, hogy közben a javak és a hatalom méltányosan oszlanak meg” – mondta Green. A kutató úgy véli, az is elképzelhető, hogy éppen ez a társadalmi berendezkedés járult hozzá a jólét évszázadokon át tartó fennmaradásához.










































































































































































































