Teodóra, Jácint, Igor, Helga2026. szeptember 11., péntek
Kultúra

Lehet fenntarthatóbb a Sziget?

2026.08.22.NG
National Geographic Magyarország

A Sziget évről évre százezreket vonz és milliárdos forgalmat generál, miközben a por, a hulladék, a zaj és a fesztivál után regenerálódó növényzet mutatja, milyen környezeti terhet jelent egy ekkora rendezvény. Simonyi Tamás fotóriportja.

Hulladék a Szigeten.
Forrás: Simonyi Tamás

A Sziget Magyarország egyik legnagyobb vonzerejű eseménye: közvetve és közvetlenül egy hét alatt mintegy 30 milliárd forint forgalmat generál a gazdaságnak. Esténként 60–70 ezer ember tapossa az Óbudai-, azaz Hajógyári-sziget füvét – már ami megmarad belőle pár nap után.

Nem vitás, hogy a rendezvény mára Budapest identitásának fontos részévé vált, és minden kellemetlensége ellenére sok érv szól fenntartása mellett. Érdemes azonban arról is szót ejteni, hogy miként válhat fenntarthatóbbá egy ilyen fesztivál.

Ellátogattam hát a Sziget szervezőihez, hogy megtudakoljam, mit lehet tenni a zaj, a por, a szemét és a letarolt növényzet okozta károk ellen, illetve mi a helyzet a strandot mérgező szennyezéssel.

Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.

Így küzdenek a porhelyzet ellen a Szigeten

Az idei, különösen aszályos nyár már a nyitás előtt is rossz állapotba hozta a Sziget talaját. A rendezvény teljes területe 60 hektár, ebből idén a tavalyihoz képest 30 százalékkal többet, 9 hektárt fedtek le különböző anyagú járólapokkal. Ez segítetet, de nem oldotta meg a problémát.

23 fotó

Mindemellett már a fesztivál előtt a Sziget saját költségen kialakított egy ideiglenes öntözési rendszert, amellyel igyekeztek segíteni a helyzeten, illetve az építkezés alatt a füves területek nagy részét lezárták, hogy a munkagépek ne tehessenek kárt a talajban. Több, eleve burkolt utat is megnyitottak a fesztivál alatt, valamint porlekötő anyagot is alkalmaznak, hogy a por mennyiségét csökkenteni tudják. A Sziget alatt a szervezők és Budapest főpolgármestere bejelentették: jövőre már egy fúrt kútból lesz megoldható a folyamatos öntözés.

A hőség és a Duna alacsony vízállása ellenére a tisztálkodás és a hidratálás lehetősége a tavalyihoz hasonló volt, a stratégiai pontokon vizesblokkokat találtak a fesztiválozók. A Szigetnek bőven van víztartaléka a blokkok ellátására.

Környezetszennyezés a fesztiválon

Idén a sajtó beszámolt róla, hogy a Sziget északi partszakasza a Gázgyárból kikerült mérgező, potenciálisan rákkeltő anyagokkal szennyezett. Érdekes módon ez évtizedekig senkit nem zavart, a szóban forgó strandot a környék lakói főként kutyaúsztatásra és időnként fürdésre is használták. A fesztivál előtt szokás szerint elvégezték a mintavételezést és laborvizsgálatokat, majd a partszakaszt lezárták.

További szempont a hulladék kérdése: a fesztivál alatt 220–250 tonna szemét keletkezik. A 300 fős takarítóbrigád folyamatosan takarította a területet, ürítette a kukákat, majd másnap, napkeltekor nagytakarítást végeztek. A megfelelő PET-palackokat és az üvegeket a MOHU visszaváltotta, a különféle szemetet és ételmaradékot a vendéglősöknek külön kellett gyűjteniük, ehhez a Sziget zsákokat, kiskocsikat adott. A megmaradt szerves hulladékot, ételt alvállalkozó komposztálta. Az újrahasznosítható hulladékot a látogatók is szelektíven helyezhették a megfelelő gyűjtőkbe.

15 fotó

A Sziget a vendéglátósokkal szemben fenntarthatósági kritériumokat fogalmaz meg: hat lehetséges vállalásból legalább hármat teljesíteni kell, így például vega vagy vegán kínálatot kell tartani, vagy lebomló eszközkészlettel dolgozni. Ez nemcsak kérés, ellenőrizték is a vállalások betartását.

A fenntarthatóság része emellett a zajszennyezés: a zene dübörgésére a környező kerületek lakói sokat panaszkodtak ez elmúlt évtizedekben. A menedzsment ezt jó ideje komolyan veszi, ráadásul a technika is segítségére sietett. Már a fesztivál kezdetekor egy zajmérés során beállították a megfelelő határéréket, majd a rendezvény ideje alatt a környező kerületekben folyamatosan mérték a zajt.

A színpadokon és a vendéglátóhelyeken limitereket alkalmaztak, amelyek automatikusan tartották ez előre beállított, megfelelő zajszintet, és a hangfalakat is jobban lehet már fókuszálni, azaz a dobozok a hangot a nézőtérre irányítják és így kevesebb kósza zaj kel át a Dunán. Persze az időjárás, a szél szereti összekuszálni a terveket. Egyes zenészek kérhetnek nagyobb hangerőt, de amikor ez eléri a kritikus szintet, a potmétert központilag lehet lecsavarni.

Szerte a városban mérik a koncertzajt, és szinte automatikusan illesztik hozzá a zene hangerejét.

Az üzleti fenntarthatóság is szempont

Az Óbudai-sziget gyönyörű – bár nem kivételesen jól karbantartott – közpark, Budapest egyik tüdeje. Az év legnagyobb részében pihenőhely, játszótér, kutyafuttató és strand. Semmi nem emlékeztet a hatalmas nyári bulira.

Aztán a fesztivál előtt pár héttel jönnek a szerelők: színpadot, bódékat, köztisztasági építményeket ácsolnak, és a Sziget első napjára a terület átvedlik egy gigantikus szórakoztatóipari komplexummá. A fesztivál után mindent az eredeti állapotra kell visszaállítani, és a természet is elvégzi a rá kiszabott munkát: október–novemberre, az őszi esők után megint kizöldül a fű, és a bokrok is magukra találnak.

Ami biztos: a Sziget csak akkor lehet fenntartható, ha üzletileg is megéri – ez prioritás. Rengeteg a fesztivál országon belül és Európa-szerte. A legnagyobb, ismert fesztiváloknak lojális a közönségük, de a költségeik rendületlenül emelkednek. A legfelkapottabb előadók nem szívesen járnak már fesztiválokra, inkább arénakoncerteket adnak, az jobban megéri nekik.

A fesztiválok nem gigasztárokat, de még azért népszerű bandákat hívnak, viszont ők is úgy megemelték fellépti díjaikat, hogy egyre nehezebb kigazdálkodni azokat. A Sziget a belépőjegyek árát nagyjából változatlanul hagyta a tavalyi év után, miközben a zenekaroknak többet kell fizetni. Az energia-, biztonsági-, személyzeti és biztosítási költségek rendületlen inflálódása is nyomasztja a szervezőket.

Érdekes fordulat, hogy a Sziget szervezőcége ismét Gerendai Károly és társainak tulajdonába került, miután az őt korábban kivásárló külföldi tulajdonos úgy döntött, hogy nem vállal további kockázatot Magyarországon. Gerendaiéknak sem lesz könnyű a dolguk, az idei, első évben alapvetően veszteséget vártak.

Mivel a Sziget nemcsak zenei fesztivál, és reményeik szerint nem kizárólag a tizen- és huszonévesek egyik nagy nyári programja lesz, meg kell különböztetnie magát. Budapest, a helyszín adott és káprázatos, de ez már nem elég. A közönségnek mindig kell valami újat nyújtani.

15 fotó

Így láttam a 2026-os Szigetet

A Sziget marketingje kiváló volt. Egyértelműen látszott az is, hogy a szervezők igyekeznek a magyar előadók felé nyitni, valamint a fesztivált a zenén túlmutató kulturális és közösségi eseménnyé tenni. A programban a koncertek mellett színház, tánc, cirkusz, beszélgetések, valamint a testi és lelki egészséggel foglalkozó programok sorakoztak. A bejáratnál osztogatott Útlevél ezekből pompás válogatást kínált.

A Zöld Sziget sátra már rögtön a bejáratnál jelezte a szándékot. Aztán jött a valóság. A szépen kipakolt szemetesek estére megteltek, a beharangozott gyűjtőbrigádok jelenléte viszont kevéssé volt érzékelhető. Az árusok környéke mindenesetre rendezettebbnek tűnt, mint a korábbi években: több volt a szemetes, és ételmaradékot gyűjtő párosokkal is lehetett találkozni.

A legfeltűnőbb probléma azonban a por volt. A nagy melegben délután még viszonylag kevés ember lézengett a Szigeten, estére azonban, amikor megtelt a terület, a sok láb újra a levegőbe emelte a Sziget porát. Valóban nagyobb területet fedtek le gumival, műanyaggal és falapokkal, ez azonban nem hozott nagyságrendi változást. A locsolás sem tűnt különösebben összehangoltnak: ahol éppen működött az öntözőgép, ott tócsákban állt a víz, néhány méterrel arrébb pedig ugyanúgy rúgtuk a port.

A hőség és a szárazság egy ekkora fesztiválon már nem egyszerűen kellemetlenség. A Sziget több tízezer ember átmeneti otthona, amelyet évről évre ugyanazon a néhány hektáron kell működtetni. A szervezők láthatóan keresik a választ arra, hogyan lehet ezt kisebb környezeti terheléssel megoldani. A helyszínen azonban még jól látszik a különbség a szándék és a megvalósítás között.

És mégis: a Sziget továbbra is nagy szám. Egyetlen nap alatt zene, színház, cirkusz, beszélgetések és rengeteg más élmény fér bele. Talán éppen ezért érdekes figyelni, hogyan változik majd maga a fesztivál is a változó körülményekkel együtt.

2300 éves szkíta kincs rejtélyét fejthették meg

2300 éves szkíta kincs rejtélyét fejthették meg

Az Oguz-kurgánban feltárt nyakék női alakjai régóta foglalkoztatják a kutatókat.

Így kötöttek szövetséget az őslakosok és a fullánktalan méhek a perui Amazonas-vidéken

Így kötöttek szövetséget az őslakosok és a fullánktalan méhek a perui Amazonas-vidéken

A meliponikultúra, vagyis a fullánktalan méhek tartása egyszerre kínál megélhetést az őslakos közösségeknek és ad reményt az amazóniai élővilág megőrzésére.

Hatalmas viking kincsre bukkant egy amatőr fémdetektoros

Hatalmas viking kincsre bukkant egy amatőr fémdetektoros

A szakértők szerint a 4,5 kilogrammnyi leletegyüttes több ezer érméből állhat.

Elveszett ókori egyiptomi városra bukkanhattak

Elveszett ókori egyiptomi városra bukkanhattak

A kutatók úgy vélik, hogy sikerült azonosítaniuk Meszn maradványait.

Római császár fürdőjére bukkantak

Római császár fürdőjére bukkantak

A Szerbiában feltárt ókori fürdőkomplexum egy 4. századi császár számára épült.

National Geographic 2026. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

26 280 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlapNational Geographic 2025. júniusi címlapNational Geographic 2025. júliusi címlapNational Geographic 2025. augusztusi címlapNational Geographic 2025. szeptemberi címlapNational Geographic 2025. októberi címlapNational Geographic 2025. novemberi címlapNational Geographic 2025. decemberi címlapNational Geographic 2026. januári címlapNational Geographic 2026. februári címlapNational Geographic 2026. márciusi címlapNational Geographic 2026. áprilisi címlapNational Geographic 2026. májusi címlapNational Geographic 2026. júniusi címlapNational Geographic 2026. júliusi címlapNational Geographic 2026. augusztusi címlapNational Geographic 2026. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket