Először fedezték fel egy gyenyiszovai ember alkarcsontját

Először bukkanhattak egy gyenyiszovai ember alkarcsontjára – számol be az IFLScience. A dél-kínai Bianfu-barlangban feltárt leletet két tanulmányban mutatták be, ezek itt és itt érhetők el.

A gyenyiszovai ember a Homo sapiens igen közeli rokona volt, a neandervölgyiek mellett fajunk ezzel a populációval is keveredett. Bár a gyenyiszovaiak fontosak voltak evolúciónkban, meglehetősen kevés kövület maradt fenn tőlük. A mostani felfedezés ezért különösen izgalmas.

Eddig mindössze néhány ujj- és bordacsont, fogak, állkapocstöredékek, koponyadarabok, valamint néhány lábcsont került elő a rejtélyes fajtól. A most azonosított orsócsont (radius) a maga nemében példátlan.

Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.

A lelet megtalálása önmagában is érdekes: a Bianfu-barlang üledékrétegeiből több mint 60 ezer csonttöredék került elő, amelyek túlnyomó többsége állatoktól származik. Rao Huijun, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái fehérjevizsgálattal, úgynevezett proteomikai elemzéssel keresték közöttük egykori rokonaink maradványait. Végül 22 darabot jelöltek lehetséges homininleletként, közülük legalább hétben pedig olyan jellegzetes aminosavváltozatot észleltek, amely a gyenyiszovaiakhoz köthető.

Mit árulnak el a gyenyiszovaiakról a barlangi leletek?

A barlangban talált homininmaradványok mintegy 167 000–134 000 évesek. A helyszín földrajzi szempontból is különös, mivel jóval délebbre fekszik a gyenyiszovai lelőhelyek többségénél. A gyenyiszovaiak jelenlétére vonatkozó genetikai bizonyítékok már korábban is arra utaltak, hogy elterjedési területük Délkelet-Ázsiáig és Óceániáig húzódhatott, a fosszíliák azonban eddig meglehetősen ritkák voltak ezen a területen.

A barlangban a csontok mellett több mint 1300 kőeszközt is feltártak, ezek 190-70 ezer évvel ezelőtt készülhettek. Több közülük vadászatra alkalmas, kihegyezett eszköz lehetett, amellyel közepes és nagy termetű emlősöket ejtettek el.

A szerszámok technológiája hasonlóságot mutat a korabeli neandervölgyi eszközkészítéssel. Ez felveti annak lehetőségét, hogy a két csoport kulturális kapcsolatban is állt egymással, nem csupán genetikailag keveredett. A két faj elterjedési területe több helyen átfedhetett, genetikai kapcsolatuk pedig ma már jól dokumentált.

A barlang üledékében megőrződött pollen egyúttal a környezetükről is képet ad. A jelek szerint a gyenyiszovaiak gazdag, erdős környezetben éltek, amelyben a tűlevelűek domináltak.

A Bianfu-barlang jelenleg a szibériai Gyenyiszova-barlangon – a faj felfedezési helyén – kívül ismert leggazdagabb gyenyiszovai lelőhely lehet. A most előkerült alkarcsont és a hozzá kapcsolódó régészeti leletek azért különösen fontosak, mert a korábban ismert, elszigetelt fogakból és apró csontdarabokból már önmagukban nehéz lett volna megismerni, hogyan éltek ezek a rejtélyes emberek.