Vadvízország

Vannak tájak, ahol a folyó szörnyű csapást hozó, rettegett erő, ám a Duna–Dráva mente a természet országútja – ezen a vidéken csodás vízi élőhelyeket teremt, különleges értékeket őriz az áradás.
Írta és fényképezte: Kalotás Zsolt
Ahol a víz az úr, ott minden örökké alakul, változik. Az ártéren pedig a víz az úr. Újabban mindenáron meg akarjuk zabolázni a természetet, de régen még másként volt. Az ártéren élők valaha nem harcoltak a folyókkal – ellenkezőleg: igyekeztek megbecsülni az áradás adományait.
Árvíz idején ásott csatornákon, úgynevezett fokokon keresztül vezették el a vizet a rétekre, az erdőkbe, így az ár dús hordalékát, tömérdek szerves anyagát lerakva gazdagíthatta a földet. A víz nem rombolt, hanem éltetett – halastavakat, halbölcsőket táplált. Az áradások halbőséget hoztak, rétnek, gyümölcsösnek, jószágnak, vadban-fában gazdag erdőnek egyaránt jót tettek.
Elsőként ezt az eszményi állapotot számolta fel az ipari forradalom, a hajózóutak bővítése, a tájátalakítás. Örök igazság azonban: a nagy dolgok sokszor kis dolgokon múlnak. A Gemenci-erdőként nevezetessé lett táj a 19. század elején még a kalocsai érsekséghez tartozott. Az érsek pedig – noha támogatta a folyamszabályozási tervezeteket – csak a Duna nyugati oldalán, a folyómedertől távol engedélyezte árvízvédelmi töltés építését. Így a Duna széles ártéri sávot, a természet pedig csodálatos, önszabályozó vadvízi világot nyert.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. novemberi lapszámában.