Kezeslábas evolúció
Meglehet, okos, ötletes és szellemes elménk teszi kivételes, egyedülálló fajjá az embert, ám az is tény, hogy kéz híján legpazarabb gondolataink, legfurfangosabb ötleteink sem lehetnének többek hiú ábrándnál, beteljesíthetetlen álomnál.
Írta: Carl Zimmer
Illusztrálta: Bryan Christie
Kezünkön át érintkezik elménk a nagyvilággal. Sokféle célra használjuk két kezünket: tűzrakásra és varrásra, repülőgép vezetésére, írásra, ásásra, daganatok eltávolítására, sőt olykor arra is, hogy nyulat húzzunk elő a bűvészkalapból. Meglehet, okos, ötletes és szellemes elménk teszi kivételes, egyedülálló fajjá az embert, ám az is tény, hogy kéz híján legpazarabb gondolataink, legfurfangosabb ötleteink sem lehetnének többek hiú ábrándnál, beteljesíthetetlen álomnál.
Rendkívüli anatómiai felépítésének köszönhető, hogy kezünk oly sok célra használható. Bőrborítása alatt az emberi kéz szövetek elképesztően bonyolult, tökéletes összhangban működő együttese. Csupán a hüvelykujjunkat kilenc különféle izom mozgatja; ezek egy része a kézfej csontjain tapad, más izmok egészen az alkarunkig fölnyúlnak.
Sir Charles Bell, a nagyszerű skót orvos 1833-ban vaskos könyvet írt az emberi kéz magasztalására A kéz szerkezete és létfontosságú képességei, mint a tervezettség bizonyítékai címmel. Akkoriban kezdtek terjedni az élet evolúciójára vonatkozó forradalmi eszmék, de Bell úgy vélte: elég a tulajdon kezünkre pillantani, és máris cáfolva láthatjuk az evolúciós sületlenségeket: „(A kéz) végső és legjobb bizonyítékát kínálja az alkalmazkodás azon elvének, amely a Teremtés tervezettségét igazolja.” Egy a bökkenő Bell érvelésében: nem magyarázza meg, miért van kezük más állatoknak is (például az orangután karvégződése és rajta az öt ujj szintén valódi kéz). Vannak persze esetek, amikor tüzetesebb vizsgálódás szükséges. A denevérszárny egyszerű bőrlebernyegnek tűnhet, ám ha jobban megnézzük, a bőregérnek is öt ujja van, mint az orangutánnak és nekünk, csuklójában is ugyanolyan csontocskák kapcsolódnak a kar csontjaihoz.
Ez a feltűnő egybeesés természetesen Charles Darwinnak is feltűnt. A fajok eredetében így írt: „Mert mi lehetne izgalmasabb annál, mint hogy az ember fogásra való keze, a vakond ásólába, a ló lába, a delfin uszonya és a denevér szárnya mind ugyanarra a mintára épült, és egymáshoz hasonló, azonos helyzetű csontokból áll?”
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2012. májusi lapszámában.