Mi lett veled, Húsvét-sziget?

„Azok a szobrok bizony jártak” – mondogatják a húsvét-szigetiek. Nem tudni, miként kerültek őrhelyükre a moaik. Régészek sora igyekszik kideríteni, környezeti katasztrófáról vagy a rapanuik leleményességéről szól-e a kőkolosszusok története.
Írta: Hannah Bloch
Fényképezte: Randy Olson
…A 164 négyzetkilométer összterületű Húsvét-sziget Dél-Amerika partjaitól nyugati irányban 3500 kilométerre, legközelebbi lakott szomszédjától, a Pitcairn-szigetektől úgy 2000 kilométerre keletre fekszik. Nincs mit csodálkoznunk tehát azon, hogy benépesülése után is hosszú századokig elszigetelt földdarab maradt. Csak a maguk erejére támaszkodhattak, csak szűk környezetük erőforrásait vehettek igénybe a rapanuik, amikor kifaragták és fölállították az 1,5–10 méter magas, általában jó 80 tonnás moaikat.
Az 1722-ben érkezett holland felfedezők kőkorszaki népet találtak a szigeten: a rapanuik csak kőszerszámokkal munkálhatták meg a moaikat. Igavonó jószáguk nem volt, a kereket sem ismerték, valahogyan mégis sikerült eljuttatniuk a kőóriásokat a sokszor 10-20 kilométer távolságra megépített kőalapzathoz, az ahuhoz.
Nagyon is helyénvaló tehát Tuki kérdése, sok idelátogató töri rajta a fejét. Ám van egy sokkal fontosabb kérdés is a moaik múltját és jelentőségét illetően. Két, egymással szöges ellentétben álló elképzelés igyekszik magyarázni a Húsvét-sziget múltját. A Pulitzer-díjas Jared Diamond intő példázatként fogja fel Rapa Nui történetét: szerinte Rapa Nui tékozló népe tönkretette környezetét, s ezzel elpusztította önmagát. Vajon az emberiség képes lesz-e elkerülni ugyanezt a végzetet? – teszi fel végül a kérdést Diamond. A másik elgondolás szerint viszont nagyszerű, leleményes nép volt a rapanui; ezt bizonyítja sok más mellett, hogy mozgatni tudták, és rendeltetési helyükön föl is állították gigantikus emberszobraikat.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2012. júliusi lapszámában.