Róma faltól falig

Írta: Andrew Curry
Fényképezte: Robert Clark

Róma, az ellenségek övezte kis itáliai városállam i.e. 500-tól szüntelenül terjeszkedett, a következő hat évszázadban Európa legnagyobb birodalma lett. Traianus i.sz. 101–117 között hadjáratok sorát vezette a mai Románia, Örményország, Irán, Irak területére – hódításait a kor pénzérméi is megörökítették. Halála (i.sz. 117) után fogadott fia, Publius Aelius Hadrianus lett a birodalom feje. 

A hispán származású szenátor verseket írt, sőt puszta kedvtelésből építészettel is foglalkozott. Császárként azonban lett gondja bőven, elsősorban kénytelen volt belátni: a Perzsa-öböltől a mai Skóciáig húzódó Római Birodalom sokkal nagyobb, semhogy békében, biztonságban, megingathatatlan hatalommal uralkodhatna rajta. 

A szenátorok meg a hadvezérek természetesen a traianusi hagyományok folytatását várták tőle, ám Hadrianus megálljt parancsolt. „Már legelső határozatával föladta az újonnan szerzett tartományokat annak érdekében, hogy csökkenjenek a birodalom kiadásai. Bölcsen cselekedett: belátta, hogy elődje túl sokat markolt” – írja Hadrianus-életrajzában Anthony Birley. 

A császár politikája persze nem tetszett az örökös harchoz szokott katonáknak. A világuralomra törő birodalom önérzetét mélyen sértette, hogy le kell mondania bizonyos területeiről. Hadrianus  azonban tudta, hogy a mohó terjeszkedés többet árt, mint használ. Róma legértékesebb tartományai, Gallia és Hispania bővelkedett dús földekben és gazdag városokban – de sivár vidékekért, csupán a hódítás kedvéért, minek csatázni? 

Appianos görög történetíró így körvonalazta Hadrianus politikáját: „Egészében véve, bölcsességük folytán [a rómaiak] inkább a birtokukban lévő legértékesebb szárazföldi és tengeri vidékeket akarták megoltalmazni, mintsem birodalmukat a végtelenségig kiterjeszteni a nyomorult és hasznavehetetlen barbár népekig… akiknek a követei közül láttam néhányat Rómában, amint kérték, hadd lehessenek [a birodalom] alattvalói, de a király visszautasította őket, hiszen semmi haszna nem lett volna belőlük. (Appianos: Róma története; Németh György fordítása.) 

Hadrianus óriási területekről vonta vissza seregeit, katonái új határok, frissen emelt falak mögött foglaltak el állomáshelyet. „Így üzente meg a terjeszkedés híveinek, szószólóinak, hogy nem lesz több hódító háború” – írja Birley. 

Addig a légiók mozgását és ellátását szolgálta, de Hadrianus idejében ezer meg ezer kilométeres védvonallá alakult át a római út- és erődhálózat. „A letáborozott hadsereg, mint valami erődfal, fogja körül a civilizált világot Aethiopia lakott vidékeitől Phasisig, a szárazföld belsejében folyó Eufrátesztől a legkülső nagy, nyugati szigetig” – vázolta a római hadak állapotát Aelius Aristides szónok nem sokkal Hadrianus halála után. 

Hadrianus azon a „legkülső szigeten” építette az utóbb róla elnevezett falat. A Britanniát keresztülszelő, kőből-tőzegtéglából emelt limes az ókori római határrendszer egyik legjobb állapotban megmaradt szakasza. A 120 kilométeres védvonal sós mocsarakon, zöldellő legelőkön vág át, egy darabja négysávos autóút mentén fut Newcastle belvárosától nem messze. Sok-sok kilométernyi maradt fenn belőle, nagyrészt eső áztatta vidéken, meredek sziklaszirtek mellett. 

Hadrianus fala volt a birodalom határvonalát kijelölő legnagyobb szabású építmény; elképzelhető, hogy a britanniai védművet maga a császár  tervezte, amikor i.sz. 122-ben a szigeteken tartott szemlét. Komoly fal volt ez, majd minden részén   4,5 méter magas és 3 méter széles. Előtte hosszú szakaszokon 3 méter mély árok futott, maradéka ma is sok helyütt fölfedezhető.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2012. szeptemberi lapszámában.