Régi-új Kuba
Fidel Castro fél évszázada után ki félve, ki bizakodva tekint a jövőbe Kubában. Már nem egy csapásra akarnak változást, nem készülnek új forradalomra. Ellentmondások közepette, szocialista elvek szerint, piaci viszonyok között élik életüket. Remélik, hogy Raúl Castrót más fából faragták, mint a bátyját.
Írta: Cynthia Gorney
Fényképezte: Paolo Pellegrin
Kubában, a Karib-tenger legnagyobb szigetén, mindössze 145 kilométerre az Egyesült Államok partjaitól, 11 millióan élnek – kevesebben, mint Tokióban. Ma is talány ez az ország a nagyvilág számára, históriája tele van ellentmondásokkal, túlzásoktól sem mentes legendákkal. Az egyik olvasat szerint 1959-ben egy könyörtelen forradalmár megszerezte a hatalmat, államosította az amerikai vállalatokat, elűzte az értelmiséget, elhallgattatta az ellenzéket, szabályos rendőrállamot épített ki. A história másik változata szerint egy nagyszerű forradalmár megdöntötte a korrupt diktatúrát, véget vetett a külföldi nagyvállalatok és a maffia egyeduralmának, fölszámolta az írástudatlanságot, megteremtette az egészségügyi ellátás alapfeltételeit, érvényesítette az egyenlőség elveit. Az Egyesült Államok fél évszázadon át próbálta megtörni Kuba állhatatosságát, embargót és utazási tilalmat rendelt el, Kuba azonban kitartott, a szocializmus bástyája lett.
Nos, félig-meddig a történet mindkét olvasata igaz. Ezért olyan elbűvölő ez az ország – és ezért okoz annyi bonyodalmat. A kubaiak maguk is jól tudják: zavaros belviszonyai miatt különös hely ez a sziget, aki eljön ide, újra meg újra alapkérdésekkel szembesül. Mi igazából a szabadság? Mire van szükségünk igazán az életben? És mit szeretnénk azon túl, amire feltétlenül szükségünk van? Mivel tartozunk embertársainknak?
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2012. novemberi lapszámában.