Gyilkos ismeretlen
Harmincegyen vágtak neki az antarktiszi jégvilágnak. Kalandjaikból kerekedett ki az egyik legdöbbenetesebb túléléstörténet.
Írta: David Roberts
Fényképezte: Frank Hurley
1912 novemberében Mawson nyolc csapata, egyenként három-három fővel, a fő- és mellékégtájak irányában nekivágott az ismeretlennek. Mawson harmadmagával az Antarktisz legkeletibb fertályát készült felderíteni; Xavier Mertz 29 éves svájci síbajnokot és a Brit Királyi Lövészezred katonáját, a 25 esztendős Belgrave Ninnist vette maga mellé. Minél mélyebbre akart hatolni a végtelen hómezőn; remélte, hogy egészen a Robert Falcon Scott által egy évvel korábban fölfedezett Oates-földig sikerül eljutniuk.
Harmincöt nap alatt, december 14-éig csaknem 480 kilométernyi utat tettek meg támaszpontjuktól, a kunyhótól, közben két hatalmas gleccseren és sok álnok, vékony hó alatt rejtőző gleccserszakadékon küzdötték át magukat. Azon a bizonyos december 14-i napon még alig múlt dél, amikor Mertz fölemelt síbotjával jelezte: újabb hasadék! Semmi vész, csak egy kis hasadék, az ő szánja simán átsiklott fölötte. A rend kedvéért azért figyelmeztette a mögötte haladó Ninnist. Hátrapillantva még látta, hogy társa irányt változtat: nem rézsút, hanem merőlegesen igyekszik átkelni a hasadékon.
Mégis megtörtént a baj. Mawson és Mertz lázas igyekezettel fölverte a mélység fölé nyúló jégréteget, majd mindketten kötelet erősítettek magukra, és próbáltak minél mélyebbre hajolni az üreg fölött. Rettenetes látvány tárult a szemük elé: ötven méterrel lejjebb Ninnis egyik kutyája feküdt vinnyogva, tört gerinccel, mellette kimúlt társa hevert. A felszerelés némelyik darabja fennakadt a hópárkányon, de Ninnisnek és a szánnak nyoma veszett.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. januári lapszámában.