Újmódi olajszüret
Észak-Dakota olaja javít az Egyesült Államok energiaellátásán – nagy kérdés, milyen áron.
Írta: Edwin Dobb
Fényképezte: Eugene Richards
Amióta az új fúrási technológia lehetővé tette a mélyen elhelyezkedő olajkészletek kitermelését, ezen a vidéken is kamionsofőrként a legkönnyebb munkát találni. Az úgynevezett Bakken-formáció területén 2006 eleje óta csaknem másfélszázszorosára, napi 660 ezer hordóra nőtt a hozam, ezzel Észak-Dakota az Egyesült Államok második legnagyobb termelője lett Texas mögött. Optimista szakértők szerint az állam termelése hamarosan elérheti Texasét, a kutak száma a mai nyolcezerről negyven- vagy akár ötvenezerre nőhet.
A hatalmas változások kiváltója nem más, mint a hidraulikus kőzetrepesztés. A módszer lényege: homokkal és más (esetenként mérgező) anyagokkal kevert édesvizet pumpálnak a mélyen fekvő agyagpalarétegekbe. A víz megrepeszti a kőzetet, a zárványokban rekedt olaj és földgáz a keletkező réseken át a kútba nyomul. A módszer azonban súlyos problémákat is fölvet. Honnan lesz elég édesvíz? A föltörekvő sós víz nem szennyezi-e el a talajvizet?
Megőrizhető-e a préri békéje, miközben gőzerővel halad a fejlesztés? Ezek a kérdések már nem csak az ittenieket érintik; szerte az Egyesült Államokban, és a világban is sokfelé léteznek Bakken-típusú agyagpala-formációk – az Észak-Dakotában kidolgozott technológiát más energiahordozók kinyerésében is fel lehet használni.
A piac átalakulása láttán egyes szakértők úgy vélik: a fosszilis energiahordozók korszaka sokkal tovább tarthat, mint eddig hittük. Harold Hamm, az olajmilliárdos bakkeni pionír szerint tévedés azt gondolni, hogy kifogyóban vannak az olaj- és földgázkészletek. Észak-Dakota olajvidékén nem sokat morfondíroznak a fosszilis energiahordozók gyors fölélésének következményeiről. „Éghajlatváltozás?! – kérdez vissza Susan. – Arról mi itt nem szoktunk diskurálni.”
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. márciusi lapszámában.