Télűző vadócok

Medve, szarvas, ördög alakjában állnak elő. Nem csak a halált, a termékenységet is jelképezik. A 21. század Európájában idéznek ősi rítusokat.
Írta: Rachel Hartigan Shea
Fényképezte: Charles Fréger
Európa régi színei azért meg-megvillannak még: a tömegkultúra csilli-villi máza alatt ősi hagyományok szunnyadnak, s élednek újra időről időre. Némelyik népszokás az aratáshoz, a napfordulókhoz kötődik, más rítusok a sötétségtől, az ismeretlentől való félelemben fogantak. Európa egynémely fertályán az ember még nem felejtette el teljesen a természet ritmusát: számos nép ünnepli a lidérceket rejtő homály, a hosszú tél múltát, a közelgő tavasz ígérte újjászületést, bőséget, gyermekáldást.
Ebből az őseredeti viszonyból ered sok vidám ceremónia a kontinensen december és húsvét között. Noha az időpont keresztény ünnepekkel esik egybe, a rituálé története gyakran a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza. A férfiak (újabban már itt-ott a lányok, asszonyok is) maskarát öltenek, elváltoztatják testüket-ábrázatukat, az utcára vonulnak, s álcázott mivoltukban átlényegülnek: átlépik a határmezsgyét az ember és az állat, a civilizált és a primitív lét, az anyagi és a szellemi világ, a halál és az újjászületés között. „Kettős személyiségünk lesz ilyenkor, valami rejtelmes, ősi mélység támad föl bennünk” – fejtegeti António Carneiro, aki a portugáliai Podence-ben évről évre maskarás ördögfajzatnak, caretónak öltözik.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. áprilisi lapszámában.