Vidrák és folyók

Nagy-Britannia szennyezett folyóiban néhány éve még alig akadt vidra. Amióta kevesebb méreg jut a vizekbe, örvendetesen változott a helyzet.
Írta: Adam Nicolson
Fényképezte: Charlie Hamilton James
A Brit-szigeteken egyetlen olyan vidra honos, amelyik a tengerben ugyanolyan jól elvan, mint az édesvízben: a Lutra lutra, az eurázsiai vidra. A kétféle életvitel között igazából az a különbség, hogy a tengerlakó vidrának édesvízben is gyakran meg kell mártóznia, ki kell mosnia bundájából a sót, különben szőrzete elveszti hőszigetelő képességét.
A vidra az Óvilág egyik legelterjedtebb emlőse lehetett valaha, az ember lakta folyóvölgyekben is bizonyára sok akadt belőle. Eleink csapdával és kutyával vadászták, a halászemberek nagyon nem szerették. Skót körökben a vidrafej trófeának számított, szőrös överszényként a nemzeti viselet szoknyadíszéül szolgált. „Mindenkinek, aki vidravadász kutyákat tart, életjáradékot kellene kapnia a Brit Nemzetközösségtől” – szögezte le a halakat féltő nagy író és horgászszakértő Izaak Walton The Compleat Angler (A tökéletes horgász) című, 1653-ban megjelent művében. Ám bármennyire haragudtak rájuk, a régi idők vadászai nem irtották ki a vidrát, és a vidrák sem falták fel az összes halat: ember és vidra, vidra és hal viszonya hosszú évszázadokon keresztül kiegyensúlyozott maradt.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. májusi lapszámában.