Hallgat a mély
James Cameron hét évet töltött kutatással, tervezgette, hogy különleges búvárhajójával le-merül a Mariana-árok legaljára.
Írta: James Cameron
Fényképezte: Mark Thiessen
Részlet a merülési naplóból:
06:46; mélység: 8230 méter, sebesség: 2,5 csomó (4,6 km/h)
Ebben a pillanatban döntöttem meg saját merülési csúcsomat; rekordomat három héttel ezelőtt, Pápua Új-Guinea mellett, az Új-britanniai-árokban állítottam föl. Hihetetlennek tűnik, de még 2740 méternyi mélység ásít alattam. Rettenetesen lassan múlik az idő. A műszerellenőrző lista minden pontján végigmentem már, miközben halálos csöndben süllyedek a pokol tornáca felé. Már nincs egyéb teendőm, mint bámulni a mélységmérőn növekvő számokat. Néha fölszisszen az elektromágneses levegőszelep, de más hang nem hallatszik. Lenézek a talpam alá, próbálom elképzelni, milyen irdatlan nyomás préseli odakintről a nyílásfedelet. Ha akár csak egy hajszálrepedés támadna a hajón, berobbanna a víz, és áthatolna mindenen, ami az útjába akad – engem is beleértve. Eltűnődöm, milyen érzés lenne. Fájna? Egyáltalán, mi értelme ennek a kérdésnek, ha a víz betörése után csak egy-két másodpercig élek?
07:43; mélység: 10 850 méter, sebesség: 0,5 csomó (0,9 kM/h)
Eltelt megint egy óra, hajóm lassult valamelyest az utolsó 2740 méteren. Az egyik mágnesszelep révén megszabadultam némi ballaszttól, visszafogtam a süllyedés sebességét. Jóformán lebegek már, a motor tol szép lassan lefelé. A magasságmérő szerint 46 méterre van a tengerfenék. Megy az összes kamera, a fényszórók lefelé világítanak. Markolom a motorvezérlő kart, meredten bámulom a képernyőkön a nagy semmit. Harminc méter… Huszonhét… Huszonnégy… Jó lenne látni valamit. Huszonegy… Tizennyolc… Végül meglátom az aljzatról visszaverődő kísérteties fényt. Sima és egyöntetű minden: sehol semmi színfolt, részlet, viszonyítási alap. Kicsit fékezek a vízszintes motorokkal. Öt másodperc elteltével eléri az aljzatot a lanyha vízsugár, selyemfátyolként kezd fodrozódni alattam az iszap. Nem vehetem biztosra, hogy szilárd felszín van alattam. Kis időre leveszem a kezem a motor szabályozókarjáról, az egyik reflektorral bevilágítok a „tájba”. A víz aránylag tiszta, messzire ellátok: sehol semmi. Egyhangú síkság a tengerfenék, egyetlen jellegzetessége, hogy nincs semmilyen jellegzetessége. Jó nyolcvan mélytengeri merülésen láthattam már az óceán legalját. De ilyen táj nem tárult elém még soha. Soha – eddig.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. júniusi lapszámában.
Az év képei 2024
A National Geographic magazin fotósai fáradhatatlanul járják a világot, hogy megörökítsék a bámulatos tájakat és döbbenetes pillanatokat. A következőkben az idei esztendő legizgalmasabb képeiből tallózunk.
Mesélő kövek
Észak-Amerika őslakosai évezredeken át sziklarajzokon örökítették meg történeteiket. Egyre több ilyen ábrázolást fedeznek fel a kutatók, és azon is nagyon igyekeznek, hogy megismertessék a nagyközönséggel az egykor volt kultúrák örökségét.
Shackleton hajója: megvan végre!
Hogyan találta meg egy roncsvadász hajó elszánt csapata az 1915-ben elsüllyedt Endurance-t Antarktika jege alatt, és hogyan oldotta meg a sarkkutatás egyik rejtélyét?
A stressz ellenszere
A meditáció évezredes gyakorlata sokféle módon befolyásolhatja jótékonyan egészségünket, a stresszt és a szorongást is csillapíthatja.
A Notre-Dame feltámasztása
Öt évvel a tűzvész után Franciaország leghíresebb székesegyháza hamarosan ismét megnyithatja kapuit. Hogyan zajlott a bámulatos helyreállítás, miként teremtették meg újra a hely szakrális jellegét?
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
