Maják másvilági mélységei

Írta: Alma Guillermoprieto
Fényképezte: Paul Nicklen és Shaul Schwarz

Csak az utóbbi néhány évtizedben kezdte komolyan is foglalkoztatni a régészeket a kérdés: mit jelentettek, milyen szerepet játszottak a Yucatán-félsziget hajdani majáinak hitvilágában, szertartásaiban a barlangok, a magasra hágó Nap mélybe hatoló pászmái, és (amint de Anda kutatásai mutatták) a víznyelő karsztképződmények, a cenoték. Régóta tudjuk, hogy a barlangokat és a cenotékat az életadó esők túlvilági istenéhez, Chaakhoz vezető kapunak gondolták a maják. Ám azt, hogy épületeik és városaik tervrajzát, kivitelezését mennyiben szabták meg ezek a hiedelmek, csak mostanában kezdjük érteni.

Miután többtucatnyi víznyelőbe aláereszkedett, De Anda 2010-ben a holtúni cenote üregében is fel-tárásokba kezdett kollégája, Rafael Cobos felkérésére. Cobos kiterjedt vizsgálatokat folytatott  Chichén Itzá környékén: több száz romot, tengerparti sziklát és kutat vizsgált meg, térképezett föl.

Miközben a holtúni cenote falát vizsgálta alig néhány méterrel a víz felszíne alatt, egy kis oldalüregből előugró természetes sziklapadon de Anda tetszetős rendben egymás mellett áldozati ajándékokat: cserépedényeket, kutyakoponyát, szarvascsontokat, egy bizonyára véres szertartásokon használt kétélű kést és – nagy meglepetésére – egy emberi koponyát pillantott meg.

Fejlámpája fényében lassan kőoszlopok darabjait és egy jaguárembert formázó faragványt is észrevett de Anda a cenote alján, sőt egy olyasféle figura körvonalait is felismerte, amilyenek az ég boltozatát tartó kőalakok Chichén Itzában, a Harcosok templomán. A jelek szerint a kukoricaföld rejtette cenote szent hely volt a régi időkben.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. augusztusi lapszámában.