Cukorfalat

Írta: Rich Cohen
Fényképezte: Robert Clark

…Szigetről szigetre terjedt, és az i.e. I. évezred végére már Ázsiát is elérte a „cukorláz”. Indiában az i.sz. 5. században már por alakban is elő tudták állítani, és orvosságként (fejfájás, gyomorgörcs, impotencia ellen) használták a cukrot. A beavatottak féltve őrizték a finomítás titkait, de hiába: a 6. században a perzsa uralkodók csodás édességekkel kényeztették vendégeiket, az arab hódítók pedig a muszlim hit mellett az édes ízek örömeivel is megismertették a leigázott vidékek lakóit.

Sidney Mintz Sweetness and Power (Édesség és hatalom) című könyvében így ír: „Amerre csak eljutottak, az arabok vitték magukkal a cukrot; magát az anyagot, és előállításának receptjét is. Amint a forrásokból kiderül, a cukor mindenüvé követte a Koránt.” A fáma szerint a kalifák udvarában valóságos marcipánkultusz bontakozott ki, az őrölt mandulából és cukorból formált remekek, pompás alkotások az uralkodó gazdagságát hirdették. Egy 15. századi forrás tanúsága szerint az egyik kalifa egész mecsetet emeltetett marcipánból. A hívek ámultak és imádkoztak, aztán szépen fölfalták az édességtemplomot…

Az arabok tökélyre vitték a cukorfinomítást, de maga a munka kész gyötrelem volt: perzselő forróságban, pőre késsel aratták a nádat; a főzőműhelyekben örökké forró füst gomolygott, az őrlőmalmokban dolgozók utolsó erejüket megfeszítve darálták az alapanyagot. A 15. századra keresett árucikk lett a cukor, előállítása sem volt már titkos mesterség, sőt alantas munkának számított. A földeken abban az időben sok európai görnyedt – főleg rabok, a keresztények és muszlimok között dúló szentföldi háború hadifoglyai.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. szeptemberi lapszámában.