Fotós a szent marabu színe előtt

Írta és fényképezte: Lantai-Csont Gergely

Immár száztizenhét esztendeje, az iszlám kalendárium szerint Safar hónap 18. napján, a szenegáli muszlimok ötödét adó muridok összegyűlnek, a külföldre vándorolt hívek is hazatérnek, egybesereglenek a vallásalapító Ahmadou Bamba sírjánál. Jó szerencsém úgy hozta, hogy magam is tanúja lehettem a különleges rítusnak. Dakar, a főváros jóformán kiürült az ünnep idején, csak rogyásig pakolt autókat, tömött autóbuszokat, lovas szekereket láttam a kétsávos úton. Onnan még tizenegy órát zötykölődtem, Touba ugyanis közel 170 kilométerre van Dakartól. Vallási révület, szamárkordén közlekedő tömegek, pompás textíliákban fölvonuló hívek – bármerre is néztem, azt éreztem: igazi időutazásban van részem. 

Abdoul Karim tálibjaként, tanítványaként jelentem meg a színen, de így is órákat vártam, hogy bebocsátást nyerjek a marabu sátrába. A marabu színe elé kerülni – a muridok számára az elképzelhető legnagyobb kiváltság és szerencse. A marabu ugyanis áldást közvetít: minden imával, amelyet elmormol, áldást és szerencsét, bőséget és egészséget hoz a muridoknak.

Amíg várakoztam, a marabu testőrei, marcona küllemű Baye Fall szerzetesek gondoskodtak rólam: étellel kínáltak, fűszeres toubai kávéval itattak. Eközben persze a Baye Fallok etikájára is kioktattak a rasztahajú, színes kelmékbe burkolózott szerzetesek. Önkéntességről és őszinteségről, a kemény testi munka jótékony hatásáról, jó szívről és könyörületességről prédikáltak. Mutogatták a nyakukban függő szentképeket, varázsszereket tartalmazó amulettjeiket, vég nélkül mesélték a vallásalapítóról szóló csodálatos históriákat, sorolták a Baye Fallok erényeit. 

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. szeptemberi lapszámában.