Sítalpas vadászok
Az Altaj hegység mélyén egy kis nép még őrzi a sízés legősibb hagyományait.
Írta: Mark Jenkins
Fényképezte: Jonas Bendiksen
Jávorszarvas után cserkel az öt vadász. Lassan siklanak a mély havon, az Altaj hegyei között. Mínusz 39 fok van, nem mozdul a levegő. Évezredes találmány, lucfenyőből eszkábált sítalp a vadászok lábán; így nem süppednek be a puha, mély hóba. A sí aljára ló bőrét húzták, kezükben egyetlen, de jó hosszú farúd.
Szemre kezdetleges a felszerelés, ám töké-letesen működik. A vadászok már gyerekként megtanulták a lécen való közlekedés fortélyait, lenyűgöző kecsességgel síznek. A léctalpra erősített lóbőr szőrei egy irányba állnak, fölfelé menet belekapaszkodnak a hóba, lesiklás közben viszont nem fogják vissza a lécet. A hosszú bot az egyensúlyozásban segít. Jómagam ultramodern lécen, két kezemben profi síbottal követem őket, de alig tudom tartani velük az iramot. Rég hozzászoktak már a ritka hegyi levegőhöz, a legmeredekebb emelkedőkön is játszi könnyedséggel följutnak. Leheletük alig észrevehető, rögtön eltűnik a jeges levegőben. Némi idő után sikerül összeigazítanunk tempónkat. A csalitos mellett átvágunk néhány buckán, balra térünk, a lucfenyők árnyékába érünk. Egy szót se szólnak az Altaj vadászai, csak sítalpuk csuszszanását-surranását hallani a hóesésben, a néma tájban.
A vadászok övében kés, vállukon lósörényből font lasszó. Mindegyik kecskebőrrel kibélelt szánt húz maga után, azon a felszerelésük: lószőr pokróc, kínai katonaköpeny, elemózsiának kenyérlángos. Cókmókjuk közös részét – két kis fejszét, egy tábori teaforralót, öt csorba porceláncsészét, egy ütött-kopott bádogkannát meg egy jókora darab lóhúst – elosztották maguk között. Nem tudni, meddig tart a portyánk. Ha nekiindulnak, az Altaj vadászai gyakran napokon át követik a szarvas nyomát mélyen a hegyek között.
Nyugat-Kína legészakibb csücskében járunk, egyre távolabb kerülünk Aukoramtól, a vadászok falujától. Vezetőnk, Turszen a pirkadó Nap fényében hunyorogva a hóesést kémleli. Kiszámíthatatlan az időjárás. Valaha a téli hóviharok vastag fehér lepelbe vonták az Altaj ormait, gerinceit, betemették az erdőket. Ma már más idők járnak; négy év után ez az első tél, amikor olyan sok hó esett, hogy érdemes sítalpon nekivágni az útnak.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. decemberi lapszámában.
Őshüllők ma is eleven kortársa
A tokfélék – stílszerűen szólva – minden bajt megúsztak 162 millió éven át, de aztán az ember ténykedése a kihalás szélére sodorta őket. Az élő kövület utolsó egyedeinek megmentéséért nagy erőkkel küzdenek a kutatók.
Megmenthetők-e Új-Zéland ritka madarai több millió ragadozó kiirtásával?
Új-Zéland népe elhatározta, hogy a különösképpen kártékony ragadozók totális kiirtásával védi meg őshonos, becses madarait. A világ eddigi legnagyobb léptékű természetvédő projektje könyörtelenül hatékony szakaszába lépett, ugyanakkor még az is nagy kérdés, hogy mely fajokat kell menteni, és melyek a pusztítandók.
National Geographic 33: Edward Norton
A színész, aki az afrikai vadvilág megóvásának új módjain fáradozik.
National Geographic 33: Jason Momoa
A színész, aki szupererejét használja az óceánok megóvására.
National Geographic 33: Selena Gomez
A sztár, aki világmértékben támogatja a fiatalok mentális egészségének megőrzését.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
