Sítalpas vadászok
Az Altaj hegység mélyén egy kis nép még őrzi a sízés legősibb hagyományait.
Írta: Mark Jenkins
Fényképezte: Jonas Bendiksen
Jávorszarvas után cserkel az öt vadász. Lassan siklanak a mély havon, az Altaj hegyei között. Mínusz 39 fok van, nem mozdul a levegő. Évezredes találmány, lucfenyőből eszkábált sítalp a vadászok lábán; így nem süppednek be a puha, mély hóba. A sí aljára ló bőrét húzták, kezükben egyetlen, de jó hosszú farúd.
Szemre kezdetleges a felszerelés, ám töké-letesen működik. A vadászok már gyerekként megtanulták a lécen való közlekedés fortélyait, lenyűgöző kecsességgel síznek. A léctalpra erősített lóbőr szőrei egy irányba állnak, fölfelé menet belekapaszkodnak a hóba, lesiklás közben viszont nem fogják vissza a lécet. A hosszú bot az egyensúlyozásban segít. Jómagam ultramodern lécen, két kezemben profi síbottal követem őket, de alig tudom tartani velük az iramot. Rég hozzászoktak már a ritka hegyi levegőhöz, a legmeredekebb emelkedőkön is játszi könnyedséggel följutnak. Leheletük alig észrevehető, rögtön eltűnik a jeges levegőben. Némi idő után sikerül összeigazítanunk tempónkat. A csalitos mellett átvágunk néhány buckán, balra térünk, a lucfenyők árnyékába érünk. Egy szót se szólnak az Altaj vadászai, csak sítalpuk csuszszanását-surranását hallani a hóesésben, a néma tájban.
A vadászok övében kés, vállukon lósörényből font lasszó. Mindegyik kecskebőrrel kibélelt szánt húz maga után, azon a felszerelésük: lószőr pokróc, kínai katonaköpeny, elemózsiának kenyérlángos. Cókmókjuk közös részét – két kis fejszét, egy tábori teaforralót, öt csorba porceláncsészét, egy ütött-kopott bádogkannát meg egy jókora darab lóhúst – elosztották maguk között. Nem tudni, meddig tart a portyánk. Ha nekiindulnak, az Altaj vadászai gyakran napokon át követik a szarvas nyomát mélyen a hegyek között.
Nyugat-Kína legészakibb csücskében járunk, egyre távolabb kerülünk Aukoramtól, a vadászok falujától. Vezetőnk, Turszen a pirkadó Nap fényében hunyorogva a hóesést kémleli. Kiszámíthatatlan az időjárás. Valaha a téli hóviharok vastag fehér lepelbe vonták az Altaj ormait, gerinceit, betemették az erdőket. Ma már más idők járnak; négy év után ez az első tél, amikor olyan sok hó esett, hogy érdemes sítalpon nekivágni az útnak.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. decemberi lapszámában.
Festői látvány, fakó színek
Álomszerűen idilli képek a színes fotográfia hőskorából. Hogy mi voltaképpen az autokróm képek titka? A burgonyakeményítő.
Élet a vadonok vadonában
Mozambik a helyieket érdekeltté téve oltalmazza legnagyobb vadvédelmi területét.
Szellemerdők
Némelyik mocsárciprus már évezredek óta őrzi a tájat. Ha jobban megismerjük őket, a mi fajunk jövőjéről is elárulhatnak egyet-mást.
Arany kupola alatt
A jeruzsálemi Sziklamecset az iszlám egyik fő szent helye, és igazi építészeti remekmű. A kutatók páratlan lehetőséghez jutottak, végre felfedhetik rejtett titkait.
Menteni a menthetőt
A hazai és a közeli országokban működő állatkertek munkatársai megannyi szokatlan, olykor kockázatos esettel találkoznak, akár emberi mulasztás akár háború vagy természeti katasztrófa az ok, minden mentés egyedi eset. Erről beszélgettünk Sós Endrével, a Budapesti Állat- és Növénykert főállatorvosával.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
