Kajapó kurázsi
Az Amazonas tájékát lakó törzs elűzte területéről a betolakodó marhatenyésztőket és arany-ásókat, és megakadályozta egy duzzasztógát építését. Most ismét harcolni kényszerül, hogy megőrizhesse ősi földjét.
Írta: Chip Brown
Fényképezte: Martin Schoeller
Első látásra kendjam maga a földi Édenkert. Talán igazából az lehetne, de a kajapók históriája sajnos nem népi idill többé. Ők sem menekülhettek meg az üldöztetésektől és a betegségektől, őket is utolérte mindaz, ami Észak- és Dél-Amerika oly sok őslakos népének pusztulását okozta.
Tizenegy évvel azután, hogy Brazília köztársaság lett, 1900-ban a kajapók lélekszáma négyezer körül lehetett. Akkoriban már bányászok, favágók, gumicsapolók, marhatenyésztők tódultak ezrével az addig érintetlen őserdőbe. A misszionáriusok és az állami hivatalok igyekeztek megbékíteni az őslakosokat: ruhát, edényt, bozótvágó kést, baltát és mindenféle más holmit osztogattak, hogy elnyerjék a bennszülöttek jóindulatát. Ám a két kultúra kapcsolata végzetes következményekkel járt: az addig zárt világban élő, a himlővel és egyéb veszedelmes kórokkal szemben védtelen indiánok között járványok törtek ki.
Az 1970-es évek végén, amikor megépült az Amazonas autóút, a kajapók már csak ezerháromszázan voltak. Megfogyatkoztak, de nem törtek meg. Az 1980-as és 1990-es években nagyszerű főnökeik vezetésével egyesítették erőiket, harcos kultúrájuk őserejét politikai célok elérésére fordították. Ropni, Mekaron-Ti és a többi kajapó főnök katonai pontossággal irányított tiltakozó akciókat szerveztek, komoly erőt szabadítottak el, és mint Zimmermantól megtudtam, olykor meg is ölték a területükre behatoló idegeneket. A kajapók elűzték a törvénytelenül területet foglaló marhapásztorokat, aranyásókat – megesett, hogy közölték velük: két órájuk van arra, hogy elhagyják az indiánok földjét, különben végük. A kajapó harcosok ellenőrzésük alá vonták a folyókon a stratégiai jelentőségű átkelőhelyeket, és egyfolytában őrjáratoztak területük határai mentén. Az is előfordult, hogy az elfogott behatolókat pőrén, megszégyenítve küldték vissza a városba.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2014. januári lapszámában.